A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Néprajz - Fábián László: A haj és a hajviseletek, valamint gondozásuk Csengerben az 1920–30-as években

A haj és a hajviseletek, valamint gondozásuk Csengerben az 1920-30-as években lúgjával mossa meg az apja fejét, s leírja a további ide nem tartozó részleteit is a varázscselek­vésnek. A szegedi boszorkányperek során Tóth Ádámné, Korcsek Zsuzsanna vallja, hogy egy vén boszorkányasszony megmosván a fejét valami fűben, ezzel boszorkányságra vitte őt, így került közéjük. A komáromi boszorkányperek során kétszer is előkerül a fejmosás szokása, egy ízben, mint a házasodási elősegítő szerelmi varázs (gólyafészekből kell lúgot csinálni s azzal megmosni a leány fejét), másrészt mint gyógyító, füvesasszonyi eljárás. Relkovic Davorka közli a bajmóci néphit anyagában a megrontott ember gyógyítására a fehér holtcsalán virág­jából készített főzetben való fejmosást. A „fejmosás" rontó-gyógyító eljárásának ismertetése során érdemes egy kisebb kitérőt tennünk: úgy hisszük, hogy ennek a boszorkányozó eljárás­nak köszönhetjük a „megmosta a fejét" etc. szólásainkat, nem pedig mint Kertész Manó kitűnő könyvében (Szólásmondások) állítja, hogy a borbélymesterség szólásából vezethető le eredete. Bár Kertész egy igen szép fejezetet szentel a boszorkányság képzetköréhez kapcsolódó szólá­sainknak, a fejmosást nem vette oda. Pedig felhozott egy-két adata is meggyőzhet arról, hogy ez a fenyegető, kemény értelmű szólásunk nem illik a borbélymesterség szépítő eljárásai közé. Viszont az imént ismertetett bűbájoló eljárások alkalmat adtak arra, hogy ennek az elhomályo­sult hátterű szólásnak az igazi tartalma megvilágosodjék, azt hisszük eredetét nem is kereshet­nénk másutt (a fentiekre 1. ECKHARD-ORTUTAY 1942. 576-577.!). Csengerben a haj színével és formájával kapcsolatban van elterjedve néhány hiedelem. A göndör hajúakra azt mondják, hogy „ahun víz van, ott hullámzik", a kopaszodókat azzal bíz­tatják, hogy „nem állja a haj a vizet". Nem tudni, miféle tapasztalásból vonták le, hogy „aki­nek a szőri, bori veres, abba jó lelket ne keress ", vagy „ veres kutya, veres ló, veres ember egy se jó". A hajviseletekről általában A haj az ember díszítő ösztönének kielégítésére is szolgáló alapanyag. Ezt bizonyítják pl. a mai természeti népek nagy változatosságot mutató hajviseletei mind Afrikában, mind Ausztrália és Óceánia szigetvilágában és más helyein a világnak. A számtalan variációjú krea­túrákból, melynek felsorolása is egy egész tanulmányt kívánna, csak példaként mutatok be ket­tőt. „Mint már említettem a dinkák itt vörösre festik hajukat. Egy ilyen ifjúnak, aki úgy látszik kezelés alatt állt éppen, még a fején vöröslött a megkeményedett festékréteg, a tehéntrágyából, hamuból és tehénvizeletből gyúrt pép. A pépet a négerek fejükre kenik, rajta hagyják vagy tíz napig, miközben meglocsolják néhányszor vizelettel. Azután letördelik a megkeményedett részt és a hajat gondosan portalanítják és alaposan bekenik zsírral - leginkább birkafaggyúval.'''' Még egy remekmű ugyaninnen: „..éppen akkor kenték be a haját vastagon vajjal és csontvelő­vel, hogy a haj megfelelő alakját megadják". (BERNATZIK 1957. 142.) Az éghajlatnak és a gazdasági életkörülményeknek természetesen igen nagy szerepük van a divat alakulásában (értsd: hajviselet). A bonyolult hajviselet elkészítése időt kíván, ami a földművelő népek esetében meg is van. Ugyanakkor a gyűjtögetők és a vadászok nyugtalan vándorló életmódjuk miatt aligha tölthetnek el több órát hajuk rendezésével. 189

Next

/
Thumbnails
Contents