A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 45. (Nyíregyháza, 2003)

Néprajz - Szabó Sarolta: A Sóstói Múzeumfalu népi kerámiagyűjteménye I. Sárospataki kerámia

Szabó Sarolta 1930-as években vált általánossá, előtte gurgulyával díszítettek. Hintett edényeket is készítettek, az edényre lealapozás után, szikkadás előtt ecsettel más színű festéket csapkodtak. Az újonnan rátett festék az alapszínnel összefolyt. A tejescsuprok hasán, a szilkék vállán körbefutó díszítmény négy és többkaréjos virágokból és azokat lazán összekapcsoló, sziromra emlékeztető levelekből áll. A zöld, sárga és barna alapon a virágok fehérek, a levelek és szárak sötétzöldek (SZABADFALVI 1991.152-153.). A matolcsiaknak kevés kapcsolatuk volt más fazekasközpontokkal. A mesterség általában családon belül hagyományozódott tovább, a környékbeliek is Matolcson tanulták a mesterséget. A mesterek kczül kettő tanult korondi fazekasoknál, de hatásuk nem mutatható ki, mert a mesterek tapasztalata szerint itt a díszes edények nem voltak kelendőek, a vásárlók az egyszerű, nem feltűnő díszű edényeket keresték. 1964-ben Erdész Sándor két matolcsi fazekastól vásárolt edényeket, Rádi Istvántól 14 darabot: mázas és vászon tejescsuprokat, szürőtálat, korsót, szilkéket, cseréplábast, csirkeitatót, virágcserepeket; Dávid Menyhérttől szintén 14 darabot: butykost, korsót, kantát, kiskorsót, tejescsuprokat, kistálkát, cseréplábast, csirkeitatót, virágcserepet.

8 A sárospataki kerámia Az egyik legalaposabban feltárt fazekasközpont a sárospataki. Román János dolgozta fel történetét, részletesen leírta stíluskorszakait, értékesítési területét, az edénytípusokat, azok használati módját. Ő magános gócnak tekintette Sárospatakot, amely egyetlen stíluscsoporthoz sem sorolható (ROMÁN 1955.34.). Domanovszky György a közép-tiszai stíluscsoport legkeletibb műhelyének tartotta, Kresz Mária és Csupor István a felső-tiszai csoporthoz sorolta (DOMANOVSZKY 1953.42., KRESZ 1991.63. CSUPOR-CSUPORNÉ 1998.160.). Jelentős fazekasközpontok érintkezési pontjában fekszik, jól kimutatható a gömöri, az ungvári, a gyöngyöspásztói és a debreceni fazekasság hatása (P. SZALAY 2002.4L). A sárospataki fazekasok első céhprivilégiumát 1572-ben adták ki. Bár maga az okirat nem ismert (ROMÁN 1955.11.), azt bizonyosan tudjuk, hogy a céh 1723-ban alakult újjá. A pataki fazekasok vándorló területe észak és kelet felé Ungvár, Munkács, Beregszász, Szatmárnémeti, Nagykároly vonaláig terjedt. Főként Ungvárról nagyarányú bevándorlás is történt. A XVIII. század végén kezdődött folyamat eredményeképp alig 50 év alatt megháromszorozódott a mesterek száma. Ennek az volt az oka, hogy az ólommázas edények vásárlóközönsége kicserélődött: a nemesek, városi polgárok porcelánt, üveget és keménycserepet vásároltak. A fazekasság a parasztságban találta meg tömeges vásárlóközönségét (VIDA 1997.272.). A sárospataki kerámia négy stíluskorszakát lehet elkülöníteni: 1. a máz megjelenésétől a habánok letelepedéséig; 2. a habán korszak (1645-től kb. az 1670-es évekig); 3. az ún. kisnemesi és városi polgári korszak a XVII. századtól kb. a XIX. század első feléig; 4. a parasztedény korszak 1850-től 1950-ig (VIDA 1997.271.). A parasztedény korszak termékei két csoportba oszthatók. Kb. 1840-től 1880ig egy átmeneti korszak figyelhető meg, mely a korábbi stílusjegyek átalakulását hozta magával: a fehér alapszín megmaradt, a motívumok is öröklődtek, de méreteik megnövekedtek, a szerves növényi csokrok, szárak, koszorúk feltöredeztek, a motívumok száma pedig csökkent. Legjellemzőbb díszítménye volt az oldal- és felülnézetes rózsa, melyet gyakran felemás színűre festettek, valamint egy felemás színnel felvitt fürtös ornamentika; ezeket legtöbbször koszorúba rendezték. Az utolsó időszak díszítőstílusa a legismertebb. Kevés fehér alapozású edény készült, legtöbb a majdnem fekete-sötétbarna vagy veres földfestékre tarkázott kerámia. A motívumok néha bántóan óriássá nőttek, a gyöngyvirágnak, tulipánnak, rózsának egyre naturálisabb megfogalmazásaival találkozunk (VIDA 1997.272.). Leltári száma: 64.60.1.-64.60.14. és 64.61.1.-64.61.14. 128