A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Magiera Józsefné Ruszkovics Mária (1922–2001)

Magiéra Józsefné Ruszkovics Mária (1922-2001) Mária néni emlékére álljon itt egykori munkatársának visszaemlékezése az ötvenes évekbeli múzeumról! Milyen szerepet töltött be akkor - az 50-es évek első felében - a Múzeum Nyíregyháza életében? Nem tudományos, statisztikai adatokat, hanem érzelmi hatásoktól sem mentes, szubjektív emlékeket nyújtok át. Kis megszakítással 1951 márciusától 1955 májusáig dolgoztam a nyíregyházi Jósa András Múzeumban, ami akkor az Egyház u. 15. sz. alatt volt, az akkori Megyei Tanács hátsó traktusában. Ez az épület 1927-ben épült, földszintjén a Múzeum számára kialakított helyiségekkel. A Múzeumot dr. Nyárády Mihály, Miska bácsi vezette, beosztottja jómagam voltam, aki mint régész működtem. Nováki Gyulát (nekem Gyuszit) váltottam fel, aki pánikszerűen menekült Nyíregyházáról, lévén soproni fiú. Hivatalsegédünk Magiéra József itt ragadt lengyel polgár volt, aki feleségével Ruszkovics Máriával és kislányával ugyancsak a ház földszintjén lakott megyei szolgálati lakásban. A Múzeum működését ezekben az években nem tudnánk értékelni, ha nem szólnánk röviden az akkor uralkodó általános helyzetről. Folyt a téeszesítés: Ruszkovics bácsit, Mária édesapját pl. megverték, mert nem akart belépni a tsz-be. Én nem kaptam szállást leletmentés alkalmával, amíg ki nem derült, hogy nem vagyok kommunista és nem a Tanácstól jöttem. Nyíregyházi szállásadóimat figyelmeztették, hogy vigyázzanak, kommunista vagyok, a Tanácsnál dolgozom. Nyárády Miska bácsinak azt mondták a Tanácsnál, hogy míg lélegzik, kulák marad. Ha a Tisza szálló sarkán lévő állóbüfében ebédeltem, legalább egy ember állt velem szemben és várta, hogy meghagyok-e valamit. Sokszor nem ettem végig az ételt. Az étteremben - ha a levesben tészta volt - lisztjegyet kellett leadni. Egyszóval mind gazdaságilag, mind belpolitikailag nehéz évek voltak ezek, de ha beléptünk a Múzeumba, mindez kint rekedt, mert ott politikáról nem beszéltünk. Érthető, hogy Nyárády Miska bácsi jobbnak látta hallgatni (eleinte azt hitte, hogy a Pestről jött fiatal - aki én voltam - az állására pályázik), én pedig politizálás helyett élveztem a mély vizet, amelybe beledobtak, és megpróbáltam dolgozni a saját fejem után és az adódó lehetőségek kihasználásával. Mert ez volt lényeges: a MÚZEUM ÉLETE.