A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Néprajz - Bodnár Zsuzsanna: A tirpákok sertésfeldolgozásának hatvan fortélya

Bodnár Zsuzsanna 58. A vacsora alatt megjelentek a maskurások, kántálok, akik cigányembernek, cigányasszonynak, terhes asszonynak öltöztek fel. Rongyos ruhákban, bekormozott arccal belopóztak a házba és „ellopták a sonkát, húst a pitvarból". Ha a gazda ügyes volt, elkapta őket, s le kellett vetkőzniük. Lett nagy nevetés. Ha nem kapta el őket, a maskurások még aznap este maszk nélkül visszatértek és átadták az „elemelt disznóságokat". A cseles tréfán mindig jót derültek és megyendégeléssel zárult. 59. Suták Pálné (Manyi néni) elmondása szerint: „Benkőbokorban disznótoros este mentünk kántálni öten-hatan. Cigányembernek, cigányasszonynak, terhes asszonynak, öltöztünk, kosarat vettünk a kezünkbe és egy kutyaverő botot. Mentünk a rokonokhoz, tanyabeliekhez. Adománykérő szöveggel léptünk a házba. Gyerekeinknek, viselős feleségünknek kértük az ennivalót. Hangosan kántáltuk: Kanta, kanta, kanta,' a mi kutyánk sánta, adjanak egy darab hurkát, hogy ne legyen sánta. Azt hallottam, disznót öltek, Hosszú szál kolbászt töltöttek, Én is fogtam fülit, farkát, Adjanak egy kis hurkát. Mi fiatalok mindig kaptunk egy csomó hurkát, így volt mit enni a családnak."

1 Q Az 1950-es évek végéig jártak a maskurások, kántálok a tanyavilágban. 60. Mára a disznóölés sokat veszített közösségi és kulturális mozzanataiból, bár még most is számos helyen vágnak sertést. A friss húst, a zsírnak valót, a belsőségeket hagyományos módon dolgozzák fel, de a hangulat már nem a régi. Egyetérthetünk Felföldi László gondolataival, amikor azt írja: „napjainkban a disznóölés az állat levágásával és feldolgozásával járó munkafolyamatok egymás utánját jelenti, s az ünnepélyességét legfeljebb az italok és az ételek bősége juttatja kifejezésre" (FELFÖLDI 1974. 469). Adatközlő: Suták Pálné ( Peljach Mária) (szül. 1934).