A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 50. (Nyíregyháza, 2008)

Régészet - Makkay János: Antik források — ősi szokások

nyelvi sajátságai miatt) biztosan nem kereshető indoiráni nyelvű sztyeppéi népek körében (MAKKAY 2003.). Éppen ilyen körülmények miatt - és a rendelkezésünkre álló történeti adatok alapján ítélve - feltétlenül évszázadokkal korábbi mozgás volt, mint az előbb felsorolt indoárja/ősiráni vándorlásoké. A sztyeppe viszonylag jól ismert őstörténetéből kiindulva, ezeknek a Kis-Ázsiába került indoeurópaiaknak a kiindulási területe (történeti őshazája) tehát valahol a sztyeppén élő indoirániaktól nyugatra, de közvetlen közelükben volt (MAKKAY 1993.). Mondjuk a Fekete-tengertől északnyugatra, az Al-Duna és a Déli-Kárpátok térségében, beleszámítva a Kárpát-medence (főleg az Alföld) déli részeit is. Van ezekkel a Levantéra és Egyiptomba került második évezredi indoeurópaiakkal kapcsolatban még egy érdekes, bár nem könnyen értelmezhető régiség: a núbiai(!) Buhen erődjében még 1959-ben találtak egy ló csontvázat (ló temetkezést?). Első keltezése alapján az erőteljesen kurgánhívő H.L. Thomas szerint jó kétszáz évvel korábbi lett volna, mint a feltehetően lóval és harci kocsival érkező hükszósz hódítók ideje. Tehát Kr.e. 2000-1900 közötti. A felfedezésről beszámoló kiváló kutató arra nem gondolt ugyan, hogy korai indoeurópaiak Egyiptomba is elkerültek volna (miért éppen oda nem, ha Kínába és Indiába igen?). Arra viszont gondolt, hogy ilyesféle idegen és hódító népek csoportjai már a Kr.e. III. évezredben eljutottak Délnyugat-Ázsiába (tehát a Levantéra) is (THOMAS 1970. 200.).

29 Azután kiderült, hogy a buheni paripa mégis hükszósz kori: a 13. dinasztia vége felé, tehát 1700 és 1650 között került a földbe, akkor, amikor a hükszószok mint hódítók valóban megjelentek Egyiptom földjén (DECKER 1994. 260.).

30 Továbbra is rejtély maradt azonban, hogy ez a mindmáig legelső egyiptomi ló hogyan és miért jutott el olyan messzire délre a Nílus völgyében. Az viszont kétségen kívül áll, hogy eltemetésének (azaz Egyiptomba kerülésének) ideje pontosan azonos a legkorábbi mükénéi aknasírok (a B sírkörben) némelyikének keltezésével: közvetlenül 1650 elé. Tudjuk, hogy a mükénéi sírsztélék szerint ezek a korai mükénéi fejedelmek ismerték a ló vontatta harci kocsit, és ha közelharcba nem is gyakran vonultak velük, annál inkább sor kerülhetett harci kocsis vadászatokra, például szarvasra vagy akár az akkor még Európában is élő oroszlánra.

31 A sztéléken és pecsétköveken mindkettőre láthatunk példákat. A buheni rejtélyes ló csontvázzal kapcsolatban érdemes megemlíteni azt, hogy Buhen remek erődítéseit a hükszósz időszakban fejlett technikájú ostromgéppel (faltörő kossal) rombolták le (YADIN 1955., YADIN 1963. 160-162.). Tudjuk azt is, hogy már a Kr.e. második évezred elején ilyen nehéz ostromgépeket távol lakó uralkodók kérésére el is küldtek. Az egyik Mariban talált ékírásos tábla arról tudósít, hogy Samsi Adad (1813-1781 között) kérte Mári uralkodóját, küldjön neki faltörő kosokat és ostromtornyokat Asszíriába (SASSON 1969. 33-34.). Hammurapi babiloni uralkodó 1763-ban messziről odaszállított faltörő kosokkal és más gépezetekkel tudta csak bevenni Larsza városát — hat hónapos ostrom után. A buheni ló talán ilyen hükszósz ostromgépet vontathatott erre a messzi útra? Érdemes talán itt is megemlítenem Arisztophanész különös költői művének, Aiszkhülosz és Euripidész alvilági vetélkedésének egy szakaszát (a Békák egyik fejezetéről van szó), amelyben egy termetes katonáskodó görög nemesről esik szó (az emlegetett fegyverek szinte teljesen megegyeznek azokkal, amelyeket Góliát viselt a párviadalban): A feltehetően legkorábbi közel-keleti harci kocsi ábrázolások MAKKAY 2004. 4-5. képeken láthatók. Ezt a keltezést (Kr.e. 1675 körül) elfogadja BROWN-ANTHONY 1998. 331. is, megemlítve, hogy a buheni paripa egyik-másik fogán is van zablátói eredő kopásnyom. Az adatra MAKKAY 2004. 61-62., BECKER 1994. 162.: egy 19 éves herélt volt. Köztudott, hogy Homérosznál a harci kocsi nem a közvetlen harc járműve, hanem a kocsis segítségével a harcost vitte a csatahelyre, vereség esetén pedig onnan menekítette ki gyorsan: vagy a még élőt vagy a már megholtat (PLATH 1994. 112-113.).