A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007)

Könyvismertetés - Antall István–Vofkori Mária: Kettős tükörben – egy helytörténeti sorozatról

Kettős tükörben egy helytörténeti sorozatról közlekedés ipartörténeti hátterét is föltárja. A városszerkezet sajátos alakulását színesíti a kapcsolódó települések köre. Utóbbiaknál a társadalmak együttélésének olyan eléggé nem idealizálható jelenségével is találkozhatunk, ahol a városhoz csatlakozás, a beolvadás nem feltétlenül identitásvesztés, gondoljunk akár Zsögödre, Taplocára, Somlyóra. Ez a közeg nem csak az igazgatás, a városszerveződés oldaláról nem volt soha homogén, nyelvében és kultúrájában is mindig összetett és színes együttest jelentett. A német ajkúak, az örmények, a zsidók, a cigányok, a románok jelenléte nem csak a napi kommunikáció, a munkamegosztás, a szükségletek, a kereskedelem, hanem a művészetek szintjén is kölcsönös. Számon kell tartanunk, hogy ez a társadalom mindig többnyelvű, s amíg korábban, ha áttételesen is, a német műveltség mintái hatottak, később a legsötétebb esztendőkben a román irodalmi és színházi közeg, a világirodalom franciás vagy tágasabban a latin világ jelenségeit villanthatta fel. Az együttélésnek nem csak keserű következményei, szorító hátrányai, hanem az alkalmazkodó képességben, a műveltségben, a nyitottságban tetten érhető haszna is van. Az ember épített környezete visszahat teremtőjére, alakítja azt. Az építészettörténet szépséges középkori maradványaihoz, az erősségekhez és a szakrális terekhez szervesülnek a historikus, klasszicizáló vagy éppen szecessziós középületek, az iparos és polgárházak, a korán jelentkező civil kurázsi önszerveződésének színterei, az egyesületek, társulatok, egyletek otthona, a könyvtárak, bál- és színháztermek. (Ezt az esztétikai azonosságot csodálhatjuk Lembergben, Munkácson, Kassán, Szabadkán, Szegeden, Debrecenben és másutt, a monarchia maradandóságának szinte egyetlen tetten érhető emlékeként.) A politikai önkény, a változó arcú diktatúra egy-egy korszakban korlátozhatja ugyan a város önigazgatását, de nem tudja semmissé tenni sajátos karakterét. Olyan városban, olyan településen leszünk otthonosak a csíkszeredai, csíksomlyói ismerkedés során, ahol a fenséges díszlet nem ér véget az épített környezettel, mert a horizonton, körben fölállnak a havasok, a természet nagyszerűsége kirángatja az embert a lelki romlás bármely állapotából. Vofkori György sem áll meg a városhatárnál. A szerves szemlélet, a folyamatok egészben való fölmérése és láttatása nem törik meg a korfordulók környékén sem. Mi több - amitől joggal tarthatnánk - a szerzőt nem hozza zavarba a bőség. A grafikák, a térképek, a fényképek, a képeslapok, a dokumentumok, plakátok, meghívók, kisnyomtatványok oly mértékben egészítik ki egymást, hogy eltüntetik a történelmi hányattatásból származó szinte szükségszerű hiányokat, ugyanakkor egy másik rendet teremtve az időben, kronologikus és ok-okozati összefüggéseket föltáró módon is. A diktatúra korszakának kétséges értékű szellemi, társadalmi és építészeti változásait sem retusálja ki a megszépítő messzeség, s a város és a környező települések sajátos fejlődésében rejlő kétségek is tetten érhetők az emlékkönyv határait messze meghaladó munkában. Városfalak nélkül is van belső tartása ennek a világnak. Ezt éppen azzal bizonyítja Vofkori György, hogy többedik monumentális munkájában is megmutatja, hogy a helytörténetírás nem a dilettánsok műfaja, nem feltétlen egy kisvilág szubjektív, belterjes, könnyen avuló, provinciális ábrázolása, hanem a helyi értékek történelmi léptékű fölmérése, értékelése, vallatása. Ezért a szerző nem fél a történetírás korábbi hagyományaitól látszólag távolabb eső peremvidékekre kalandozni, amikor egy teljesebb és korszerűbb kultúraszemlélettel széttekintve, a szakrális terek vallástörténeten, művészettörténeti tárgy-elemzésen, a tágasabb táj turisztikai anzixán túlmutató leírására vállalkozik, amikor a világeseményekkel párhuzamosan megrajzolt mikrotársadalmi folyamatok mellett nem átall a fürdőkultúra, a sportélet tájaira is elkalandozni. A „haza véghatára" nem oldódhat föl az emlékezet halványultával, az európaiság éppen azáltal marad az, ami, hogy a finom részletek a teljesség igényével és tudatával teszik árnyalttá az egészet.