A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Helytörténet - Márkusné Bodnár Piroska: A spirisztiták. Egy ibrányi felekezeten kívüli szekta a két világháború között

Márkusné Bodnár Piroska de itt már „árutermelés" folyt, s a munka nagyobb hányadát ez tette ki. A legeredményesebb ipari tevékenységet a cipészműhely folytatta Imre Ruben és Berecz András vezetésével. A kimondottan cipész munka mellett ellátták a közélet részére a lószerszámok, a cséplőgépek szíjazatának karbantartását is. Munkájuk zömét természetesen a cipészmunka adta. Itt is a közéleti tagok igényei voltak az elsők. Az irányító „egyszemélyi" felelős Kató István, a gyülekezet vezetője volt. A gyülekezet léte, a közélet zavartalan működésének biztosítása megkövetelte, hogy a hatósági rendelkezéseknek megfelelően tevékenykedjenek. Kató többször elment Nyíregyházára egy ügyvédhez, akitől jogi könyveket kért kölcsön, tájékoztatást, jogi tanácsot kért. Megrendelte a Hivatalos Közlönyt, s azt állandóan tanulmányozta. Ismeretei és becsületessége bizalmat eredményezett a tagok részéről. Kató szigorú fegyelmet követelt a közéletben, s ebben több segítőtársra talált (Berecz István, Nagyidai Mihály, Fülöp István, Biri Mihály) a tagok között. Javaslatait, intézkedéseit a tagok elfogadták. A mezei munka megszervezése, folyamatosságának biztosítása adta a legtöbb munkát. Földjük nem egy helyen volt, hanem az ibrányi határ szinte minden részén található volt saját vagy bérelt terület. Éppen ezért a munkát általában lakókörzetenként szervezett munkacsapatokban végezték. Három lakókörzetet alakítottak ki, mindegyikben volt közéleti vezetőségi tag. A három körzet: Bábota, Felvég, Alvég. A körzetben lakó vezetőségi tagok minden este összejöttek vagy Kató István, vagy Szilágyi László lakásán, és megbeszélték az aznapi teljesítményt, s meghatározták a másnapi munkát. A körzetben lakókat a vezetőségi tagok értesítették a teendőkről. Ezenkívül minden vasárnap összejöttek teljes létszámban valamelyik nagyobb portán, s a hitbéliek elvégzése után világi dolgokkal foglalkoztak. Ilyenkor hangzott el Kató István részéről a lezárt hét értékelése, s a következő hét tennivalóinak ismertetése. Ilyenkor kapott a tagság tájékoztatást a pénzügyi helyzetről, a tervbe vett vásárlásokról, de ilyenkor hangzott el a dorgálás a netán fegyelemsértővel, vétkessel szemben is.

12 A munkahelyre gyalog mentek, de egy helyen gyülekeztek. Felvigyázó nem volt köztük. A vezetőségi tag is éppúgy dolgozott, mint az egyszerű tag. Ez lelkiismereti, becsületbeli dolog volt. Ezért soha senkit figyelmeztetni, felelősségre vonni nem kellett! A munkaidő látástól vakulásig tartott. A déli időszakban 1 órás pihenőt tartottak, ebédeltek. Munkavégzésük mintaszerű volt. Földjük nem volt gazos, időben fölszántották, időben vetettek, kapáltak, s takarítottak be. Emiatt egyre növekvő becsületük volt a falu lakossága körében, s boldogulásukat látva a csúfolódást is abbahagyták. A gazdák szívesen csépeltettek, szántattak velük, mert a pontos munka mellett ez némi anyagi előnyt is jelentett számukra: egyrészt olcsóbban végezték a munkát, másrészt nem kellett etetni a gépészt, nem kellett itatni a munkásokat. Némelyik gazdának a portája soha nem volt úgy rendbe téve, mint amikor a közéleti tagok befejezték a munkát. Utánuk - ahogyan mondják - „egy szalmaszál sem maradt keresztben az udvaron".

13 Közös raktárban tárolták a vetőmagot, s ami ezen felül maradt, eladták. Bizonyos tartalékot is képeztek a közösség számára. A közéletben tevékenykedni nem tudó hitéletbeli öregek, özvegyek, árvák ugyanúgy részesedtek a javakból, mint a közéletben dolgozók. Pénzbeli juttatást senki nem kapott! A pénzbevételek a közös kasszába folytak be. Ennek kezelője Kató István volt. Egyszerű könyvelést végzett: följegyezte a bevételt és a kiadást. Szilágyi Mihály visszaemlékezése. Kulcsár Antal visszaemlékezése.