A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 46. (Nyíregyháza, 2004)
Régészet - Makkay János: A magyar őstörténet és a nyugat-szibériai ’magyar őshaza’ néhány kérdése
A magyar őstörténet és a nyugat-szibériai 'magyar őshaza' néhány kérdése* Makkay János Mielőtt sorba venném érveimet, amelyek igyekeznek - vagy alkalmasak - megcáfolni azt a tételt, hogy a magyar nép etnikai-nyelvi őshazáját Nyugat-Szibériába lehetne helyezni, 1 röviden kitérek néhány, az őstörténetünk kutatásával kapcsolatos általános szempontra. Fontosnak tartom a kérdés újbóli áttekintését, mert „Vannak magyar kutatók, akik a kazak sztyeppékre, az Isim és a Tobol folyó pusztáira képzelik a magyar őstörténet kezdetét.... Alig ismerjük a mai Kazak Köztársaság földrajzát, középkori, újkori és legújabb kori történetét. Pedig sok magyar kutató szerint Kazakisztán északi határvidékén és a hozzá közvetlenül kapcsolódó nyugat-szibériai területen, két folyó, az Isim és Tobol közötti sztyeppéken zajlottak le a magyar őstörténet korai eseményei." (BENKŐ 2003A. 7., 20.). Tényleg olyan térségről van szó, amelynek alig-alig ismerjük a régi és őstörténetét? Maga a magyar őstörténet, mint fogalom Ha szó szerint vesszük a meghatározást, akkor a 896 előtti néhány évtized vagy kerek egy évszázad már nem az őstörténet, hanem aprotohistoire keretei közé tartozik. 2 Ha viszont a IX. századot - a korábbi sok évszázadhoz és a hosszú évezredekhez hasonlóan - mégis őstörténetnek vesszük, akkor a kérdések vizsgálatának egy részét át kell telepítenünk az ősrégészeti őstörténet-kutatásba. Ez elsősorban azt jelentheti, hogy csínján kell bánni az etnikai következtetésekkel. Persze ismerjük, amit Fodor István egyik kitűnő tanulmányában Banner János véleményéből idézett (FODOR 2001. 247.): László Gyula egy 1953-ban rendezett tanácskozáson úgy találta: „Sajnálni való, hogy a magyar őstörténet iránti érdeklődés általában hiányzott s a jelenben is hiányzik régészetünkben." (LÁSZLÓ 1954.487.) Banner szerint ennek a magyarázata az, hogy a régészeti anyag népi azonosításának volta hipotetikus, és emiatt nem vesznek részt ősrégészeink e vitában (BANNER 1954. 487-488.). Ha őstörténetünk egy részét ősrégészeti kutatási kérdésnek is nyilvánítjuk, vagy majd nyilvánítanánk, akkor talán könnyebben lehetne változtatni ezen a helyzeten, amelyben egyébként a változtatásnak már régen minden feltétele megérett. Főleg azért, mert a magyar őstörténetnek nagyjából a szkíták előtti idejében szereplő régészeti művelődések csaknem kizárólag őskori kultúrák. Még ennél is sokkal tovább (legalább a hun korszakig, sőt északon a szláv terjeszkedésig) tartott az őskor az erdős vidékeken. Ennek ellenére a 'szakmabeliek' * Tanulmányom vázlata az MTA Régészeti Intézetében 2004. április 27-én hangzott el Fodor István előadásának kommentárjaként. Az alább következő magyar változat néhány részletében eltér a szerkesztés alatt lévő és angolul megjelenő szövegtől. Megállapítom, hogy az előadáson a hozzászóló Róna-Tas Andráson és Bakró-Nagy Marianne nyelvkutatón kívül egyetlen nyelvtörténész vagy nyelvi őstörténész sem volt jelen. Nyelvi őstörténészeinket tehát módfelett érdekelhetik a régészet és az igazi őstörténet finnugrisztikai eredményei. 1 MAKKAY 2001., MAKKAY 2002., MAKKAY 2003., MAKKAY 2003B., MAKKAY 2004. Ezekben a tanulmányaimban (kivéve MAKKAY 2004.et) elsősorban a finnugorok vagy a proto-ugorok (és nem az ősmagyarok) Nyugat-Szibériába helyezett őshazájának kérdéseivel foglalkoztam. 2 A protohistoire olyan népek történetét jelenti, akik maguk még nem használják az írást, de más korabeli népek írásos dokumentumai említik őket (LEROI-GOURHAN 1988. 868.). Tökéletesen illik ez az árpádi magyarság IX-X. századára még akkor is, ha lassan-lassan kiderül, hogy volt saját írásuk, a rovásírás egy - türk - fajtája. NyJAME XLVI. 2004. 85-116.
