A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 49. (Nyíregyháza, 2007)

Néprajz - Ratkó Lujza: Adalékok a kárpátaljai magyarság népviseletéhez

Adalékok a kárpátaljai magyarság népviseletéhez vettek föl: „ avval mán mentek a lakadalmokfrű dicsekedni, mer az mán egy kicsit nagyobb mintás volt". (Csepe) A mindennap használt kötőket a konyhában vagy szobában tartották úgy, hogy összekötött pántjuknál fogva felakasztották a fali fogasra. A kint használt koszos, szagos surcokat az ólajtóba vert szegen tárolták. Az idősebb generáció ma is használ a ház körüli munkákhoz surcot vagy kötőt (3. kép), de a fiatalabb korosztályok már nem viselik, szégyellik. „ Megszűttem én a lányomnak is azt a kötőt, na de hát azt mondta, hogy hát: 'Anyu tartsa meg magának, mert hát az mán szégyen!' Pedig nem szégyen, mer én még mindig szeretek benne!" (Csepe) Felső A blúz a szoknya anyagából vagy más anyagokból is készülhetett. Munkához, főként a nyári melegben, bővebb szabásút vettek föl, hogy szellősebb legyen; ezt rendszerint a szoknyába behúzva viselték, csak a mezőn húzták ki, hogy ne melegítse őket. Kis kerek gallérja volt, vagy egyszerűen csak be volt szegve a nyaka. Pálha nélkül szabták. [Pálha: a blúzok, ingek hónaljába toldott négyszögletes alakú kis vászondarabka, amely szabadabb mozgást biztosított a kar számára.] Karcsúsított fazonú blúzt akkor vettek föl, ha csinosabban akartak felöltözni. A hétköznapra valónak elől-hátul volt szűkítő bevarrása, de kicsit bővebbre hagyták, mint az ünnepit, hogy kényelmesebb legyen. Egyszerű kerek gallérú vagy gallér nélküli volt. Szerettek minél több gombot varrni rá, amelyeket rendszerint a blúz anyagával húztak be. A gombolás mellé vagy a mell vonalában 1-3 függőleges hajtást, pléhelést varrtak dísznek. Kissé bő, ráncolt ujja általában könyök alá ért, és rendszerint nem volt mandzsettája. Gyakran gumival húzták össze az ujj végét, de jobban szerették szabadon hagyni, hogy „libegjen is egy kicsit". Sokszor vállpárnát varrtak bele, nemcsak az ünneplőbe, hanem a hétköznaplóba is. Olyan blúz is volt, amelyiknek - a puffos ujjhoz hasonlító - könyök fölé érő rövid ujja keskenyebb vagy szélesebb (pl. háromujjnyi széles) mandzsettában végződött, és 1-3 gombbal gombolódott. Díszítésként madeirát varrhattak a nyakához, az ujja végére, a mellrészre vagy a gombolás mellé. A karcsúsított blúzt általában szoknyán kívül hordták. 3. kép Lócán üldögélő idős asszony hétköznapi kék vászonkötőben (Nagypalád, 2004) Abb. 3 Auf einer Bank sitzende ältere Frau in Alltags-Leinenhaube (Nagypalád, 2004) „Aki egy komolyabb ünneplő blúzot készíttetett a lányának, arra már egy kis madéria is ráment. " (Csepe) Nagypaládon ingvállnak hívták a bő szabású blúzt, amely elöl és hátul „ körbe vót húzva kétszeresen kis pici ránccal". Az ujja a karöltő nélküli, a blúzzal egybeszabott ún. japánujjhoz hasonlított, csak annál hosszabb volt. „Sima parasztujf volt, azaz nem ráncolták be, de azért bőre hagyták, hogy „levegős legyen". A nyaka elöl négyszögletesen volt kivágva. Egyenes szabású alja a comb felső részéig ért. A szoknyába behúzva viselték. Az idősebb asszonyok a templomba feketét vettek föl, de hétköznap gyolcsból vagy pamutos vászonból készült fehér ingvállat hordtak, „ kinek 301