A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Muzeológia - Páll István: Sikertörténet (?) Dokumentumok a Sóstói Múzeumfalu első éveiről

A múzeum megnyitásának időpontja (1979. szeptember 30., a Múzeumi és Műemléki Hónap országos megnyitója), illetve az építés befejezésének határideje egyetlen határozat vagy terv jóslatait sem váltotta be. Az építés elhúzódása elsősorban az optimálisan szükséges pénzügyi fedezet hiányának a következménye, de a munka a saját építőbrigád mára igen nagy jártasságot szerzett tagjainak aktív közreműködésével azóta is folyamatosan halad. Külső megbízással csak a közművek, a kommunális- és raktárépületek nagyobbik része, valamint a népi épületek közül a harangtorony, a templom és a szárazmalom kivitelezése történt. A lassan és rendszertelenül csordogáló önkormányzati forrást pályázatokkal sikerült kiegészíteni: a kovácsműhelyhez az Ipari Minisztérium, a cigány épületekhez a Kulturális Minisztérium és a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Alapítvány, a paplakhoz, a templomhoz és a magtárhoz az Európai Unió PHARE Kísérleti Alapprogram nyújtott támogatást, s végül a legnagyobb „falat" a Nemzeti Örökség Program pályázatán elnyert 35 millió forintos beruházási lehetőség, amely lehetővé tette a múzeum építésének teljes befejezését (a népi épületek köréből a nyírségi kisnemesi kúria, a szárazmalom, a tirpák és az anarcsi porta teljes felépítését, a kiszolgáló épületek közül az új bejárati fogadóépület és új vizesblokk fért a programba). így pontosan 30 év építőmunkájának megkoronázásaként 2001 augusztusában végre felavatható lesz a teljesen elkészült falu. Sikerek és kudarcok, feszített ütemű beruházások és megtorpanások, pénzszűke és pénzelvonások, biztatás és irigység, kitartás és betartás egyaránt jellemezte az elmúlt három és fél évtized munkáját. A lényeg: elkészült a falu, az éves látogatói létszám a százezret ostromolja (s mindez hét hónapi nyitva tartás alatt!), s a városban készült közvéleménykutatások szerint is az egyik legkedveltebb kulturális célpont múzeumunk. A közönség mellett a szakma is elismer bennünket: 1997-ben - az országban elsőként - az ún. kis múzeumok kategóriájában mi kaptuk meg ,/lz év múzeuma" kitüntető címet, s még számtalan elismerés és dicséret jelzi az elmúlt éveket. S hogy mit hoz a jövő? Pénzügyi vonalon nem sok jót, hiszen - költségvetési intézmény lévén - a megtermelt bevételek elvonása miatt nem vagyunk érdekeltek a minél nagyobb bevétel elérésében (ha sok a bevétel, a következő évben csökken a fenntartói támogatás, illetve növekszik a bevételi kötelezettség...). Programok szervezésével növelni lehetne a bevételt -hiszen a közönség több mint 30%-a csak ezek miatt keres fel bennünket -, de hát az alapító okiratban nem szerepel az intézmény alaptevékenységei között e szó... (igaz, a szervezeti szabályzatban benne van, hogy a múzeum „közművelődési intézmény" is, de ezt nem mindenki értelmezi ily módon!). Az új múzeumi törvény szerinti besorolás is késik, s nem tudható, hogy milyen keretek között működhetünk tovább. Néhány megyében széthullóban a megyei múzeumi szervezet. Elkerül-e bennünket a megyei önkormányzatok „racionalizálási" törekvése, a mi megyei szervezetünk szétzúzása? Önálló egységekre esik-e szét, melyben a Sóstói Múzeumfalu is saját lábára kell, hogy álljon. És milyen formában? Továbbra is költségvetési intézményként vagy közhasznú társaságként? Lehet, hogy ezen ünnepinek szánt visszaemlékezést azzal kell zárni, hogy Németh Péter volt az utolsó megyei igazgató a Szabolcs-SzatmárBereg megyei múzeumi szervezet élén?