A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 45. (Nyíregyháza, 2003)
Régészet - Makkay János: Ősrégészeti kutatások Magyarországon az utóbbi években. Az újkőkor és a rézkor
Makkay János 111-161.). Csak röviden jegyzem meg, hogy - a fentebb említett tanulmányaim érveivel szinte egyezően -mennyire hasonló okokat és körülményeket feltételezett O. Dickinson az égéi bronzkor végén, tehát 1200 táján bekövetkező mükénéi összeomlásra (system collapse). Lehettek közöttük természetiek és ember-okozták egyaránt: ellenséges támadások, rossz aratások járványok, áradások, belső társadalmi feszültségek, földéhség (a megnövekedett szükségletekhez kevés rendelkezésre álló termőföld), külső bizonytalanság (DICKINSON 1994.308-309.). A koncentrált teli-településforma és a hozzá társuló gazdasági szerkezet hirtelen és meglepő összeomlása ellenére az alföldi korai rézkor (és egyelőre még nem kimutatott csoportjai) a helyi kései neolitikum művelődéseinek genetikus leszármazottja volt. Ez még akkor is tény, ha a folyamatosság és a csoportosulások folytatódása (például önálló csoportok a tiszai, a herpályi és a csőszhalmi típusok területén) nem is mindig állapítható meg a kerámia-művesség fajtái alapján. A késő neolitikus - korai rézkori tipológiai folyamatosságnak így még a Dunántúlon is több a ma látható jele, mint az Alföldön. Egy másik különbség a két térség között abban a tényben látható, hogy az Alföldön és tőle északra, a Középhegységben a kései neolitikus kultúrák külső határvonalai egyelőre nem azonosíthatók pontosan az őket közvetlenül követő tiszapolgári időszak elterjedési határával. A Dunántúlon a magyarországi lengyeli kultúrát általában (elterjedésének nagy részén) fokozatos átalakulás során a Lasinja művelődés követte. Világosan érezhető, hogy ez utóbbi még erőteljesebb kapcsolatokat tartott fenn a Középső- és az Észak-Balkánnal, mint területi elődje, a lengyeli. Ez a tény feltehetően közvetlen összefüggésben volt a Lasinja csoport származásával, hiszen kialakulásában délről jövő hatások játszottak szerepet a lengyeli kultúra utolsó időszakában (MAKKAY 1974., KALICZ 1982., KALICZ 1991.). Feltétlenül említést érdemel, hogy Magyarországon a rézkort önálló őskori fejlődési szakasznak tekintjük, amely mint rendszer eltér a térség más országaiban használatos időrendektől. Ennek az okát Pulszky Ferencnek az 1876-os VIII. Nemzetközi Őstörténeti és Kora-középkori Kongresszuson szeptember 7-én elmondott előadásából tudhatjuk meg. Ebben fejtette ki, hogy hazánkban, hasonlóan Írországhoz és Portugáliához, a tiszta (termés-) rézből készített eszközök nagy száma jogossá tett bennünket egy önálló rézkor elkülönítésére és beiktatására az új kőkor és a bronzkor között (PULSZKY 1897.64-71.). Tompa Ferenc (TOMPA 1934-1935.50-59.) és később B. Kutzián Ida (BOGNÁR-KUTZIÁN 1963., BOGNÁR-KUTZIÁN 1972.) követte és továbbfejlesztette Pulszky rendszerét, jóllehet Európa nagy része - a környező országok - mindmáig más időbeosztást követ. Manapság tehát a magyarországi rézkor más európai területek legkésőbbi neolitikumának és kalkolitikumának felel meg, az Egei vidékeken pedig a korai bronzkor (EH) szakaszainak. Pusztán technikai vagy elvont tipológiai szempontok miatt a magyar kutatók a rézkort (miután az ötvenes-hatvanas évekre sikerült tisztázniuk néhány bizonytalanságot a badeni kultúra relatív időrendi helyzetét illetően 61 ) három időszakra bontják, alighanem a hagyományos három periódusos rendszer (vagy akár az Arthur Evans által bevezetett hármas alosztások) hatása alatt: a korai (tiszapolgári kultúra), a középső (bodrogkeresztúri kultúra) és késői (badeni kultúra) rézkor. A két nagy - tehát keleti és nyugati országrészen -, a kerámiában szinte teljesen eltérő tipológiai irányt vett helyi fejlődést strukturális különbségek kísérték. Keleten a tiszapolgári és bodrogkeresztúri kultúrákat majdnem kizárólag korhasztásos („csontvázas") temetkezésekből álló, általában kis sírszámú temetők jellemzik. Ezzel szemben kevés, sőt nagyon kevés a felfedezett (feltárt) telepmaradvány, jóllehet számuk újabban kicsit emelkedett. Az ismert telepmaradványok ilyen szegényes voltának az lehet az egyik magyarázata, hogy e két időszak az akkori felszínre emelte házait és más építményeit; a mélyebben a talajba ásott (és így inkább ránk maradó) szerkezetek száma kevés volt. 61 Hogy ti. a badeni - vagy akkor esetenként péceli - kultúra a tiszapolgári és a bodrogkeresztúri közé ékelődött volna be. Köztudott, hogy nemrégiben az új vincai ásatások némely megfigyelésének hibás értelmezése miatt egyes szerb kutatók visszatértek ehhez az immáron lassan évszázados félreértéshez. 48
