A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Múzeumtörténet - Margócsy József: A civil Jósa

Margócsy József nagy halmaz — kellő alakra valamely gép által kivágott, vékony bádog lemez feküdt, melyet egy előtte levő gőzhajtotta gépbe dugott, a honnan egy pár másodpercz alatt, a másik oldalon egy omnibus vagy vasúti kocsi került ki. így csinálnak Nürnbergben pár másodperczenkint két krajczárból egy koronát... A mi hazai játékszer iparunk ugy viszonylik a nürnbergi hasonló iparhoz, mint egy kis egér nem egy, hanem száz elefánthoz. Nem azt kell hát mondani, hogy „Mégis hunczut a német!", hanem inkább azt, hogy „Mégis bárgyú a magyar!" (JÓSA 1906. 31.) Ulmban a villamos kocsiban egy automata szerkezet van, a melyből a tízfilléres pénzdarabnak bedobása után egy kéregjegy hull ki. Itten a conductori méltóság ösmeretlen fogalom, úgy hogy a jegyeket sértetlen állapotban hoztam haza. Münchenben legalább ötvenszer ültem villamosban, de csupán itt láttam két ízben ellenőrt; nem úgy mint nálunk, a hol mindenkiről csalási szándékot tételeznek fel. Ha Nyíregyházáról az esti vonattal megyünk Budapestre, nemcsak itt, hanem Szerencsen, Miskolczon is kérik a jegyeket, ezenkívül ellenőrök raja is háborgat bennünket éjjeli nyugalmunkban. Mirevaló már ez! (JÓSA 1906. 36.) Regensburgban járva látom: kis dolgokból is lehet erkölcsre vonatkozó következtetésekre jutni. A sörös poharak és kancsók alá rakott vastag nemez lapok a kifutó sörhabtól minden lépten átnedvesedvén, ezeket száradás végett minden korcsmában a nyitott ablaknak külső széléhez teszik, hogy mentül jobban járj a a levegő. Nem tennék ezt ha lopástól tartanának. Próbálná csak meg ezt valaki Besenyődön! (JÓSA 1906. 8.) Mainzi tapasztalataim szerint csak annyit mondok, hogy itten az ember nemcsak lát, hanem tanulhat is; még olyan ember is, aki régészettel foglalkozik. A mainzi múzeumban láttam és tanultam meg azt, hogy miként lehet egy aránylag kis gyűjteményt nagygyá, de főképpen tanulságossá tenni, tehát így a mienket is. Nemcsak a saját tulajdonú tárgyakat állítják ki, hanem az érdekesebb tárgyakat utánzás végett kölcsön kérik máshonnan, hogy gipszmásolatokat készíttethessenek saját munkásaikkal, és ez nagyon hasznos. [Hiszen] Egy múzeumnak nem lehet kizárólagosan azon czélja, hogy az ősemlékeket meg mentse és megőrizze, sem pedig csak az, hogy unicumjaival dicsekedhessek hanem legfőképen az, hogy az ősmultnak kulturemlékeit minden érdeklődőnek részére szemlélhetővé téve, az ősök iránti kegyéletet felébressze ahol ez még hortyog, vagy pedig hogy álmos szemét kitörülve vissza tekinthessen azon sötét múltba, melybe pár évtized előtt még csak pislogó mécs világított be, most pedig faggyugyertyával, de úgy látszik, hogy lassan-lassan petróleum, gáz és idővel villany világítással fogunk betekinthetni. Hazánkban önzetlen tudományos czélból ilyen utánzatok nem készülnek, daczára annak, hogy ilyen törekvés a régészet érdekét nagyban szolgálná. Azt tartják némelyek, hogy az utánzat készítéséhez szükséges míveletek esetleg az eredeti tárgyaknak megrongálásával járnak. Én ezt téves nézetnek tartom, mert Osváth Károly helybeli gypsz-szobrász professzorom és az ő utasításai után én is készítettünk már féltettebb tárgyainkról igen sikerült utánzatokat a nélkül, hogy a tárgyak csak legkisebb elváltozást is szenvedtek volna. (JÓSA 1906. 88-89.) Mikor az ókorban a nagykállói kórháznak húsz évig főorvosa voltam, a vállaji biró elhozta hozzám a két hályogboritotta szemeit. Jó sikerrel megoperáltam, és igen értelmes ember lévén, szerettem vele beszélgetni. Egyszer azt kérdeztem tőle, hogy magyarázza meg nekem azt, hogy mi lehet annak az oka, hogy magokat egy gróf Károlyi mintegy száz év előtt telepitette le mint földhöz ragadt 372