A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 44. (Nyíregyháza, 2002)

Magiera Józsefné Ruszkovics Mária (1922–2001)

Mint vidéki Múzeum, a gazdag régészeti anyagon kívül néprajzi és iparművészeti anyaggal is rendelkezett intézményünk, ami azt jelentette, hogy nagyjából mindenhez kellett érteni legalább annyit, hogy ne álljon az ember teljesen tudatlanul egy tárgy vagy esemény előtt, legyen az szecskavágó, céhláda vagy patikaedény. Amikor egy domb ásására került sor, meghallgattam és feljegyeztem egy öregember meséjét arról, hogyan keletkezett az a domb. Számomra élményt jelentett nézni, hogyan fűzik a dohányleveleket, hogyan áztatják a kendert, vagy a Megyei Levéltár anyagában kutatni az elpusztult falvak után. Előfordult, hogy Nyárády Miska bácsi diadallal hozott egy Vedres Márk szobrot a MÉH-telepről, ahol időnként szemlét tartott. A Múzeum pedig teljesítette feladatát. Fogadtuk az egyéni és csoportos látogatókat, elsősorban iskolákat és vezettük őket a régészeti kiállításon, amelyet odaérkezésem után a Múzeumi Központból kiküldött brigád készített el, Banner Zoltán professzor és Párducz Mihály az MNM régészeti osztálya vezetőjének a forgatókönyve alapján. Rendszeresen rendeztünk időszaki kiállításokat is. Ezek vagy nyíregyházi kezdeményezésre készültek, vagy országos vándorkiállítások voltak. Ilyenek voltak például a beregi keresztszemes kézimunkákat vagy a subákat bemutató néprajzi tárlatok, de számos látogatót vonzott a Benczúr kiállítás és a Műcsarnok híres magyar festmények másolataiból készített vándorkiállítása. A megyéből bejelentett régészeti leletek megtekintése, megmentése, számbavétele a mindennapi munkához tartozott. De a debreceni és sárospataki múzeumok területén is a mi feladatunk volt ez, ha ott nem volt régész. Az MNM által területünkre beütemezett ásatásainak előkészítése, megszervezése is nyíregyházi feladat volt. Természetesen a Jósa András Múzeum régésze is részt vett ezeken az ásatásakon. Mindezeken felül választott témán is dolgoztam (Elpusztult falvak Szabolcs-Szatmár megyében; Nyíregyháza őstörténete). A helyi Néplapba cikkeket írtunk a MÚZEUM propagálására és előadásokat tartottunk a megye régészeti emlékeiről és néprajzáról, vagy éppen Munkácsi Mihályról. A rádióban is szerepeltünk. Miska bácsi a hivatalos adminisztratív és gazdasági, valamint néprajzi feladatai mellett szívósan dolgozott kedves témáján, az ajaki viselet eredetének felkutatásán. Emellett helynévmagyarázattal is foglalkozott. Nem volt munkaidő, nem tettük le a tollat délután, hanem ahogy a munka kívánta estig is bent voltunk a Múzeumban. Nem volt autónk és telefonunk is talán csak 1955-ben lett, de lelkesek voltunk és szerettük a Múzeumot. A múzeumi munka számomra igen hasznos és kedves órái voltak, amikor belátogattak az irodába azok a férfiak, akiket komolyan érdekelt egy-egy tudományos téma, vagy éppen ilyenen dolgoztak. Nálunk megértő hallgatóságra találtak. Őszinte érdeklődésünkkel, egy-egy megjegyzésünkkel vagy kérdésünkkel talán újabb lendületet adtunk további munkájukhoz. Gyakori vendégünk volt Szalontay Barnabás. Nyíregyházi képzőművészek is bejöttek Miska bácsihoz egy kis tartalmas beszélgetésre (pl. Diószegi Balázs). Amikor Banner professzor egyetemista tanítványaival hosszabb tanulmányi kirándulást tett, Sárospatakról jöttükben elvezettem őket a szabolcsi földvárhoz, utána pedig