A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Néprajz - Fábián László: A haj és a hajviseletek, valamint gondozásuk Csengerben az 1920–30-as években

Fábián László magyar fejborotválási módnak, mely különbözött a törökökétől, mert például a XVI. században Sándor Pál említi, hogy „Péterváradon lefejezett embereket látott, akiknek üstöke kereszttyén módon volt beretválva, nem török módon" (SZULOVSZKY 1996. 23.). Számos korabeli metszet tanúskodik, hogy az erdélyi fejedelmek is éltek ezzel a szokással. A metszeteket kiegészíti báró Apor Péter, aki ezt írta a Metamorhosis Transylvaniae könyvében: „Ha valaki abban az időben az szakállát leberetváltatta, nem beretváltatta az haját is egyszersmind, az csúf volt, olyat mondottanak neki, akit szégyenlek kiírni. A fejét majd mindnyájan borotváltatták, hakopoc (kopasz F.L.) volt, nem viselt idegen kurva hajat. " Korabeli ábrázolások ékesen bizonyítják, hogy Zsigmond és V. László haja a vállát verte. Mátyás és II. Lajos korában már a tarkóig vágott hajzat dívott. 1489-ben a Milánóba küldött Buzlai Mózes magyar követről írták: gyöngyökkel díszített hajzata válláig ért. A XVII. században az erdélyi Bethlen Miklós a nyakig - de nem vállig - érő hajzatot mondja magyarosnak. Az akkoriban élt divatról írja dohogva Apor Péter: „..az nagy haj ritka volt, sőt nem láttam ifjú legényt nagy hajjal. Azt pedig, hogy hátul pántlikával megkötötték volna, mint a lófarkát a férfiak, mint most cselekszik, annak híre-hamva sem volt. Ha valaki kötött hajjal jött volna elő... , azt hitték volna fársángos játékot űz. " Ám Rákóczi Ferenc korában megint más lett a módi. Mányoki portréja mutatja, hogy a vezérlő fejedelem fürtökben viselte válláig érő haját. A hajnak rizsporozása és a paróka - melyet a XVII. század magyarja hol „kurva hajzatnak" vagy „hajból tsináltfej"-nek nevezett csak kismértékben terjedt el, főként a XVIII. században. A nők hajviseletének divatja még a férfiakénál is változatosabb és szeszélyesebb volt. Az alapvető különbség: rövid hajat a magyar nők a XX. századig nem viseltek. A régi hölgyek haj ágnak mondott copfjaik közé selyemből, atlaszból készült szalagokat, üveggyöngyöket, a módosabbak gyöngy és kalárisfüzéreket tettek. Ilyen gyöngysorokat fűzött pompás kondor fürtjei közé Zrínyi Ilona is közismert arcképén (ZOLNAI 1977. 294.). A magyar paraszti hajviselet alakulása A magyar paraszti hajviseletekről - természetesen a bajuszviseletekről is - a XVIII. század végétől már vannak leírásaink. Ezt megelőző korszakokból csak a korabeli táblaképek és metszetek parasztfejeket mutató részleteiből következtethetünk. Ezeket összevetve elmondhatjuk, hogy a hoszszú, vállig érő haj volt az általánosan hordott országszerte. A bajusz pedig a képanyag tanúsága szerint az ún. harcsabajusz formát mutatta (a bajusz alakulásáról, formáiról más részen bővebben lesz szó) (1. kép - VARGA 1977. 56.). Robert Towson angol utazó azt írta a lányok hajviseletéről 1797-ben, hogy „ hajukat lesimítva, hátrafelé fésülik, úgy mint a svájci lányok". (HARASZTI-PETŐ 1963. 203.) 1. kép-Abb.l 192