A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Muzeológia - Viga Gyula: Néprajzi muzeológia – változó időben

Néprajzi muzeológia - változó időben Ottó Múzeum 1981-ben tanácskozást rendezett erről a témáról A tájházak muzeológiai és műtárgy-védelmi kérdései címmel, aminek anyaga megjelent. Az ott elhangzott előadások közül érdemes külön kiemelni: BALASSA 1981. Lásd még: CSERI-VIGA 1987., VISZÓCZKY 1998. A Kriza János Néprajzi Társaság 1999. szeptemberében Bogdándon rendezett konferenciát a Tájházak fejlesz-tésének lehetőségei Erdélyben címmel. A Kriza János Néprajzi Társaság Értesítőjében közölt konfe-rencia-anyagból külön is felhívom a figyelmet az alábbiakra: CSERIBERÉNYI 1999., MAGYARI 1999.) Az egyik problémát mindjárt az intézménytípus elnevezése okozza. Az objektumok berendezése - a hagyományos műveltség szerkezeténél fogva - ugyan kétségtelenül reprezentálja egy-egy kistáj, vidék hagyományos tárgyi kultúráját, a bemutató megkomponálása azonban az adott falu, település múltjának bemutatását célozza. A tájház eredendően egy-egy település népessége generációinak koherensen közös múltját fogalmazza meg, s legkevésbé célja annak kifejezése, hogy a közeli, akár szomszédos települések tradíciójával mindez mennyiben kvadrál, s miben tér el azoktól. A tájházak bemutatóiban a lokális közösségek önmagukat, közös gyökereiket, közös múltjuk jellemzőnek tartott vonásait igyekeznek tárgyiasítani, amiből részben az következik, hogy a tájházak berendezése akár megyényi területen közel azonos, részben pedig annak tanulsága, hogy a közös múltban felértékelődnek a tárgyak, az emlékek, s muzeo-lógiai szempontból egyébként másod- vagy harmadrangú tárgyak is a helyi közös örökség fontos darabjává válhatnak. Legtöbben Balassa M. Iván megfogalmazását idézik ebben a tárgykörben, aki szerint a tájházak azok a múzeumok (kiemelés tőlem - V. Gy.), amelyek a népi építészet szempontjából jelentős, esetleg műemléknek minősített épületekben berendezett hagyományos lakás- vagy műhelybelsőket mutatnak be (BALASSA 1997. 14.). Bár a megfogalmazás szabatos, alapvetően gond van a múzeum elnevezéssel: ezek a kis intézmények semmiféle jogi és muzeológiai klasszifikációban nem minősülhetnek múzeumnak. Gond van a fel-felbukkanó helytörténeti gyűjtemény és falumúzeum elnevezéssel is: éppen a magyar múzeumügy régi és (várható) új klasszifikációjába nem illeszthetőek ezek az intézmények sem gyűjteményként, sem múzeumként Mindez valószínűleg alapvetően befolyásolja majd ezen intézmények fenntartását, illetve fenntartásuk központi támogatását is, hiszen az önkormányzati tulajdonlás, a vagyoni birtoklás kérdéseit - többé-kevésbé - rendezi. Jellemzően rendezetlen azonban a nyilvántartás kérdése, jóllehet akár a helyi önkormányzat leltárához csatolt korrekt tárgylista is jelentős előrelépést jelentene a tárgyak megőrzésében. Bár az épületek kiválasztásában sok esetlegesség volt, szerencsére a tájházak nagyobb részének létrejötte ma is indokolható építészeti szempontból. Értékes épületek, egykor jellegzetes építészeti megoldások kerültek ilyen módon megőrzésre, közösségi hasznosításra. Más kérdés ugyanakkor, hogy esetleges és egysíkú azok berendezése. Szerencsés megoldások voltak az ún. nemzetiségi tájházak, amelyek ugyancsak mellőztek néprajzi muzeológiai szempontokat, de egy-egy vidék, régió egykor idegen ajkú, más nyelvvel és műveltséggel érkezett, s jelenlegi lakóhelyen különböző tempóban asszimilálódott, koherens kulturális csomópontjait kijelölték. Jó példák a különböző iparosok, kézművesek lakóházát és műhelyét bemutató enteriőrök (pl. verpeléti kovácsműhely, szomolyai kőfaragó, soproni pék stb.). Látványos kiállítási anyagot vonultatnak fel a népművészet helyi hagyományát megőrző és/vagy megújító személyiségek lakókörnyezetét megőrző kis intézmények (Mezőkövesd: Kis Jankó Bori-ház, Galgamácsa: Dudás Juli-ház stb.). Számos szerencsés példa van arra is, hogy egy-egy híres történelmi, irodalmi vagy más területen híressé vált személyiség emlékházát rendezik be úgy, hogy abban, illetve annak egy részében - a személyes relikviák mellett - az illető korabeli enteriőrt igyekeznek rekonstruálni. (Ilyen klasszikusan a kassai (Kosice) rodostói ház {Rákóczi-ház) vagy például Tardonán a Jókai-emlékház, Prügyön & Móricz-, Sajószentpéteren a Lévay-emlékház, Dunavecsén a Petőfi-ház és hasonlók.) Ma már nincs vita a berendezést illetően azon, hogy vitrinek és más - korszerű - kiállítási technika is megjelenhet ezekben az öreg épületekben, s szolgálhatja - a megszokott belsők mellett - a látványt. Viszonylag kevés példa van azonban arra - talán csak Heves 631