A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Múzeumtörténet - Margócsy József: A civil Jósa

szegény embereket ...és dacára ennek ha Vállajba lépünk, látjuk, hogy csupán téglából épült, többnyire cseréppel fedett tágas szép házaik, istállóik, csűrjeik és egyéb gazdasági épületeik, gyönyörű szép lovaik vannak, csaknem úri módon ruházkodnak, egyszóval olyan jóllétben vannak, a milyenről a nyírbátori tősgyökeres magyar nép azon időben legfeljebb csak álmodott. 'Hát csak ugy, hogy nálunk heverni nem szabad. Bírónak olyant választanak, a kiről feltételezik azt, hogy jó gazda. A bíró kidoboltatja, hogy mikor kell kimenni szántani, vetni, kaszálni, kapálni, aratni, hordani stb. Nincs eset arra, hogy valaki a biró rendelésének ne engedelmeskednék... ' Mi egy nagy családnak tartjuk magunkat, akik egymást meg nem csalják, mert hiszen ilyen eset nálunk elképzelhetetlen. Ha egy család megszaporodik és egy telken már el nem fér, az uj párnak uj telken uj házat építenek, csakhogy erre nem hozat le Alpár Ignáczot, hanem összeröffen az egész község és minden fizetés nélkül felépitik az uj hajlékot. Koszt és mérsékelt áldomás a jutalom. Egyik fél sem vészit vele, mert a szolgálat kölcsönös. Ma neked, holnap nekem. ' - Tanulj magyar! A Coallitio előtt meg kell hajolni. A széthúzás megsemmisülésre vezet. (JÓSA 1906. 125-127.) 2. A humorizáló, olykor keserűen emlékező Jósa Réges-régen egyszer Szametz Márk kereskedővel az esti vonattal Miskolczfelé Bécsbe utaztam. Az Özsébében 12000, az enyémben 6000 forint volt, a mi nekem nagy pénz. Szerettünk volna tehát külön rekeszbe utazni, a mi Miskolczig sikerült is. Akkor még nem voltak folyosós kocsik, csak olyan oldalmászók, amilyenek némely viczinális vonatokon most is használatban vannak Miskolczon sokáig várván az indulandó vonatra, ki mentem a konduktort praeparálni, a kik jó oldalamról ösmertek, de hiába Ígértem akármennyit, nem sikerült külön rekeszre szert tenni, mert párnap előtt kaptak rendeletet, mely szerint minden ajtónak nyitva kell lenni az utasoknak tetszés szerinti beszállhatása végett. Ha a rendelet ellenére cselekszik, állásával játszik. Beláttam, hogy igaza van. Szametzel együtt lehangoltan vacsoráztunk, kilátással egy álmatlan éjszakára. Ó duplán búsult, mert épen még egyszer annyi bankóját féltette mint én. Lehangoltságunk feltűnhetett, mert egyszer csak titokzatosan odajön hozzám Zoltán Géza kir. táblai biró. Ujjával megbök és kérdi: „ Tel ki az a kivel olyan titokzatosan beszélgetsz? " Tenyerem élét kiterpesztett ujjaimmal legyezőként baloldali szájzugomhoz illesztve, szerepüket nem tudó vándor színészek súgójához illő hangon, - amit nemcsak Géza, hanem Szametz és mások is meghallhattak, - azt válaszoltam, hogy ezt a szerencsétlen őrültet viszem a Lipótmezőre, a ki egyik pillanatban kaczag a másik pillanatban pedig kést ragadva, mindenkinek neki ront. Géza elugrott mellőlem, a pillanat előtt még szomorú Szametz pedig lelökve kést, villát - az asztalt ökleivel verve, mind a harminczkét fogát mutatva szűnni nem akaró, falrengető kaczagásban tört ki. A legalább három lépésnyire hátra ugró közönség pedig szemeit rémülten kettőnkre szegezte, tájékozva lévén már Zoltán Géza által arról, hogy a szabolcsmegyei kórház főorvosa dühös őrültet visz a Lipótmezőre. Mikor kettőt csengettek, hívom Szametzet, hogy szálljunk be, mert különben itt hagynak. Kaczagásával nem tudott felhagyni. Homlokát, arczát simogatva mondom neki: Kedves Szametz úr, maga okos ember, ezek a többiek bolondok, a kik borjú módra magát új kapunak nézik. Karját hónom alá fűzve vonszoltam ki a vonat elé, a melynek minden ajtaja nyitva volt. Fel kellett taszigálnom a coupéba, mert a szakadatlan kaczagás miatt erre igazán képtelen volt. Mindenki került bennünket. Hiába kiabáltam rimánkodó hangon, hogy lenne valaki kegyes