A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007)
Tudománytörténet - Kriston Vízi József: Új utakon a látogatók felé
Kriston VM József a történetében is, ezért fontosnak tartom az e téren észlelt folytonosság és megszakítás, a tudatosan vállalt útkeresés mozzanatainak „testközeli" feldolgozását és közreadását. Az idáig vezető út A Jósa András Múzeum idestova három és fél évtizede működik mostani helyén, a Nyíregyháza belvárosának frekventált pontján álló (volt pénzügyigazgatósági) épülettömbben. 2000-ig a Megyei Levéltárral közösen használta az épületet, ezt követően vált egyedüli használójává, majd ennek nyomán kezdődött meg a jócskán lelakott épület felújításának tervezése (BENE 2005. 3^4.). Evvel együtt természetszerűleg vetődött fel a hosszabb ideje látható kiállítások újabbakkal való felváltásának gondolata, amely egyúttal már új rendezési és működtetési koncepció kidolgozását igényelte. A korábban készült állandó kiállítások közül az ezredfordulón a névadó Jósa sokoldalú személyiségét megidéző emlékkiállítás (1974, ill. 2004), a „Nyíregyházi huszárok" (1991), a Benczúr Gyula emlékkiállítás (1992), a „Krúdy világa" (1994) című gazdag enteriőr-egység, valamint a „Nyíregyháza története" és „A pénz története..." (mindkettő 1997-es alkotás) című kiállítások fogadták a -jobbára helyi - igen hullámzó létszámban érkező látogatókat. 4 Az új megyei múzeumigazgató 2003. évi kinevezése és az azt nem sokkal követő NKÖM közművelődési szakfelügyeleti vizsgálat idején a hat kiállítás átlagos élettartama 12 év volt. Már abban az esztendőben is érezhető volt annak a nagy tapasztalatú múzeumpedagógusnak a kiválása (nyugállományba vonulása), aki tulajdonképpen az azt megelőző bő két évtizedben nagyfokú önállósággal szervezte és működtette a Jósa András Múzeum közművelődési tevékenységét (vö. MÁRTONNÉ-SOÓSNÉ-BENE 2006. 508., 516.). A közművelődés szervezésében aktív részt vállaló dr. Bene János történeti osztályvezetőre így a korábbinál is jóval több - igaz, önként vállalt - szervezési és tervezési feladat hárult. A kiállítások kivitelezését korábban egy belső kis team végezte, melynek ugyancsak ő volt az egyik tagja, az igazgatóváltás idejére azonban ezen a területen magára maradt. Ugyanő e mellett a múzeumhoz szorosabban vagy lazábban kapcsolódó több társadalmi, civil szervezetben (Jósa András Múzeum Baráti Köre, Magyar Huszár Alapítvány, Nyíregyházi Városvédő Egyesület, Megyei Honismereti Egyesület stb.) vállalt és vállal aktív szerepet. Az ennek alapján szerveződő 1. kép Részlet a Jósa András emlékkiállításból 5 Abb. 1 András Jósa-Gedenkausstellung, Detail 4 Ez a „hullámzás" elsősorban a jól - vagy nem épp szerencsésen - kiválasztott témájú időszaki vendégkiállítások iránti figyelem mértékének a következménye volt. 5 A fényképeket Boros György (Jósa András Múzeum) készítette. 508