A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007)

Történelem - Jakab Attila: Téglaégető kemencék az írott forrásokban

Téglaégető kemencék az írott forrásokban A Pannonhalmához tartozó Szent Márton mezőváros 1787-es összeírásából arról értesülünk, hogy a városon kívül egy téglaégető kemence állt, egy másik helyen pedig két további. A kemencékhez szoba-konyhás lakás tartozott, a mester lakásában ezen kívül további szobát és egy kamrát találunk. A lakáson kívül a mester megélhetését istálló, sertésól, valamint szántó biztosította (PRT 1904/12. V: 1.225.). A világi nagybirtokosok téglaégetéseiről is ismerünk adatokat. így tudjuk, hogy a Széchényiek birtokán Széchényi Antal (1747-1767) idejében kezdődtek az égetések. Széchényi Ferenc helyezteti át a kemencét Kiscenkről Nagycenkre. 1804-ben már 205 ezer téglát égettek, s ez a mennyiség a század folyamán fokozatosan növekedett (SZINNYEI-KOCSIS-ZÁDOR 1992. 107.). Összefoglaló jelleggel a XVIII. századi uradalmak építészetével Cs. Dobrovits Dorottya foglalkozott (DOBROVITS 1983.). Munkájában a Pápa-Ugod-devecseri Esterházy uradalom adataira támaszkodott, de megállapításainak többsége érvényes a többi nagybirtokra is. Számunkra különösen érdekes az egyik megjegyzése, melyet kissé hosszabban is idézek: ,^4z építőanyagok beszerzése, előállítása az uradalom kötelessége. A robotok egy részét az építkezésekkel kapcsolatos tevékenység, favágás, fafaragás, téglaégetés, kőbányászás, az anyagok szállítása és az építkezéseknél folytatott segédmunka köti le. Itt egy érdekes specializálódást figyeltünk meg a robotelosztásnál. Néhány községben földrajzi elhelyezkedésük miatt nyilván hagyományként űzik a lakosok a favágás, mészégetés, téglavetés stb. mesterségét. A vágás mellett azonban ki is faragják a faanyagot. Megfigyelhető, hogy ezekre a munkákra mindig ugyanazokat a falvakat, sőt ugyanazokat a jobbágyokat is küldik. Ugyanúgy a téglaégetés, mely szintén a helyi anyagokhoz kötődik, egyes településeket szinte 'téglaégetőkké' képez ki, akik szállítják is az anyagot, és igen gyakran az építkezésekkel kapcsolatos segédmunkát is elvégzik." (DOBROVITS 1983. 71.) A XVIII. század végére jelentősen megszaporodnak a téglaégetéssel kapcsolatos iratok, melyek között szép számmal találni a téglavető mester és a megrendelő mester közötti szerződéseket. Ezekből kiderül, hogy általában készpénzben és terményben fizettek a megrendelők. Ilyen szerződéseket ismerünk pl. a Dunántúlról (PETÁNOVICS 1981. 106., 117., 123., 128., 155.), de az Alföldről is. Ez utóbbit szó szerint is közlöm: „Szabó András Ladányi Lakos Téglavető mestermagát be jelentette, hogy a téglavetőnek be 'áll ha az Nemes Tanátsnak tettszik. Már más izbe is Vetvén Szabó András Ladányi Lakos az Váras részére Téglákat, ezért esmeretes lévén mesterségére nézve vele illy következendő alku tétettet 1. Minden Tíz ezer Téglától fizetése lészen egy köböl Búza, mely meg is őröltetik. 2. Minden 10 ezertől 4 font só 3. Minden ezertől kész pénz fizetés 1 Rf42 xr 4. Minden ezertől egy font hus. " A szerződés 1792-ben kelt és a fent nevezett, valamint Karcag városa között köttetett (BELLON 1974. 127., 90. jegyzet). A felsorolt oklevelekből és más, idézett példákból kitűnik, hogy a téglavetés már a XIV századtól önálló mesterség volt. A téglaégető helyneveknek - a forrás adottságokhoz képest - nagy száma mindenképpen arra utal, hogy már korábban is működtek téglavetők, csupán a korábbi oklevelekben nem kerültek feljegyzésre. Ezt a forrásokból kikövetkeztethető feltételezést a régészeti leletek megerősítik. Arról nem is szólva, hogy már jóval korábbi időkből is ismerünk téglából épített templomokat, egyházi építményeket. A téglaégető kifejezés azonban nem nyújt felvilágosítást arról, hogy milyen módszerrel égették a téglát, azaz tábori vagy már komolyabb, állandóbb jellegű kemencékben történt az égetés. Ezt ma már csak szerencsés feltárásokkal lehetne eldönteni, amennyiben azokat egyeztetni sikerülne az inventáriumokkal, határjárásokkal. Erre azonban kicsi az esély.