A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007)

Történelem - Terdik Szilveszter: Rácz Demeter, egy XVIII. századi görög katolikus meccénás

Terdik Szilveszter költözni, ahol a kolostor építése folyt. A grófné persze maradásra kérte: „(..) Oh édes Demecske, mit hallom, mit olvasom, az úr el van búcsúzik az úr el megy tőlünk. Mit csinálok, ha Demecske elhagy; ha az úr engemet latna mengyit sirtam azért had engemet meg szana, most is ugy könyvesek hogy maid nem látok mit irok. Jaj édes Demecske eleget haragsom azokra az emberekre a kik az urat san szándékai, meg mortificaltak; az isten meg is very az olyan rósz szívű embert; de aban a dologban látom hogy csak én a leg töbet szenvedek, mert én az úr hívséget és meritumát leg jóban ismerem, és most távul kel elny az urtul; hiába predical nékem az úr hogy ne busulyon elég okom vagyon és a leg nagyob az, hogy az úr engemet el hagy, és más földön mesire meg lakny, ky les mar attyám és mindenem azon a földön, valóságos árva lések. (..)" (Pest, 1767. december 3. DAZO, Fond 64, Opisz 1. Nro. 699. f 5v) A következő húsvét után már terhességéről számolt be: „En is kívánok az urnák serencsés Aleluiat a levelet viza küldöm, vettem Turcsányitul ezt a levelet, csak égésen az úr mikor olvasót, már meg ván fizetve az az embert, az Vidával meg csináltam, de bizony 4000 ft még kel a Bécsi auziglina soha nem tudom segén fejimben mit csináljon, és mivel fizessen pedig júniusban otant leség Bécsben, akor les bajon eleget büsülök azért, adjon az úr jó tanácsot, írjon nékem ha ide gyön az úr és mikor, de senkinek se mongjon az úr hogy én czitaltam ide, nagy öröme volna, ha én az en Demecske iten látnám, a mind mondja a Baba hat 16dik hétben terhes vagyok adjon isten jó véget, épen most a cafét ky hantám töbet nem írhatom met bagyot vagyok csak seresen az úr engemet és imadgozon érettem maradok igaz szívű szolgalója és leánya, GKároliné" (Pest, 1768. április 16. DAZO, Fond 64, Opisz 1. Nro. 699. f 16r) A grófné 1769 folyamán is több levelet írt Rácznak Károlyba, ahol gyakran tartózkodott a gróffal. Károly iné fájlalta, hogy a gyermek miatt nem tud leutazni, mindig kérlelte Ráczot, hogy menjen fel Pestre (DAZO Fond 64, Opisz 1. Nro. 719.). Egyébként a fiatal grófnét már a kortársak is hírbe hozták Ráczcal. Fönnmaradt egy latin nyelvű levél a grófnak címezve, amelyben sejtetni engedik, hogy Rácz és a grófné túl sokat vannak együtt. A levélben álnéven szerepelnek az érintettek, Rácz „Romanczów", a grófné „Carissza" néven, és az udvarban élő papok is álneveket kaptak (Nagykároly, 1772. szeptember 4. DAZO, Fond 64, Opisz 1. Nro. 759.).

60 A jelek szerint a gróf a grófnénak is megmutatta ezeket a névtelen leveleket, aki a következőképp írt Rácznak: „Édes Demecske, jelentem hogy itten vagyok Isvánéval (ti. Haller Istvánné) igen jól vagyunk itten lelkünk üdveségére, de csak Demecske igen hía, bár az úr it volna, mingyárt job volna és könyeb a lelkünk, a grófom csudálta és gondolkozót hogy az úr visza nem gyött, Piskotra, de egyet nem mondót, csak ohaitva elvárok az időt hogy az urat meg látok, de jol tudom hogy ha az lapé nem kuldt hát nem les semy abul csak Vezenten szomsedsagomrul eltavoszék az úr, édes Romanzow jelentem hogy megint kaptunk egy level a hol az Czarné, és Romanzow sokat emlegetek (...) Édes Romanczów maradok a hív czárné bar csak az úr itten volna my közötünk. Az úr ért is egy misét mondatunk Isten éltessen." (Pócs, 1772. október 13. DAZO Fond 64, Opisz 1. Nro. 760.) A grófné és Rácz viszonyát nehéz megítélni, hiszen Rácz válaszleveleit nem ismerjük (a grófné tényleg el is égethette őket, nehogy fény derüljön pénzkérő akcióira), s nem tudjuk hogyan kezelte a grófné időnként túlfűtöttnek tűnő rajongó szeretetét. Mindenesetre az a tény, hogy a több mint 30 évvel fiatalabb grófnéra ilyen hatást tudott gyakorolni, azt mutatja, hogy Rácz még öreg korában is nagy kisugárzással bírt - ma úgy mondanánk, hogy „sármos" volt -, ha ennyire meg tudta dobogtatni a környezetében élő hölgyek szívét. A történetírók munkáiban fellelhető, Rácz formás külsejét és megnyerő modorát ecsetelő jelzők a fentiek alapján nem minősíthetők egyszerűen csak irodalmi toposzoknak. Basilovits például így írt: „Kellemes férfi volt, a társalgásban nyájas, mindenki elfogadta" (BASILOVITS 1799/1804.

1. Pars III. Caput IX. 109.). A levél külsejére a XIX. században valaki ráírta: „Igen tréfás levél". 350