A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Néprajz - Fábián László: „Szatmári szilva” – régen és ma

„Szatmári szilva" - régen és ma Csengerben valószínűleg a Csaholyi család kapott először - már a XIV. század végén - kocsmáltatási jogot, amikor a vásártartásra is jogot szerzett a mezővárosban. A Csaholyi örökség megosztása után az örökösök nem osztották fel ezt a jogot. 1580-ból tudjuk, hogy Csaholyi Ferencné Károlyi Fruzsina abban a házban áruitatott bort, amelyet férjével együtt építtetett. Mikor a Melith örökség is osztásra kerül 1759-ben, „a Halom utzának északi sorján nap kelet felől a Rozsályi István teleket közös korcsmahelynek fennhagyják" Volt még egy korcsmaház Csengerben ekkor a városháza mellett a Piacon. Szuhányi László még életében (1792 előtt) Berek alatt lévő „korcsmaházát... átadja Márton nevű zsidónak a következő feltételekkel. A házat telekestől adja minden hasznavételével, s benne bort és pálinkát szabadon árulhat, a következő Szent György napjáig." Szuhányi László halála után említenek két csapszéket, „egyik a Berekallyi utczán, a másik apiaczon van és most zsidók által árendában biratik". A zsidók Lengyelország 1772-es első felosztása után, a nagy orosz pogromok elől menekülve tömegesen özönlötték el Északkelet-Magyarországot, majd a folyamatos utánpótlás miatt délebbre rajzottak. A magyar földesurak előszeretettel fogadták be a vagyonukat pénz formájában zsebben hordozó jövevényeket, hiszen egy-egy kocsma bérbeadásánál mindig ők kínálták a legtöbb bérleti díjat (SISKA 1999.479.). Csengerben már a XVIII. század végén virágzó és népes hitközség létezett, hiszen az I. katonai felmérés (1782-1785) szöveges leírásában mint jelentős épületet említik a zsinagógát, s a zsidó temetőben több XVIII. századvégi sírkő áll. 1835-ben jelentik, „hogy ... szükségesnek látván három korcsmák felállítása Csenger városa terjedéséhez képest szükséges lévén, meghatároztatott, hogy egy korcsma a Szamos hídja végén, a másik a Piatzon, a harmadik a Tóth utcza végén állíttasson fel, s a végre a Szuhányi úr híd végénél lévő korcsmahelye, a gróf Teleky piatzon lévő korcsmahelye a közös földből cseréltessenek fel... a Tóth utcza végén állítandó korcsmának és állásnak pedig a közös földből elegendő hely szakasztasson ki." (6. kép) Vagyis ettől kezdve a korcsma is a regálé jövedelméhez tartozott. Az italok mérését Májer Mihály bérelte ki 2125 vfrtbe. Adatunk van még egy ú.n. kántorkorcsmáról is. A korábban földesúri előjogokkal korlátozott jobbágy-paraszti pálinkafőzést az 1836. évi VI. törvény 2.§-ában fundamentálisan szabályozták, így mederbe terelve az egyre jobban elterjedő pálinkafőzést és értékesítést. A jobbágyoknak megengedték, hogy nagy tételű eladásra vagy saját szükségletre törkölyből, gyümölcsből pálinkát főzhessenek. A pálinkaüstöktől - mennyiségre való tekintet nélkül - évente 2 magyar forintot kellett a helyi földesúrhoz fizetni (SISKA 1999. 478.). A kocsmákat működtető haszonbérlők a „titkon italmérőkre" panaszkodnak állandóan. „1836. A haszonbérlők panaszkodtak, hogy Csengerben bent lakó némely kisebb birtokosok ... kik sem bérlés által, sem korcsmáltatási jogot nem gyakorolták ... alattomos és vétkes leginkább pálinka és szalonna kisebb mértékbeni árulással a közhaszonvételt megrontják" A hatóság elhatározta, hogy „dobszó által tétessen közönségessé, hogy a korcsma árendásokon kívül más zsidóknak s parasztoknak 6. kép Csenger legrégibb kocsmáinak elhelyezkedése. 1: „Halom uttzának északi sorján, napkelet felől" (1759), 2: „a Piaczon" (1759, 1835), 3: „a Szamos hídja végén" (1835), 4: „Tóth uttza végén" (1835) Abb. 6 Lage der ältesten Schenken von Csenger. 1: „Nördliche Zeile der Halom-Gasse, von Sonnenaufgang her" (1759), 2: „am Markt" (1759, 1835), 3: „am Ende der Szamos-Brücke" (1835), 4: „am Ende der Tóth-Gasse" (1835)