A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Szociológia - Reszler Gábor: Carpe diem – Vázlat a jelenidejű társadalom természetrajzához

Carpe diem - Vázlat a jelenidejű társadalom természetrajzához fiatalság állandó szerelmi ünnepet csapott az utcán ...A dögvész halálfélelmében tombolhat így egy város. De e dögvész fölött, kissé fertőzötten s mégis valamilyen sebezhetetlen biztonságérzettel tudtam, hogy számomra az ifjúság ünnepnapjai virradtak e télen. Nem tudtam szégyenkezni, nem éreztem bűnösnek magam." - írta regényes életrajzában Márai Sándor (MÁRAI 1990. 256.). Mulatók, lokálok tucatjai nyíltak, amolyan szórakoztatóipari gründolási láznak lehettek tanúi a kortársak. így Eric Charell berlini nagyrevüje a görlkultúra rövid virágkorának kezdetét jelentette 1924-től a weimari Németországban. A látványos produkció fél évtizedre kiszorította a hagyományos operettet, és új tömegszórakoztató eszközzé vált. A káprázatos lábparádékban gyönyörködő közönség egyre inkább elfogadta a szinte fiús alkatú női szépségideált. Egyszerre divat és sikk lett a nagyvárosi tánczene. A táncdivat is az extrémitás felé fordult. Szenvedélyesen ropták az Amerikából érkezett táncokat, így az eredetileg shimmynek nevezett újdonságot, melyet dzsesszzenére jártak, és nem csak a lábak mozogtak, hanem az egész test is rázkódott, tekergett. Pár évvel később már a charleston talált követőkre, majd a tüzes ritmusú rumba következett. A ruhadivat, az öltözködés is alkalmazkodott a társastáncok hangulatához. A szórakoztatás másik „műhelye" a mozi volt. Közönségcsalogató filmek, szuperprodukciónak szánt alkotások készültek óriási költségekkel. Az UFA 1927-ben bemutatott Metropolis című filmje korának legköltségesebb vállalkozása volt, amelyik igyekezett megjeleníteni a tömeg esztétikumát, ugyanakkor félt is a tömegkultúra olcsóságától. A kritikusok a „szupergiccsnek" titulált filmmel kapcsolatban „az emberiség hülyítéséről" cikkeztek. Az egyre értékesebbnek tartott szabadidő eltöltésének egyik formájává vált a hétvégi kirándulás. A Nyugat-Európában erősödő „week-end-kultusz" főleg a városlakók körében hódított. A frissen alakult utazási irodák, kereskedelmi vállalkozások többek között bemutatókon kínálták ajánlataikat. Ezt példázza az 1927 áprilisában Berlinben megnyitott Hétvége kiállítás, melyen igazi szenzációként a mesterséges télisport-telepen először állítottak elő műhavat. A dolgozó ember számára még éppen megfizethető legdrágább fogyasztási cikk, a kerékpár sem egyszerűen közlekedési eszköz volt csupán, hanem a hosszabb túrák, kirándulások elősegítője. A második világháború végét követően nem tűnik olyan elementáris erejűnek a szórakozás után vágy. Ez részben azzal az apátiával magyarázható, amelyik a negyvenes évek második felében uralta a nyugati társadalmakat, másrészt a két világháború közötti szórakozási formák újjáéledése elegendő teret jelentett a felhőtlen kikapcsolódáshoz. A szórakozásminták immár természetesnek vett exportőre továbbra is az Amerikai Egyesült Államok volt. Az eszpreszszók és fagylaltozók modern vonalú asztalai és székei a zenegépekkel együtt nélkülözhetetlen kellékeivé váltak annak a világnak, melyben a nélkülözés esztendei után első lépéseit megtette az európai fogyasztói társadalom. Az 50-es évek elején hódítani kezdett a kempingezés, gyarapodott Elvis Presley rajongóinak tábora. Egyre népszerűbb lett a rock and roll és viseletként a kék vászonnadrág, a farmer. Ragályos kórhoz hasonlóan terjedt a hulahoppkarikázás őrülete elsősorban a gyengébb nem körében. A hatvanas évek elejétől elektronikai újítások segítették a szórakozást szolgáló tranzisztoros rádiók és kazettás magnetofonok tömeggyártását, amely cikkek a társadalmi keretekből kitörni szándékozó új generáció elválaszthatatlan tartozékaivá váltak. A közvélemény hálójában Ennek az önfeledten szórakozni vágyó, individualizálódott nyugati társadalomnak az első világháború nyomán megváltozott a közgondolkodása. Meghatározó elemként uralta a békevágy, annak igenlése, hogy a kormányok többé ne sodorják bele országukat újabb világégésbe. Ezzel a pacifista közhangulattal, társadalmi elvárással számolniuk kellett az angol és francia politikusoknak. A választójog kiterjesztése után a belpolitikai küzdelmek homlokterébe került a társadalom, melynek kegyeit keresték a választáson induló jelöltek, s mivel a polgárok tömegesen a jelen békéjét féltették, egyúttal korlátot is állítottak a politikacsinálók