A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Szociológia - Reszler Gábor: Carpe diem – Vázlat a jelenidejű társadalom természetrajzához

Carpe diem - Vázlat a jelenidejű társadalom természetrajzához Az amerikaiak fogyasztói civilizációjával a XIX. század utolsó harmadában még lépést tartó európai folyamat az első világháború generálta válságtényezők hatására lelassult, elakadt. A fogyasztóipar kínálta divatos ruhák, testápoló szerek, autótípusok, szórakozásformák, mint „személyiségformáló készletek" (Ewen 70. - idézi HANKISS 2000. 170.) iránti igény nem hunyt ki a nehezülő körülmények között élő alsó középosztályhoz tartozók körében sem, azonban megvalósításához hiányzott a szükséges anyagi forrás, jövedelem. így a megvalósított fogyasztói életstílus és életstratégia a követendőnek tekintett amerikai formánál részlegesebb, felszínesebb másolat lett csupán. Az óceánon túli minta követése a szórakozást tekintve volt talán a legsikeresebb, gondoljunk például a táncok - charlston, rumba - térhódítására, a mozi kultúrát demokratizáló hatására. Elsősorban a városlakók igyekeztek követni az új életstílust, magatartásformákat hozzájárulva a biztonságos és kényelmesen berendezett jelenre összpontosító individualizmus diadalmas kibontakozásához. Ez az életmód-kölcsönzés egyben az európai civilizáció hanyatlásának egyik első jele, az amerikai mintát követő globalizáció korai megnyilvánulása. „S csak gyermeked véd a kaszás Kor ellen..." A magasabb életszínvonal elérése érdekében a társadalom mind szélesebb rétegei igyekeztek csökkenteni a gyermekvállalással járó költségeket. A városlakók „anonim tömegében" látványosabban ment végbe a születések számának mérséklődésével járó szemléletváltás. Míg a preindusztriális vagy hagyományos társadalmat demográfiailag a magas halandóság, a születésszabályozást korlátozó/kiiktató vallásos érzület, az utódok nevelésével járó alacsony költségek jellemezték, addig a nyugat-európai iparosodott országokban az 1880as évektől a legfontosabb demográfiai tényező szerepét a termékenység vette át. Az egyre mobilabbá váló, urbanizálódó és emancipálódó európai társadalom kilépett a nagycsaládi keretből és a kis családot tekintette egyre általánosabban ideálisnak. Többek számára és fiatalabb korban vált lehetővé a házasságkötés annak a korábbi szabálynak a megőrzésével, hogy a férfi akkor házasodhatott, ha el tudta tartani magát és családját. Általánossá vált a XIX. század végétől az ún. modern család, melyre a házastárs viszonylag szabad - szerelmen alapuló megválasztása és az asszony férjétől való bizonyos függetlensége volt jellemző, rossz párkapcsolat esetén a válást is feltételezve. Ez a családmodell az első világháború előestéjén az ipari társadalom sarkkövévé vált. A család a kívánt gyermekszámot a születések szabályozásával érte el. A városi középrétegben tudatosult először, hogy a gyermeknevelés költségekkel jár, másrészt a világra jött utódok a javuló egészségügyi ellátásnak köszönhetően a korábbinál nagyobb biztonsággal érték el a felnőtt kort. „A következő nemzedék fölnevelése költséges volt, és nagy beruházásokkal járt, emiatt arra törekedtek, hogy csak kevés gyermek szülessék. Szükséges kiadást jelentett a színvonalas taníttatás, a megfelelő képzés vagy kelengye összegyűjtése, és mindezt csak akkor lehetett bírni, ha kevés gyermeket kellett eltartani. Nemcsak anyagi gondoskodásról volt szó, hanem a gyermek iránti szeretetről és odaadásról is - mindez sok időt igényelt, és így nem állt korlátlanul rendelkezésre" (NOORDAM 1995. 167.). A modern család virágkorát nem a két világháború közötti időszakra teszik a kutatók, hanem a második világháborút követő két évtizedre. 1945 után a nyugat-európai országokban többen házasodtak, mint a XV. század óta bármikor. A házasság eszménye előkelő helyet foglalt el a társadalmi értékek között. A házasulandók az előző nemzedékekhez képest fiatalabb korban alapítottak családot, és a megnövekedett várható életkornak köszönhetően sokkal hosszabb időt tölthettek a házasság kötelékében. 1965 tekinthető az európai demográfiai fejlődés fordulópontjának. A népesség növekedési üteme a két világháború közötti mérsékelt szinthez viszonyítva is tovább csökkent, és a gyermekszám valamennyi nyugat-európai országban a családonkénti 2,1 fős szint alatt maradt, amely minimális feltétele annak, hogy a következő nemzedék ugyanolyan népes lehessen mint az előző. Üj jelenség, hogy kevesebben kötöttek házasságot, ugyanakkor nőtt a válások száma. Például Angliában az 1983-ban felbontott házasságok aránya az összes