A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Néprajz - Fábián László: A haj és a hajviseletek, valamint gondozásuk Csengerben az 1920–30-as években

Fábián László A magyar hajviselet történeti előzményei A hajviseletek általános történeti, etnológiai vonatkozású kérdései mellett számunkra igen fontos kérdés a magyarság hajviseletének alakulása, annak fejlődése, etnikumot jelző specifikumai. Nyilvánvaló, hogy a hajviseletek egykoron esztétikai jellegük mellett - de inkább felérendelten - etnikumra jellemzőek voltak és identitástudatot hordoztak. A honfoglalás kori és az azt megelőző korszak magyar hajviseletéről csak szűkszavú források szólnak, illetve közvetett forrásokból, a régészeti leletekből s a keleti népek viseletének párhuzamaiból tudunk következtetni őseink hajviseletére. „A honfoglalók leányainak, aszszonyainak fejét ékesítő hajkorona, ha nem is maradt meg, a belé font gyöngysorok és fémdíszek alapján rekonstruálni lehet a formáját. A hajukat leggyakrabban két varkocsba fogva viselték, a hajfonat végébe gyöngysorokat fontak és a varkocs végétől 5-10 cm távolságra lemezkorongot erősítettek. Olykor a varkocs végét visszahajtották, ide rögzítették a nemesfémből készült, lemezes vagy áttört korongot. A Sárrétudvari-HízófÖldön feltárt temető női sírjában több esetben is megfigyelték ezt a hajviseletet, a fémkorong helyett némely esetben virágszirom és levél alakú kagyló volt a színpompás gyöngyökkel díszített hajfonatok végébe fonva. A fonatok végét nem egy esetben nemcsak kettős csepp formába tűzték a korong alá, de olykor csigavonalba rendezve találták meg a kulcscsontok fölött a belefűzött gyöngysorokat. A lemezes és áttört korongok viseletéről korábban különböző vélemények alakultak ki (Csallány, Szabó). Ezek azonban nem bizonyultak helytállóknak. Nem képzelhető el ugyanis bonyolult bőrszíjak szövevényes hálójával a nyak környékéről lelógatott korongok elhelyezkedési módja. Az újabb ásatási megfigyelések alapján a korongokhoz rögzített bőr- vagy textilszalagot a varkocsba fonták (Dienes). A fiiggesztőszíjakon is találunk néhány apróbb, díszes veretet. A áttört páros korongok felerősítése a kopásnyomok alapján rekonstruálható. Korong csak egy esetben került elő férfisírból." (RÉVÉSZ-NEPPER 1996. 52-54.) Még vita tárgya és bővebb tanulmányozást igényel a Csenger-Jánosiban talált két hajkorong (l.sz. 91.49.1.1-2.). Méretei és motívumai eltérnek a honfoglalás koriaktól, ám a peremükön lévő három felfüggesztési lyuk alapján funkciójuk egyértelmű. „A honfoglalás kori köznépi temetőkben - de még a kora Árpád-kori sírokban is nagy számban kerültek elő az ún. S végű hajkarikák. Legtöbbjét a halánték táján találták, így korábban fülbevalóként tartották számon. Az újabb kutatások derítettek fényt valódi szerepükre. Kiindulhatunk abból a tényből, hogy az S végű hajkarika hajdísz, tehát olyan használati tárgy, amely arra szolgál, hogy a hajba vagy hajszorítóba belefűzve - akár a halántéknál, akár a hajfonat végén - díszítse a hajat. Véleményünk szerint más funkciója is volt, mint csupán a díszítés: éspedig a szalag vagy pántlika beakasztására is szolgált. Erre nemcsak azért volt szükség, hogy színes szalagokkal ékesítsék magukat a lányok, asszonyok, hanem azért is, hogy a hajfonatnak a mellre átkerülését megakadályozzák. A hajfonat összetartó, illetve lekötő szalagokat véleményünk szerint nemcsak a karikába, hanem a karika és az S vég kezdete közé akasztották be. Az S alakú rész csupán egy rugós zárat alkotott, a visszahajló rész pedig meggátolta a szalag kicsúszását és könnyebbé tette a be illetve kiakasztást, a karikába való felkötés nehézségeivel szemben. Nem véletlenül ilyen a formája, annak feltétlenül gyakorlati szerepe volt, s éppen ez magyarázná meg oly hatalmas elterjedését Észak- és Közép-Európában, mintegy két évszázadon keresztül... Tehát a hajnak szalagokkal való befonása a honfoglaló magyaroknál és a késő avar korban is elterjedt szokás volt. Utóbbit igazolja Theophanes 555-ból való adata, mely szerint 190