A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007)

Tudománytörténet - Kriston Vízi József: Új utakon a látogatók felé

Űj utakon a látogatók felé Kriston Vízi József Jelen dolgozat megszületését 2007 kora nyarán három összefüggő esemény inspirálta. Az egyik a néhai Korek József tollából megjelent, Németh Péter által gondozott visszaemlékezés, amely a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei múzeumi élet 1948 és 1974 közötti szereplőiről, ki(sz)e­melt történéseiről és jellegzetességeiről tudósít. Az ennek végéhez csatolt Utóiratban a sajtó alá ren­dező így zárja utolsó mondatát:,^ szöveg...közzététele serkentse a fiatal generációt a múzeumtör­ténet még meg nem írt fejezeteinek az elkészítésére." (NÉMETH 2006B. 487.) A késztetések között volt az a tanulmány is, amely két múzeumi kolléga szakdolgozatának ötvözeteként - történész mu­zeológus konzulensük közreműködésével - megjelent a nyíregyházi Jósa András Múzeum Évköny­vének 2006. évi kötetében (MÁRTONNÉ-SOÓSNÉ-BENE 2006.). Ez a közönségkapcsolati szempontú áttekintés - múzeumi berkekben még mindig nem bevett módon - az 1963-tól megyei múzeumi központ funkciót is ellátó jelentős tudományos műhelyünk 1 legutóbbi annalesének tudománytörté­neti fejezetében kapott helyet. Tanulmányom megírásának harmadik és döntő motiválója pedig az volt, hogy a megyei múzeumi központ épületének 2006 szeptembere végén kezdődött (a tervezett­hez képest elhúzódott) felújítása idején elkészült egy olyan munka anyag, amely az új állandó kiállí­tások kivitelezésének érdekében készített pályázat közművelődési tevékenységét taglalja egy mar­keting stratégia mellett (KRISTON VÍZI 2007B. 2 ). Mindezek kellően indokolják azt a célt, hogy - az évkönyvek klasszikus fogalmának meg­felelve - immár számot adjunk egy ciklus sajátos szempontú történéseiről s azt még most, az egyéni és kollektív emlékezet frissességére apellálva tegyük meg. 3 Teszem továbbá ezt azért is, mert a Jósa András Múzeum kiállításaival, látogatói statisztikákkal (hátterükben bizonyos látogatói szokások feltárásával), valamint az intézmény közművelődési aktivitásával és feltételrendszerével foglalkozó áttekintésben (MÁRTONNÉ-SOÓSNÉ-BENE 2006.) a szerzők közeledve „a napjainkig" terjedő időszak­hoz, már csak igen elnagyolt ecsetvonásokkal festették meg intézményünk közművelődésének képét. Mivel 2008-tól mindenképpen egy új fejezet kezdődik a JAM „látható arcának": a kiállítások és a hoz­zájuk kapcsolódó közművelődési, múzeumpedagógiai és pr-, valamint marketing munkának 1 NÉMETH 2006B. 487. így fogalmaz: „...mindenesetre tény, hogy a Nyíregyházi Főiskola után ma a »Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Önkormányzata Múzeumok Igazgatósága« a humán tudományok (régészet, néprajz, történelem, irodalomtörténet, képző- és iparművészet) második legnagyobb és legtekintélyesebb megyei műhelye." 2 Ez része a SZABÓ 2007. által összeállított és szerkesztett, több szerzős pályázati anyagnak (Kultúrák találkozása). 3 E „ciklus" alatt kifejezetten a megyei múzeumi szervezet életének közeli múltját (is) meghatározó múzeumigazgatói váltás­tól, 2003 nyarától eltelt négy év múzeumi közművelődési tevékenységét értem; azaz a három évtizeden át igazgatói stallum­ban volt dr. Németh Péter régészt követő dr. Dám László etnográfus által teremtett és adott körülmények közepette végzett munkánkról szólok - ahol szükséges (ön)kritikusan is. NyJAMÉ XLIX. 2007. 507-529. 507

Next

/
Thumbnails
Contents