A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 46. (Nyíregyháza, 2004)

Régészet - Makkay János: A magyar őstörténet és a nyugat-szibériai ’magyar őshaza’ néhány kérdése

A magyar őstörténet és a nyugat-szibériai 'magyar őshaza'... pontosan azt mondja, amit Szabó I.M.,

28 bár néhány ezer évvel későbbi időben, betartva - vagy elfogadva - a nyugat-szibériai őshaza-modellben az ősmagyar-proto-obi-ugor nyelvi elválás Kr. e. 500 körüli vagy még korábbi nyelvtörténeti időpontját (MAKKAY 1 997A. 35-39. - további adatokkal.). Ugyanakkor azt is olvashatjuk, hogy Sadovszky felfedezése, bár „teljesen valószínűtlen hipotézis, de semmiképpen sem sorolható a dilettáns nézetek közé." (RÉDEI 2003. 135.) Nyelvészetileg talán nem, de őstörténetileg-ősrégészetileg nagyonl Itt van az a kutatásbeli különbség, és eljött az a pillanat, amikor azt kell mondanunk, hogy az ősrégészeti őstörténetnek jelentős mértékben önállósodnia kell a nyelvtörténeti őstörténettől. Hiszen itt, és egyébként is sokszor teljesen más szemszögből és másképpen ítél meg őstörténeti vándorlásokat. Egy másik lehetőség - amelyet nem szívesen pendítenék meg és dolgoznék itt ki - az, hogy nem a nyelvi őstörténet egyes következtetéseiben kételkedem, hanem az elbutulóban lévő amerikai történettudományok ilyesféle eredményeiben általában.

29 Hiszen azt is leírták már ott, hogy: a kaliforniai penuti és az obi-ugor nyelvek közötti több ezernyi szótári egyezés (thousands of vocabulary connections) „hasonlóságai éppen annyira látszanak a véletlen puszta szüleményének, mintha azt tételezné fel valaki egy csapatnyi majomról, hogy elkezdenek gépelni, és egyetlen hiba nélkül másolják le Shakespeare összes műveit." (ANTTILA 2000. 485.). Egy Hamlethasonlat meg másutt szerepel, ismét némi összefüggésben a nyugat-szibériai őshazával. A dél-uráli sztyeppe és Közép-Ázsia hajdani törzseinek esetleges közös származását kutatva [lásd az előbb említett Csernyecovelméletet is, de más eredménnyel], „semmiféle lehetőség nincs arra, hogy e két kulturális térségen közös nyelvi örökséget keressünk. Annak a lehetősége, hogy e két teljesen eltérő és egymástól független kulturális világ egyidejűleg alakította volna ki ugyanazt az indoiráni nyelvcsaládot, éppen akkora, mintha feltennénk, hogy majomhordák gépírói fejezték be sikeresen a Hamletet." (MALLORY 2000.263.) Látható, hogy a mi magyar őstörténeti válságkérdéseink nem szembe mennek a - kedvezőtlen - nemzetközi irányzatokkal, hanem éppenséggel pontosan megfelelnek azoknak: akár e világjelenségek hazai megfelelői (eredményei?) is lehetnek. A magyar őstörténetre lefordítva, elég széles határok között folyik a vita az átmeneti vagy eredeti magyar őshaza helyéről. Ez sem egyedülálló dolog az őstörténet-kutatásban. Másfél száz év alatt egy tapodtat sem jutott előre a tudomány az indoeurópai őshaza egykori területének meghatározásában: az ellentétes irányzatok jelöltjei legalább olyan távol fekszenek egymástól, mint a Káma-vidék Észak-Kínától, Molnár Erik utolsó uráli őshazájától. Ha viszont már szó esik erről az összefüggésről, akkor megemlítem, hogy a magyarországi őstörténetkutatás nemzetközi hatékonysága alacsony - összehasonlítva például a finnországival vagy mostanság az észtországival. Fodor István kitűnő munkáiban évtizedek óta érvel (angolul is) a nyugatszibériai magyar őshaza mellett. Akad mostanság, aki kommentálja és elutasítja ezt az őshazalokalizációt, de azt V. Napolskikh nevéhez köti, mint talán az ő felfedezését (KALLIO 2003.228. note 2., NAPOLSKIKH 1995.). Megemlíti az illető a nyugat-szibériai tézis két további bírálóját is. Jómagam egyikük munkájában (CAMPBELL 1997.)

30 sem találtam egyetlen szót sem a nyugat-szibériai őshaza elutasításáról. Párhuzamként szolgálhat, hogy László Gyula úttörő és régészetileg nézve kiváló könyvének szinte nem is volt nemzetközi visszhangja. A Szent László legenda emlékezetes jelenetének (a szibériai aranylemez) általa adott értelmezéséről a nemzetközi kutatás továbbra sem vesz tudomást.

31 28 Nem zárom ki, hogy Szabó akadémikus a Budapesten kiadott Sadovszky-könyvből vette hamvába holt ötletét. 29 Egy másik elrettentő példa: a Columbia Egyetem két természettudósa (scientists) által írott minapi könyv már egészen addig ment el az ősi ethnogenezisek kutatásában, hogy szerintük a nyugat-kínai Taklamakán sivatagban talált, Kr. e. 2000 körűire keltezett múmiák a Fekete-tenger Kr. e. 5600 körüli vízszintemelkedésével kapcsolatosak, amelynek tényét 1600 körül Babilóniában is rögzítették. Minden ősi földművelő népesség (akár Egyiptomban, akár Európában vagy Közép-Ázsiában) - folytatják amerikai tudósaink - egy olyan népességből származik, amely a Fekete-tenger partvidékein élt a tenger kiáradása előtt. Ezeket az ősnépeket a pontusi vízözön szétszórta a föld minden tájára, és nemcsak a mezőgazdaság ismeretét vitték magukkal, hanem a vízözön mint olyan emlékezetét is. így kerültek kaukázusi típusú emberek a Taklamakán sivatagba. - Más részük pedig a bárkával az Ararátra. Lásd RYAN-PITMAN 1998. 30 ANTTILA 2000. 14. térképén nyoma sincs Nyugat-Szibériának. 31 KOROLKOVA 2001. 48.: török-mongol történet ábrázolása. Újabb részletekre és megoldásokra lásd MAKKAY 1998A. 91