A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 48. (Nyíregyháza, 2006)

Művészettörténet - Vofkori Mária: „róla is majd emlékezzél” – zsögödi Nagy Imre festőművész halálának 30-ik évfordulójára

Vofkori Mária út lett. Kiállításait 124 alkalommal 12 ország 30 helységében láthatták eddig, hagyatéka - amelyből kevés került idegen kezekbe, magángyűjteménybe, mert Imre bácsi nem szívesen adta el műveit, inkább visszavásárolta azokat - közel 7000 darabot számlál. Ezek a számok, bár beszédesnek tűnnek, mégis keveset mondanak el a Nagy Imre-i életműről. Mi is csupán eleget szerettünk volna szólni róla, akit kortársként lehetett szeretni vagy nem szeretni, de elfeledni, figyelmen kívül hagyni nem. Nagy Imre művész volt. Képzőművész. Ezt az egy szót minden bizonnyal elégnek tartotta volna magáról. A nagy vihar, ami az élete volt, 1976. augusztus 22-én ért véget. Utószó Utószóként marad a magyarázkodás. Valami, ami magyarázza a kényszert, hogy mindig szólni, írni szeretnénk bizonyosfajta emberekről. Az olyanokról, akik mertek és tudtak úgy választani és úgy élni, ahogy mi nem - vagy csak ritkán - tudunk, tudtunk. Akik hátat mertek fordítani a világhír felé vezető útnak, akik vissza mertek térni abba a világba, az egyetlenbe, ahol önmaguk lehettek. Mert meg tudták találni azt a világot, azzal az egyszerűséggel, ahogy az állat is rátalál mindig a helyére. Nagy Imre világa a festészet volt, a helye pedig Zsögöd. Soha nem akart mást, soha nem akart többet. Úgy érezte és úgy tudta: ez a kettő együtt maga a teljesség. És az is volt. Az utókornak már csak egy dolga maradt - emlékezni rá, és ha lehet, ha adatik hozzá erő, akkor követni őt. És emlékezni nekünk kell (és nem baj az sem, ha kényszeres ez az emlékezés), mert Zsögöd egy nagyon kicsi és nagyon távoli helye a világnak, egy olyan, ahol létrejöhet maga a teljesség bármiben-bármikor, úgy, hogy a világ alig vesz tudomást róla. így hát emlékezzünk most Nagy Imrére, akinek volt mersze Zsögödöt választani. Kányádi Sándorral kezdtük, és vele is zárjuk ezt az emlékezést, aki a Följegyzések előszavában a következőket írta a néhai barátról: „Talán az ő természettel együtt lélegző élete volna az alkalmas modell, amire törik-szakad, át kell nyergelnünk. De ne hitegessük magunkat. Nagy Imre művész volt, átlagon felüli nagy művész és nagy ember. Az ő normája számunkra teljesíthetetlen. Modellnek nem alkalmas, de példának, eszményképnek bámulatos. Ahogy a szentek, próféták, titánok közbenjárók az istenek s az emberek között, akképpen volt ö közbenjáró a természet s az emberek között.'''' Rövid válogatás a zsögödi Nagy Imréről szóló irodalomból Kós 1930. Kós Károly: Erdélyi képzőművészek kiállítása. Pásztortűz 16: 25-26. 1930. december 21. 608. NYIRŐ 1936. Nyirő József: Pár óra Nagy Imrénél. Keleti Újság 1936. augusztus 4. TAMÁSI 1937. Tamási Áron: Nagy Imréről. Csíki Lapok 49: 9. 1937. 2. LYKA 1939. Lyka Károly: Erdélyi művészek a Nemzeti Szalonban. Pesti Hírlap 1939. január 3. SZÉKELY 1958. Székely János: Nagy Imre festői eszközeiről. Utunk 1958. 20. BÖZÖDI 1968. Bözödi György: Lehet, hogy soha nem is láttalak. Igaz Szó 16: 8. 1968. 271-272. 478