A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007)

Könyvismertetés - Antall István–Vofkori Mária: Kettős tükörben – egy helytörténeti sorozatról

Antall István — Vofkori Mária Ahogy a kritikus látja Antall István: A „haza véghatárán fekvő Csíkszék" Szereda és Somlyó Vofkori György képes könyvében Mindenre képes ez a könyv, mindenek előtt arra, hogy meghaladja a tudományos alapossággal és pontossággal sajnos esetenként azonosítható tisztes unalmat, a történetírás szürke szakmai megszokásait és beidegződéseit. Ám arra is képes, hogy elszánt rendszerességével, reprezentatív könyvművészeti teljesítményével meghaladja az anyaországi helytörténeti irodalom tetemes hányadát. Ez az a megtartó makacsság, amely olyannyira megfejthetetlen a Csíkon, Erdélyen kívül élőknek. Mert azt szinte már közhelyszámba megy emlegetnünk, hogy így, ebben a formájában ma nem létezne a magyar műveltség, a magyar nemzet, ha tragikusabb történelmi sorsfordulók idején Erdély okos taktikával meg nem őrzi a magyar államiság maradékát, e táj mindig újjászülető gazdasági erejét, a szabadság és szabadelvűség minden nációt befogadó gondolatkörét és gyakorlatát, ennek iskolarendszerét és művelődési hálózatát, a fejedelmi és birtokos udvarokon kívül eső korai polgárosodás kereteit. Máig nem tudta ezt a hagyományt fölmorzsolni sem a békés beszivárgás, sem a sanda és erőszakos etnikai betelepítés, nem tudta felőrölni az igazságtalan békét kétszeresen is végzetessé tevő nagyhatalmi nemtörődömség, és nem tudta a világmegváltó társadalmi kísérleteket követő ostoba diktatúrák kóros, kegyetlen és kisszerű nacionalizmusa sem. Túlélte ez a szellem a meg nem értést, a türelmetlenséget, a napi fenyegetettséget, a kitelepítéseket, a bebörtönzéseket, a meneküléseket, a szervezett el- és kivándorlást, a népfogyatkozást. Ez a könyv (a sorozat ötödik darabjaként is) azt bizonyítja, hogy van a valóságérzékenységnek, a hatalmi leszorítottság által kényszeresen „földközeli" magas kultúrának egy olyan önmegtartó ereje, amely, ha máshol nem, belső emigrációban talál menedéket, s ha más megoldás nincs: a család, végső esetben az egyén, a személyiség az utolsó autonóm terület. Furcsa individualizmus vert gyökeret Közép-Európa keletén, a közösségi eszményt és értékeket őrzők hivatástudatában rejlő önzetlen és önfeláldozó „önzés". A bebábozódó tehetség olyanfajta túlélési képessége, amely a komor idők nyomása alatt, a provincializmus reménytelenségében nem lelheti meg, tehát kiépíti egyszemélyesként is népes világát. Ezek a könyvek nem most készültek. Létezésüket ezek a művek már Vofkori György gyerekkorában, kijárt iskoláiban, családjában, lányainak mondott meséiben, vasárnapi sétáin, a tanári katedráján, történelemóráin megkezdték. Az anyaggyűjtésnek ez a természetes korai korszaka teszi talán, hogy önkényes és mégis érvényes a korválasztás, kormeghatározás. Nem háborúk és forradalmak, nem az évszámok, a szubjektív módon kijelölt dátumok tűzik ki egy-egy város modern kori történetírásának határait, hanem a dokumentálás tömeges méretű technikai eszközeinek elterjedése. A fotográfia korai hódítása a reformkort követő társadalmi pezsgéssel egyidős, szinte az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc időszakával esik egybe, de korlátai miatt még évtizedekig inkább műtermi tevékenység, mint riporteri, szociográfiai szándékú dokumentálás. A képek már ekkor érzékelhető drámai erejét mégis látnunk kell, mert a portrék karaktere, a megjelenített ember társadalmi helyzete, a család és a társadalom belső hierarchiája a mesterséges, zárt térben, apró jelekből, a viseletből, a tárgyakból - kellő érzékenységgel - kikövetkeztethetők. A képeslapok megjelenése, a hivatásos fotografálás mellett mutatkozó szórakoztató emlékkép-készítés is a polgárosodás jól értékelhető tünete. Mégsem egyoldalú fényképészet-történetet kap az ember Vofkori Györgytől, hanem eredeti elgondolású, teljes igényű, modern kori „városképet", ahol a társadalom lehető legszélesebb teljessége mutatkozik. Csíkszereda esetében a szerdai vásáros nappal bíró várkörnyéki népesség szervezett társadalommá válása, egyben a peremvidék zártságának ellene ható belső migrációját, az útkereszteződések áteresztő és marasztaló képességét, a megtelepedés és 500