A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 45. (Nyíregyháza, 2003)

Könyvismertetés - Vofkori Mária: Imreh István, Erdélyi eleink emlékezete (1550–1850) társadalom- és gazdaságtörténeti tanulmányok. Teleki László Alapítvány, Budapest és Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 1999, 372 oldal ISBN 973 9257 56 4, ISSN 0865–3925

Imreh István, Erdélyi eleink emlékezete (1550-1850) története Magyarországon. Azt, hogy Tagányi tanulmánya és maga a folyóirat milyen fontossággal bírt a magyar gazdaságtörténetben, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy évszázaddal később, minden általa felvetett probléma ugyanolyan időszerű volt, mint a Szemle megindításának pillanatában, és az időközben a magyar kutatók által bejárt utat Wellmann Imre a Földközösségtölfaluközösségig kutatások és felfogások Tagányi Károlytól Imreh Istvánig cím. alatt összegezhette (WELLMANN 1989.). Egy évszázad alatt a hétköznapok történetével, a paraszti mindennapok feltárásával való foglakozás szükséggé és - egyes vélemények szerint - divattá vált. Több világviszonylatban is elismert kutató, például Fernand Braudel munkái is bizonyították, hogy a mindennapi élet története nélkül az emberiség történelme csak hiányosan értelmezhető. Imreh István az otthonról hozott hagyományok és tudományos eszmélése időszakának hatásai alatt - úgy tűnik - nem választhatott másként, a székely mindennapok krónikásává kellett válnia, mégpedig egyszerre székely módra (more siculorum) és európai módra. Munkásságát Wellmann Imre ugyanúgy határkőnek és úttörő jellegűnek tekinti, mint Tagányi egy évszázaddal ezelőtt megjelent tanulmányát: „Közel egy évszázaddal ezelőtt méltán lehetett fölfedezésként értékelni, ahogy Tagányi a magyarországi földközösség hajdani meglétét az ismeretlenség homályából a napvilágra hozta. Napjainkban Imreh továbbhaladva ugyancsak már-már veszendőbe ment nagy értékű kútfőegyüttest óvott meg a fenyegető enyészettől, tett hozzáférhetővé és beszédessé. ... Egészen bizalommal reméljük teljessé tévő folytatását Imreh művének, melyben a múltba néző tudomány eredményességének a földközösségtől a faluközösségig kitáruló fejlődése megragadóan, történelmet és néprajzot egyképp gazdagítva tetőződik." (WELLMANN 1989.299.) Ez volt tehát az út, amelyet ő, hogy a tőle kölcsönzött és szívesen használt szófordulattal éljünk, nem társtalanul, de - legalábbis egy ideig - egyedül járt végig, mert, ahogy találóan állapítja meg Benkő Samu, csak a Sztálin halálát követően juthattak el hozzá a modern nyugat-európai gazdaságtörténet-írás jeles művei, és azok sem a jó szerencsének, hanem inkább a hű barátoknak köszönhetően (BENKŐ 1999. 14.). Akkor viszont Jóleső érzéssel vehette tudomásul, hogy az általa választott ösvény nem is esik oly messzire például attól az úttól, amelyen a francia Annales körének historikusai világra szóló tudományos dicsőséget szereztek maguknak." (BENKŐ 1999.14-15.) Ezt a hosszasnak tűnő felvezetést azért iktattuk ide, mert úgy véljük, hogy a kutatási terület és a kor - tágabb és szűkebb - szakmai köreiben és irányzataiban elfoglalt helyének megjelölése nélkül aligha beszélhetünk egy kutató társadalomtudós által használt módszerről. A paraszti mindennapok feltárása pedig mindjárt a kezdetekben legalább kettős kérdést vet fel: a rendelkezésre álló forrásanyag milyenségének a kérdését és a megszólaltatásukhoz szükséges módszerét. Ez utóbbit tekintve az Imreh István által használtat nehéz lenne egyetlen szóba - még egyetlen mondatba- sűrítve is elmondani anélkül, hogy ki ne maradjon valami lényeges belőle. Talán az lenne a legszerencsésebb, ha kronologikusan, az idő folyása mentén nyomozva haladnánk előre és a menetközben megtalált részekből próbálnánk összerakni az Imreh István által használt kutatói módszer építményét, de mivel itt végső soron nem az Imreh-i életmű elemzéséről, hanem egy könyvrecenzióról van szó, nem tesszük még jobban próbára az olvasó türelmét és megpróbálkozunk egy összefoglalóval. Imreh Istvánnak szerencsés indulása volt, mert közgazdászként kezdve pályáját a hétköznapok történetének kutatásához nélkülözhetetlen ismereteket sajátíthatott el. Alapos gazdaságtörténeti és statisztikai ismeretekkel felvértezve hagyta el az egyetemet, elsajátította a történeti-statisztikai kutatás teljes kelléktárát úgy - mint ahogy ezt a későbbi munkája során igazolta-, hogy képes volt figyelni a statisztikai módszerek buktatóira is. A szerencsés indulást szerencsés folytatás is követte, mert ezt a tudását az ETI ösztöndíjasaként már a bálványosváraljai falukutatás során kamatoztathatta és ki is bővíthette azzal a szociológiai látásmóddal és módszerrel, amelyet Venczel Józseftől ennek a kutatásnak a során és azon kívül