A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 47. (Nyíregyháza, 2005)

Néprajz - Jakab Attila: A téglavetésről

A téglavetesrol Napok múltával a kemence tetejét fokozatosan beföldelték, hogy a hőt a kemence belseje felé szorítsák. A szelelőnyílásokat nyolc napra lezárták, majd egy napig szellőzni hagyták. Ezután kibontották a fütőnyílásokat, leszedték a tapasztást és a földréteget, és hagyták, hogy 10-12 nap alatt kihűljön. A téglák minősége nem volt egyenletes, a legjobbak a rostély közvetlen környékén és a fűtőnyílások között kiégett téglák voltak, gyengébb minőségűek a rostély felett fekvők, míg a legroszszabbak a köpönyegtéglák és a félig kiégettek. A téglákat osztályozták, majd az épület eltérő részein használták fel. Nem nagyon különbözik a fenti eljárástól a bajaszentistvániak módszere sem. A leírás inkább csak a fent elmondottakat egészíti ki (SÓLYMOS 1965. 21-24.). Ők is simára igazították a placcot, de a fűtőnyílások helye 10-15 cm-t lejtett. Egy égetéskor 70-80 ezer téglát égettek ki egy kb. 10x15 nies területen. Ekkora kemencéhez 5-6 nyílást hagytak 80-100 cm-re egymástól. Az 5-6. sortól kezdték meg a beeresztést, vagyis a boltozat kialakítását soronként negyed téglával, míg össze nem ért a boltív. Magassága 80-100 cm volt. A fűtőnyílások alatt volt a szellőzőnyílás, az ún. huzatluk. A köpeny két sor, kötésben álló téglából állt, melyet kívülről ujjnyi vastagon besaraltak és a tetejére két sor lapjára fektetett téglát tettek. A kemence falai itt is befelé dőltek, a magyarázat szerint azért, „nehogy a belső hő szétvesse az egészet." (SÓLYMOS 1965. 22.) A fűtőnyílásokban felváltva tüzeltek, és a bukátolást is ugyanúgy alkalmazták, mint Temerinben. A tűz a harmadik-negyedik napon érte el a kemence tetejét, ekkor leföldelték a tetejét, betömték a szelelő-, és a tüzelőnyílásokat, majd két hétig állni hagyták, s csak utána szedték szét. A fűtőanyag fa vagy szalma, növényi szár volt. A fent vázolt kemence típus a vándorégetőkre volt jellemző. Kisebb, állandó üzemekben (téglaházaknál) az ún. stokk-kemencét alkalmazták. „ A stokk-kemence téglából van építve, hasonló alakú, mint a tábori, állandó jellegű." (SÓLYMOS 1965. 23.) Részletesebb leírást azonban erről a típusról nem kapunk. Gazda József adatközlői meglehetősen szűkszavúan nyilatkoztak a kemencével kapcsolatban, ezért érdemes szó szerint is idézni: „Mikor egészen megszáradt [a tégla], tiszta fehérre, berakjuk abba a katlanba, cserépkatlanba. Három-négyezer téglát beraktak, s azt úgy feldomborították, ahol a tűzhelyek maradtak, ahová a fát bérakták, s akkor örökké azt mondták nálunk, cserép alatt szebben ég a tégla, mint külön. S mikor szabadba rakták, akkor ilyen lyukkal rakták, s annak külön le kellett sarkítani az ódalát. Alul hézagot hagytak, hogy tüzeljenek. Csak éppen olyan keskeny, kicsike helyeket hagytak. Kockákat raktak a szélire, úgy kötés formailag, az egyiket így teszik, a másikat úgy, hogy köti egymást, nehogy széjjelduvadjon. Akkor felrakták felfelé, s az ódalát megsikították sárral." (GAZDA 1993. 47.) A tüzeléssel kapcsolatban megtudjuk, hogy egy-két napig csak gyengébb minőségű fával tüzeltek, ami csak arra volt jó, hogy a téglákat tovább szárítsa. A további égetéshez már kemény fát használtak. Előfordult az is, hogy csak ezután sározták le az oldalát (GAZDA 1993. 47.). Az idézet második részében egyértelműen az eddig megismert tábori vagy mezei kemencéről van szó, noha a megnevezése hiányzik. Az első részt akkor tudjuk helyesen értelmezni, ha elolvassuk egy rokon mesterség, a cserépvetés leírását (GAZDA 1993. 55-61.). Ebből kiderül, hogy a cserepeket földbe ásott kemencében - katlanban - égették ki, melynek alsó részét, boltíveit téglából rakták. Ezzel érthetővé válik a téglák kis mennyisége a katlanos égetésnél, s az a fent idézett kifejezés, hogy „.. .a cserép alatt szebben ég a tégla, mint külön". A leírásból úgy tűnik, hogy ilyen, állandó kemencében téglát csak cseréppel égettek. A tüzelőanyagról, az égetés időtartamáról, a kemence nagyságáról nem esik szó a leírásban. A Mice völgyi téglaégetés is hasonló az eddig megismertekhez (NAGY 1945. 248-249.). Érdekes viszont az a szokás, hogy a kemencét egy biztosító szín alatt építették fel, hogy eső esetén se vesszen kárba a munkájuk. A tüzelőnyílások számát ebben az estben is a téglamennyiség határozta meg,