A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 47. (Nyíregyháza, 2005)

Néprajz - Jakab Attila: A téglavetésről

A téglavetésről A leírások sajnos ritkán adnak meg pontos méreteket, de szabvány, állandó adatokkal nyilvánvalóan nem számolhatunk. A nagyság és a tüzelőlyukak száma a tégla mennyiségétől függött. Leggyakrabban 60000-80000 darabot égettek ki egyszerre, de mint Nagy Jenő közleményéből kiderül, előfordult a viszonylag kicsi kemence is, amely csak 30000 téglából állt. A tüzelőlyukak számát úgy állapították meg, hogy 10000-13000 téglára jusson egy, de a Mice völgyében csak 5000-re jutott egy. Az adatokat összehasonlítva az átlagos kemenceméret 5-10x10-15 m lehetett, míg a magassága 3 és 4 m közötti. Ismételten hangsúlyozom, hogy a kialakításnál a mennyiség volt a döntő, s nyilván más tényezők befolyásolták az alapterületet (hagyományok, tapasztalat stb.). Mindezek ellenére a felépítésük módja, szerkezetük csak kis mértékben különbözött egymástól. A kemence teljes mértékben nyers téglából épült fel a föld felszínén. A tüzelőcsatornát boltívesen rakták oly módon, hogy minden sort kissé beljebb raktak, míg össze nem értek. A nyílások a kemence teljes hosszában végigfutottak. Egymástól 80-90 cm-re helyezkedtek el, s magasságuk, valamint az aljuknál a szélességük is nagyjából ennyi volt. Alattuk készültek el a szelelőnyílások, amelyek jóval kisebbek voltak. Ezek az oxigénellátást biztosították. A tüzelőlyukak felett találjuk a rostélyt, amely a terhelés elosztását segítette elő. Ezután következtek a kötésben berakott téglák, melyek között némi hézagot hagytak, hogy a meleg levegő átjárhasson köztük. A rostélytól kezdődően a kemence falait csonka gúla formájúra képezték ki, azaz kissé befelé dőltek. Ezt párkánynak nevezték. Általában kettő, ritkán három párkányt képeztek ki. Funkciója kettős volt: egyrészt stabilabbá tette a kemencét, másrészt megkönnyítette a köpeny felrakását. A kemence tetejét általában lefedték téglákkal, de arra is akadt példa, hogy fedetlenül maradt. Égetés előtt a kemencét egy vagy két sor téglával beburkolták - köpönyezték -, majd sárral bekenték. Ezzel hőszigeteltek a kemencét (9-11. kép). A tüzelőanyag növényi szár és/vagy fa volt. A tüzelés 6-8 napot vett igénybe, s éjjel-nappal folyt. A kemence felmelegítése szakaszosan történt, nehogy a túl gyors felmelegedés szétvesse a még nedves téglákat. A tüzelés mindig csak az egyik oldalon folyt, míg a másik oldal nyílásait lezárták. A kemencébe a tüzelőanyagot hosszú botokkal tolták be, s a parazsat is ezzel igazították meg.

7 A hő alulról terjedt a magasabb helyekre, ezért a kemence tetejét fokozatosan (néhol csak a tüzelés befejezése után) befóldelték-leszigetelték, hogy a meleget bent tartsák a kemence belsejében. Az utolsó fázisban, amikor a tüz már fehéren izzott, az összes nyílást befalazták és hagyták, hogy lassan kihűljön. Ez 8-14 napot vett igénybe, de mint láttuk valahol fél évet is vártak a szétbontással. Akiégett téglák minősége különböző volt. Atüzcsatornák közelében volt a legjobb, leggyengébbek a kívül található köpenytéglák voltak. Ennek megfelelően más-más célokra használták fel azokat. Az ideiglenes tábori kemencék mellett szólnunk kell az állandó kemencékről is. Sólymos Ede és Hentz Lajos tettek említést munkájukban ezekről a kemencékről. Mindketten megjegyzik, hogy ezek hasonlítanak a tábori kemencére, de ellentétben azzal, állandó falazattal bírnak. Sólymos ezt a típust stokk-kemencének nevezi (SÓLYMOS 1965. 23.), Hentz viszont nemzeti falas kemencének (HENTZ 1973.244.). Az utóbbiról tudjuk, hogy részben a földbe volt mélyítve, és nem volt boltozata, az előbbiről viszont az állandó falazaton kívül nem áll rendelkezésünkre több információ. A tábori vagy mezei kemencéhez hasonló, földfelszínre épített téglaégetőket Európán kívül is ismerünk. Henri Perrin cikkében ilyet mutat be az afrikai Bujumburából. A hondurasi Juticalpában viszont állandó, félig földbe mélyített kemencéket használnak. A kemencék részletes bemutatása azonban hiányzik a leírásból (PERRIN 1985. 67-68. 4-7. kép). 7 Ezzel kapcsolatban utalnunk kell az előző fejezetben már említett wisbechi számlákra, ahol említenek két rudat, „ad movendum ignem in fornac" (SHERLOCK 1998. 61.). Ezeknek nyilván ugyanez lehetett a funkciójuk. 359