A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Múzeumtörténet - Margócsy József: A civil Jósa

hasábjain, hanem a többi, olykor kérészéletű lapban is. Ennek aztán az is haszna, hogy nemcsak a régészet, hanem a közegészségügy, maga az orvosi hivatás szakmai érdekességei is közérdeklődést váltottak ki, mert ismeretterjesztő, kvázi népnevelő mondanivalóval közvetlen, jól érthető stílusban váltak olvashatóvá. Életkorának előrehaladtával párhuzamosan asszociációs pályákon feledkezik bele abba a bizonyos garabonciás ifjúkorába, amelynek majd a hosszabb németországi úti beszámolójának hetenkénti folytatásában jutott el a legkötetlenebb előadásmódjához. Föltétlenül megjegyzendő, hogy a főispánságtól visszavonult Kállay András (1839-1919) - közeli kortársa és rokona -, amikor Jósa írásait olvasta, olykor írásban hozzászólt az éppen olvasott részlethez, majd maga is kedvet kapva, egyenesen hivatkozva Jósa sikerére, biztatására, ő is hasonló stílusban, heti folytatásokban pillantott vissza fordulatokban gazdag életére; később pedig három vaskos kötetben együtt is megjelentette írásait, szintén a laptulajdonos Jóba Elek kiadásában (KÁLLAY 1907., KÁLLAY 1911., KÁLLAY 1912.). Jósa régészeti, technikai újdonságokat tanulmányozott külföldön. Az orvosi eljárásokat Németországban és főleg bécsi szakkörökben igyekezett elsajátítani. Amikor a családi helyzet megengedte, feleségével keltek útra, egyszer Párizsba, Londonba is eljutottak. Amikor 1873ban tartósan köhögni kezdett, az akkori gyógyító szokás szerint Szicílián töltött hosszabb időt tüdejének védelmére. Ekkor még nincs 40 éves, környezete váltig aggódott érte. Ő maga bizakodóbb volt, hiszen még bécsi diákkorában halála hírét keltették, s az ilyen ember sokáig élhet, akár 84 éves koráig is... (Mint erről fentebb hosszabban is esett szó.) Nyolcvan éves, amikor 1914-ben elkezdődött a háború. Azonnal részt vett a szükségkórházak szervezésében, ellátásában: az orosz fronttal a hátországot összekötő vasútvonal Nyíregyházán át haladt, ezért hamarosan külön barakk-kórházat állítottak fel és mellette az egyre bővülő hősök temetőjét is megnyitották. Szabad idejében összefoglaló nagy munkáján dolgozott: „A bronzkor emlékei" c. könyvét németül és magyarul írta meg, igen bő képmelléklettel. A magyar nyelvű kézirat 1919-ben elpusztult, a német szöveg sokáig kiadatlan maradt. Életének csak utolsó hónapjaiban tört meg figyelme, érdeklődése. 1918. szeptember 6-án halt meg. A megyei törvényhatóság előtt Mikecz Dezső parentálta el a kivételes egyéniség és személyiség Jósa Andrást: „Meghalt a vármegye hírneves, általánosan becsült és szeretett tiszti főorvosa, dr. Jósa András, aki 1864. évtől 1874. évig mint a Szabolcs vármegyei kórházegylet főorvosa, majd 1874-től 1883. december végéig a nagykállói vármegyei közkórház igazgató főorvosa, 1884. január hó 1-tőlpedig mint tiszti főorvos az 1906. évben saját kérelmére történt nyugdíjazásáig szolgálta vármegyéjét, és aki a vármegye régészeti múzeumát megteremtette s annak haláláig igazgatója volt. Elmúlása fájó veszteség nemcsak a vármegye tisztikarára, hanem a vármegye egész népességére is, melynek nemes lelkű jó barátja és áldott kezű tudós orvosa volt egy kiváltságosán hosszú és eredményes életen át. Mint orvos a legelső volt vármegyéjében, melynek határain messze túlszárnyalt orvosi hírneve. Mint a vármegye kórház-igazgatója a legprimitívebb viszonyokból - munkatársaival karöltve - modern nagy kórházzá fejlesztette ki e fontos közintézményünket; mint vármegyei főorvos pedig új alapokra fektette, sőt jóformán megalkotta a vármegye egészségügyi közigazgatását. Nevéhez fűződik az egészségügyi statisztika bevezetése, a cselédlakások megjavítása, a fúrott kutak kötelező létesítése, s ez által a typhus pusztításainak nagymérvű korlátozása, a hét éven aluli gyermekek kötelező gyógykezeltetése ~ és más sok, olyan gyermekvédelmi és