A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Természettudomány - Frisnyák Sándor: Antropogén tájformálás az Alföldön

Frisnyák Sándor A védelmi (hadászati) feladatok is igényelték az ember tájalakító-környezetformáló munkáját. Az Alföld egyes peremtájai - pl. a Felső-Tisza-vidék ártéri síkságai - a mélységben tagolt országvédelmi (gyepű-) rendszer részei voltak. A védelmi övezetben a kora Árpád-korban földvárak és határőr települések létesültek. A X. században a szabolcsi földvár építésénél 500.000 m

3 földet használtak fel és a sáncok összetartásához szükséges gerendavázhoz mintegy 50-60 km

2-nyi erdőt kellett kivágni (NÉMETH 1986.). Az ártérperem ősi telepítővonala mellett a kultúrtájfejlődés másik intenzív területsávja a síkság és a hegyvidék határán, a térszerveződés „gazdasági erővonalán" alakult ki. A gazdasági erővonal (Cholnoky szóhasználatával vásárvonal) energikusabb pontjain, a hegységkeret felől érkező folyók alföldi völgynyílásaiban „erőközpontok" (= vásárvárosok) szerveződtek (FRISNYÁK 1990., FRISNYÁK 1992., SÜLI-ZAKAR-CSÜLLÖG 2000.). Az Alföld peremi piachelyek és -központok a Kárpátok humanizációja (benépesítése és gazdasági hasznosítása) után egyre fontosabb szerepet töltöttek be az interregionális gazdasági kapcsolatokban (PRINZ-CHOLNOKY-TELEKI 1938.). A kultúrtájfejlődés a belső-alföldi területeken lokális, az egyes - nagyobb hegyvidéki hinterlanddal rendelkező - Alföld peremi vásárvárosok környezetében mikroregionális jellegű volt. Az alföldi folyók is gazdasági erővonalak, amelyeken (pl. a torkolatok, gázlók révátkelők és hidak mellett) az energikusabban fejlődő települések a kultúrtáj-növekedés magterületeivé váltak. A folyami hajózás - „hegymenetben" - parti vontatást igényelt, s ezt a célt szolgálták a galériaerdők irtásával és sok földmunkával kialakított Duna és Tisza menti vontatóutak (pl. Szabolcs község mellett a Vontatópart). Az alföldi gazdaság és kultúrtáj a virágzó feudalizmus idején tovább fejlődött és a XV-XVI. század fordulóján megközelítette-elérte az európai szintet. A XVI-XVII. században egy irracionális tényező, a török invázió és megszállás megtörte a fejlődés vonalát, az Alföld periférikus helyzetbe süllyedt. Az alföldi nép több évszázados gazdasági-kulturális eredményei nagyrészt megsemmisültek. Az elnéptelenedést a kultúrtáj gyors degradálódása, „visszatermészetesedése" követte (HAJDÚ 2000.). Az alföldi kultúrtájak pusztulása a déli és középső területeken volt a legnagyobb, a peremek felé mérséklődött. A települések többsége elpusztult, a szántóföldek és kertek helyét bozótok foglalták el. A hordalékkúp-síkságokon megindult a homokmozgás, az ún. lepelhomok-képződés (Bugac, Deliblát). A végvár-övezetben a mesterséges elárasztások miatt terjeszkedett a láp, a mocsár és a nád. A lakosság más régiókba vagy a megmaradt mezővárosokba menekült. Az oppidumok körül földből-fából sáncokat, helyenként - pl. a hajdúvárosokban - palánkvárat építettek. Az uralkodó tájkép a füves puszta és a mocsaras ártér volt. Az Alföld hódoltsági részein a pusztai állattartás - mint monokultúrás gazdasági tevékenység - virágkorát élte (PALÁDI-KOVÁCS 1993. 452., SZABADFALVI 1984. 323.). A megszálláson kívüli peremtájakon - pl. a Nyírségben, a Bodrogközben, a Beregiés a Szatmári-síkságon - megmaradtak a települések és a környezetgazdálkodás korábbi struktúrái. A kultúrtáj gazdagodásáról is vannak adataink. Pl. a Bodrogközben - a Karcsa egyes mederszakaszainak felhasználásával - Nagytárkánytól Tokajig sószállító csatornát építettek (IHRIG 1973.). A török megszállás után, a XVII-XVIII. század fordulóján megindult a gazdasági élet reorganizálása. Az Alföld relaúvföldbősége és munkaerőhiánya, a kárpáti hegységkeret viszonylagos túlnépesedése egy spontán népességáramlást indukált, amelyet a XVIII. század második felében szervezett telepítési akciók követtek. így a XVIII. században az alföldi magyar településtérben nemzetiségiszigetek, délen etnikai tömbök képződtek. Az 1720-as évektől 1787-ig az alföldi vármegyék lakossága 125 ezerről 950 ezerre, több mint hét- és félszeresére növekedett (SOMOGYI 1994.). Az Alföld az 1790-es években 9,6%-kal részesedett az ország népességéből, ez kb. háromszor kisebb, mint a régió területi aránya. A XVIII. század az alföldi kultúrtáj-rekonstrukció és -fejlesztés nagy korszaka. A kultúrtáj történeti fejlődése, morfogenezise más volt, mint az Árpád-korban, amikor az erdőssztyepp nyerstájból alakították ki a szántóföldeket és a kerteket. A XVIII. században a régi tönkretett 562