A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 46. (Nyíregyháza, 2004)

Régészet - Makkay János: A magyar őstörténet és a nyugat-szibériai ’magyar őshaza’ néhány kérdése

Makkay János (nyelvészek-történészek-régészek vegyesen vagy csak egy részük?) dilettánsoknak, belső dilettánsoknak tartják azokat, akik ősrégészként foglalkoznak a vonatkozó kérdésekkel. Az ősrégészetileg teljesen képzetlen Erdélyi István részben a régészet nagyfokú szakosodására vezeti vissza a „belső dilettantizmus"-t (ERDÉLYI 2004. 169.). Ilyen aggodalmaskodások nem szoktak jelentkezni akkor, amikor a Kr. u. V-X. századok szakértői a sok évezredes múlttal igyekeznek foglalkozni. Lelkük rajta! A belső dilettantizmusra panaszkodó Erdélyi például minden dilettáns habozás nélkül összeírt egy csomó zöldséget az indo-európaiak ősvilágáról (ERDÉLYI 2004A. 17-20.). Ismét más kérdés az ősrégészet megítélése a történettudományok vagy éppen a nyelvtörténet oldaláról. Jelenleg éles viták zajlanak a trójai mondakör és a homéroszi eposzok történetiségéről. Ezekben elhangzott a következő meghatározás is: Schliemannra megy vissza a hagyomány, hogy a mondákat régiségek segítségével igazoljuk ('antiquarische Vergewisserung') - ezek a régiségek azonban „mindenekelőtt a romok égési és rombolási rétegeit jelentik, amelyekhez nyílhegyek és parittyakövek keresgetése társul".

3 Jómagam nem pusztán ennyibe veszem a régi és ősi antikvitások kutatását. Az őstörténet egyik kutatási eljárását, az ősrégészetet manapság már nem évszázados vagy félévszázados szempontok alapján kell megítélnünk. Nem illik megfeledkeznünk például arról, hogy az egész nyelvtörténeti - vagy csak Gimbutas-féle - kurgán-teória gyakorlati kiindulópontja az az 50 ezer őskori (bronzkori) temetkezés volt, amelyet az elmúlt évtizedekben szorgalmas orosz és ukrán régészek tártak fel az európai sztyeppén, a honfoglaló magyarság hosszú vándorlásának területén (MAKKAY 1998. 253.). A három legutóbbi indoeurópai őshaza-lokalizáció

4 pedig szinte kizárólag azokra az ásatási eredményekre épített, amelyek J. Mellaart nevéhez fűződnek a kis-ázsiai £atal Höyükön. Éppen úgy, ahogyan a hatvanas évek egyik finnugor teóriája, a közép-ázsiai kapcsolatrendszer a nagyszabású khorezmi ásatások eredményeire alapozódott (V.N. Csernyecov). Más kérdés, hogy e régészeti teóriának (az Arai-vidék Kelteminar kultúrája és az Urál-Nyugat-Szibéria ethnokulturális provincia közötti kapcsolatok = UWS ECP) a bizonyító adatai szórványosak és gyengék voltak (KOSYNSKAYA 2001. 265-266). A magyar őstörténet és az ősmagyar nyelv történetének legutolsó évtizedei vagy évszázadai tehát mindenképpen az őstörténet és aprotohistoire határán zajlottak le. Banner János kedvelt fordulatát használva, legyen szabad röviden kitérnem egy, erre aprotohistoire-xa vonatkozó forrásadat - és általában a fennmaradt krónikás adatok - szokásos magyarországi értelmezésének visszásságára. Nem vagyok ugyanis biztos abban, hogy őstörténeti kutatásunk mindig a kifogástalan nemzetközi tudományos kategóriáknak és normáknak teljesen megfelelően érvel. Ilyen kérdés szerintem a - sok más mellett anakronizmussal vádolt Anonymus. Anonymus egyes magyar őstörténeti, tehát 896 előttre vonatkozó adatainak hitelességét ilyen vagy olyan okokból - sokszor gúnyosan (MAKKAY 2003 A. 106-120.) - rendre elvitatják. Vegyünk egy példát! A11. és 12. capitulumban arról van szó, hogy Kijevből elindulva Álmos és serege először Ladomérba (ad ciuitatem lodomer) érkezett, majd három hét múlva innen Halicsba mentek (in galiciam). Azonban - írja a nyelvtudós Benkő Loránd - „a honfoglalás korában Halics és Ladomér még nem voltak szervezett fejedelemségek", e két név említése tehát Anonymusnál a (Benkő szerint nála fölöttébb gyakori) hiányok, tévedések, anakronizmusok közé tartozik (BENKŐ 1998. 102-103.).

5 3 COBET 2003. 33.: „Zwei Argumentationen, die Text und Ruine zueinander führen, haben eine lange, vor Schliemann reichende Tradition, die antiquarische Vergewisserung und die Modernisierung der Sagenüberlieferung. Antiquarische Vergewisserung bedeutet zuallererst die Identifizierung von Brand- und Zerstörungshorizonten in der Ruine, flankiert von der Suche nach Pfeilspitzen und Schleudersteinen; diese Geschichte beginnt 1871 mit Schliemanns «verbrannter Stadt» ...". A kérdéshez vö. még PATZEK 2003. 246: „... auch die archäologischen Entdeckungen der frühgeschichtlichen Kultur Griechenlands untermauerten seit der Mitte des [19.] Jahrhunderts scheinbar eindeutig, daß hier «wissenschaftliche Wunder» Beweise für die Historizität der homerischen Epen erbringen konnten." 4 M. Gimbutas, C. Renfrew, valamint TV. Gamkrelidze és V.V. Ivanov kísérletei. 5 Halicsról szólva, nem értem Rásonyi László adatát egy „Gotland szigetén fönnmaradt, XI. századi sjonhemi óskandináv rúnafeliratról, amelyben a halicsi fejedelemséggel kapcsolatban szerepelne egy Blakumen név: RÁSONYI 1981/1904. 260. Megemlítem viszont a XIV. századi Groenlendinga saga történetét Lewif Ericsson nevelőapjáról, akinek a neve Türker volt. Türker valahonnan délről származott, talán magyarföldi volt. Alacsonyabb termetű volt, mint a vikingek, különbözött az arca azokétól, szerette a szőlőt és a bort, és amikor anyanyelvén beszélt, a vikingek egy szót sem értettek belőle. Lásd MAKKAY 1998A. 8-9., a 12. jegyzet, további irodalommal! 86