A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007)

Történelem - Ulrich Attila: Az ecsedi uradalom majorsági gazdálkodása és jobbágyi szolgálati rendszere a Rákóczi-család birtoklása idején

Az ecsedi uradalom majorsági gazdálkodása és jobbágyi szolgálati rendszere... 6 dénár a kifejlett sertések esetében. Makkterméskor, ha az erdőkbe kihajtották az állatokat, akkor már nem adtak pázsit tizedet, hanem „makkon tizedeltek", vagyis a meghízott sertésekből rótták le adójukat. Ebben az esetben is egyenlő mértékű volt a tized pénzbeli megváltása, az egyik kivétel ez alól Fábiánháza volt, ahol 10, illetve 5 dénárt kellett fizetni. Tarpa esetében különös szokással találkozunk, ti. azzal, hogy makktermés idején minden „marhás ember" két köböl makkot szedett a várnak, ha nem volt makktermés, akkor vadkörtét, vadalmát tartoztak aszalni (KÁROLYI 1887. 299). Néhány településen ismeretlen volt a pázsit tized fogalma, így a szentmártoni Kisszeren élők, a tagyiak, a nyíregyháziak, a nyírbátoriak és a vasváriak nem fizették ezt az adótípust. Misztótfalun, és a környékén fekvő településeken, ahol a szőlőhegyek érzékenysége miatt egyébként sem volt elterjedt a sertések tartása, ismeretlen volt e fogalom. Különbséget tapasztalunk a helyi papoknak fizetett tizedmennyiség között is. A termés és az állatok nyolcada járt a kisecsedi, tarpai, tőke-terebesi, nyíregyházi és nyíradonyi „egyházuknak", míg hetede a fábiánházi, szentmártoni, ököritói, matocsi (sic!), börvelyi, kálmándi, vállaji, mérki, szoldobágyteremi és szentmiklósi papoknak. A szőlőtermelő helyeken is igen változatos kép alakult ki. A „lugas-kertes" településeken, azaz ahol a belső telki állományból szakították ki a szőlőskerteket, ott lényegében a tizeden kívül más adóval nem tartoztak, sőt ezek jó része nem is a jobbágyok, hanem a földesúr tulajdonában volt. Lugas-kertekkel találkozhatunk Nyírbátorban, Kisecseden. Tarpán, ahol az urbárium szerint már „szőlőhegy" is volt, ott ötöddel tartoztak a dézsma fejében, de ismeretlen adónem volt a fertőn és a hegyváltság. A Szatmár vármegyei bortermelő településeken, Misztótfalun, Busákon, Monostorban, Bartfalván már egy kialakultabb szokásjoggal találkozhatunk, ami elsősorban a változatosabb adónemekbenjutott kifejezésre. Az ecsedi uradalomhoz tartozó települések közül Misztótfalu mezővárosa volt a legjelentősebb, így annak a szokásjoga szerint szolgáltak a környékbeli települések is. Az adatok áttanulmányozása után - és azt a tényt figyelembe véve, hogy a Rákóczi szabadságharc alatt is megmaradtak a feudális jellegű boradók - arra a következtetésre jutottam, hogy ezen a vidéken mindvégig megmaradtak és erős köteléket jelentettek a feudális jellegű szolgáltatások. TokajHegyalján ezzel ellentétben már a XVII. század közepén elkezdődött a feudális szolgáltatások pénzbeli megváltása, ami jelentősen könnyített az ott élők helyzetén. Misztótfalun a kialakult szokás szerint először a pap kapta meg a tizedet, majd ezután a földesúr. Nem kellett viszont a jobbágyoknak a dézsmások előtt megmérniük a termett bor mennyiségét, hanem elég volt csupán „hittel" bizonyítani azt. Az összeírok számítása szerint minden 100 köböl borból 8 esett a földesúri adóba. Ebben a forrásban találkozhatunk az „angelt-bor" fogalmának leírásával is, ami nem más, mint a 200 köböl bor után járó 16 köböl boradó neve. Az 1648-as összeírásban ezt az adónemet „anglit" bornak nevezték. A dézsmánál sokkal rosszabb adó volt a borfoglalás rendszere. A foglalt bor mennyisége jó termésű év esetén Misztótfalun elérhette a 2000 köbölnyit. Bár az uradalmi tisztek fizettek a lefoglalt borokért, azonban figyelembe kell vennünk, hogy általában a jobb minőségű borokat foglalták, és azokért csak átlagárat (kocsmabor) fizettek. A feudális berendezkedés „kizsákmányoló" jellege a következő esetben is megmutatkozik. Misztótfalu vallomásában szerepel, hogy minden foglalt borért fizetett forint után annak, akitől vették a bort, forintonként egy köböl bort kellett az uradalomnak beszolgáltatnia. Ahogy írták, „itt gyűl ki a lucrum". A vidéki (extraneus) szőlőbirtokosok szintén fizették a dézsmát és az anglit bort, de tőlük nem foglaltak bort, és fertonnal, valamint ászokvámmal sem tartoztak. Szüret idején a település lakói a provizornak egy vágómarhát adtak, valamint az egész telkesek 12, a féltelkesek 6, a negyedtelkesek 3 dénárt fizettek „szüreti gazdálkodás" címén. És ehhez jött még hozzá a majorságszőlők művelésének robotja.