A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 45. (Nyíregyháza, 2003)

Néprajz - Ratkó Lujza: Mennyiségi és minőségi szempontok a néptánckutatásban

Mennyiségi és minőségi szempontok a néptánckutatásban objektivitással. Hogy milyen az adott táncfolyamat az illető táncos előadásában, az csak különböző, s mindig valamilyen szubjektív értékítéletet, véleményt magukban foglaló jelzőkkel írható körül.

6 Ezek a táncra és a táncosra vonatkozó jelzők rendszerint elsősorban karakterológiai vagy esztétikai minősítést tartalmaznak (például: méltóságteljesen, elegánsan, energikusan vagy játékosan táncol; szép vagy csúnya, finom, visszafogott vagy kirobbanó a mozgása), illetve a táncos tudásszintjét,

7 „mesterségbeli" jártasságát minősítik (jó vagy rossz, érett vagy kezdő, ügyes vagy „kétballábas" táncos). A táncnak tehát van egyrészről egy objektíve „mérhető", kinetogrammal tárgyszerűen leírható oldala, és van egy csak szubjektíve megragadható, egyéni megítélés alá eső aspektusa. A két oldal természetesen nem választható el élesen egymástól, sőt sok szempontból fedi is egymást, hiszen a táncot többek között éppen mennyiségi paraméterekkel kifejezhető része: plasztikai, ritmikai és dinamikai jellemzői teszik olyanná, amilyen; kvantifikálható sajátosságai ugyanis egyben már kvalitást is hordoznak magukban, vagyis - másképp megfogalmazva - a tánc kvalitásának a kvantitatív tényezők éppúgy hordozói, mint egyéb, nem mennyiségi jellegű összetevői. A mennyiségi paraméterek azonban önmagukban nem képesek ennek a minőségnek a megmutatására; a táncból, ha pusztán kvantitatív mutatóira egyszerűsítjük, „színtelen", „szagtalan" és „íztelen" mozgássor lesz, hiszen éppen azok a minőségi komponensek hiányoznak belőle, amelyek élővé varázsolják, amelyek színt és ízt adnak neki. Gondoljunk arra, hogy a motivikai-szerkezeti és összehasonlító elemzésekben nélkülözhetetlen, egyébként nagy pontosságú tánclejegyzés gyakorlatilag semmit nem képes visszaadni az adott tánc karakterológiai-esztétikai sajátosságaiból vagy a táncos egyéni kvalitásaiból, ami pedig alapvetően meghatározza a tánc milyenségét. Ennek oka éppen az, hogy a kinetográfia egész rendszere a tánc kvantifikálható, mennyiségi jellegű tényezőire épül, ezek leírására szolgál - s ennek a feladatnak kiválóan meg is felel. De hogy a tánc minőségi komponensei mennyire nem „szűrődnek át" még a legpontosabb lejegyzésen sem, annak ékes bizonyítéka egy olyan balett-táncosnak a példája, akinek valamilyen néptáncot, mondjuk szatmári verbunkot kell jelírásból letáncolnia; az illető nemcsak hogy az eredeti táncos egyéni mozgásjegyeit nem fogja tudni reprodukálni a tánckottából, hanem az adott vidék, illetve az adott tánctípus stílusát sem. Ezeket a stílusjegyeket ugyanis a kinetográfia nem tudja lejegyezni, így a balett-táncos csupán egy „desztillált", kvalitásaitól megfosztott sematikus táncot fog a kottáról leolvasni, vagy ami még rosszabb, a néptánc mozdulatokat a számára megszokott balettos mozgással adja elő. Természetesen egy néptáncos, aki ismeri az adott vidék és tánctípus stílusát, valamelyest meg tudja tölteni élettel a mozgás „száraz" és lecsupaszított vázát, de hogy milyen mértékben, az pusztán egyéni ismeretein, táncos tudásán - vagyis teljes mértékben szubjektív tényezőkön - és nem a táncjelírás pontosságán múlik; ezek a szubjektív-minőségi komponensek ugyanis egész egyszerűen nem kvantifikálhatók: a táncnak ezek a mozzanatai csak szubjektív módon ragadhatok meg, csak a szubjektum számára láthatók. 6 A tánc ilyenfajta szubjektív értékelése több síkon is történhet. Míg a véleményalkotás fenomenális szintje egy általános esztétikai-karakterológiai szempontból közelít a tánchoz, addig egy elmélyültebb változata a tánchagyományból kiindulva, a táncanyag formai és stiláris jegyeinek ismeretében alkot ítéletet az adott táncfolyamatról - vagyis míg az első általános emberi szemszögből, pusztán mint művészi-esztétikai élményt véleményezi a táncot, addig a második egy háttértudás birtokában, az adott tánchagyomány egészével összevetésben ítéli meg azt. Tovább bonyolítja a kérdést a tradicionális közösségekben működő értékrend megléte, amely az íratlan szabályok és a hagyományozódás során továbbörökített modellek, minták révén nagymértékben befolyásolta a közösségben élők ízlését, véleményformálását. Konkrét példákkal illusztrálva mindez annyit jelent, hogy ugyanazt a táncot egészen másképp ítélné meg egy hozzá nem értő városi néző, mint egy hivatásos táncoktató, aki az adott táncanyagot filmekről és szakirodalomból sajátította el, vagy például egy olyan falusi ember, aki egy tradicionális közösség tagjaként belülről ismeri, esetleg maga is táncolja a szóban forgó táncot. 7 A táncos tudás olyan tényezőkből tevődik össze, mint például az ismert és/vagy táncolt motívumok száma, variálási-táncalkotói képesség, gyakorlottság, a pár megfelelő vezetése vagy - a nő részéről - követése, a táncanyag biztos alkalmazása stb. 183