A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Néprajz - Ratkó Lujza: Ezredvégi gondolatok a néprajztudomány értékfogalmáról

legfeljebb csak másodlagosan. Úgy tűnik tehát, hogy a tudomány látens értékrendszere nagymértékben különbözik a népi kultúra inherens értékrendjétől, ami azért jelent elsősorban problémát, mert sem az egyik, sem a másik, sem pedig a kettő egymáshoz való viszonya nem tisztázott. A nép értékítéletei, ritkábban minősítési szempontjai elsősorban a társadalomnéprajzi publikációkban jelennek meg (erkölcsi, viselkedési stb. normatívák) - a népművészet témakörében viszont, amelyben a néprajztudomány viszonylagosan a legtöbbet „értékel", csak alkalmanként, s akkor is gyakran csupán közvetve kapnak helyet. Kevés olyan leírás van, amely az adott néprajzi jelenségnek a népi kultúrában való értékéről is tudósít - például ismerteti, hogy egy-egy tárgy miért volt különösen becses használói számára: pénzbeli értéke, divatossága, ritkasága, praktikus haszna vagy egyéb, például érzelmi okok tették-e kiemelkedő jelentőségűvé a többi tárgy sorában. Gyakoribb az, hogy indirekt módon, például a tárgy tárolási helyének vagy ünnepi, illetve hétköznapi felhasználásának ismertetett - ha ismertetett! - körülményeiből szerezhetünk közvetett információkat arról, hogy milyen értéket képviselhetett eredeti közegében. A tudomány és a nép mellett a harmadik számba vehető „értékelő fél" a nemzeti kultúra lehet; a „népművészetünk (népköltészetünk, népzenénk stb.) ritka szép darabja"-típusú minősítések ugyanis burkoltan magukban foglalják azt, hogy a népi kultúra egy-egy különlegesen értékesnek ítélt produktuma nemzeti kultúránk egésze számára is értéket képvisel. Ennek tételes kimondása, még inkább a gyakorlatban való érvényesítése azonban legtöbbször elmarad. Három tisztázandó kérdéskörünk van tehát, amelyek szorosan összefüggnek egymással: mi jelenthet értéket a népi kultúrában, milyen szempontok alapján, és kinek a számára? Induljunk ki mindenekelőtt az értékelés lehetséges szempontjaiból, hiszen az érték fogalmának meghatározásához a szempontrendszer előzetes kialakítására van szükségünk. A néprajztudomány és a népi kultúra értékelési szempontjai Érdemes lesz először talán a néprajztudomány, és ezzel párhuzamosan a népi kultúra értéknormáit körvonalazni, hiszen a kettő összevetéséből számos tanulság adódhat számunkra. Fentebb már említettük, hogy a néprajztudomány látens értékrendszere, illetve a népi kultúra inherens értékrendje nem igazán fedi egymást - s nem véletlenül használtunk különböző terminológiákat, mivel a kettő esetében nem ugyanarról van szó. Míg a néprajzban ugyanis egy mesterségesen konstruált rendszer rejtett - mert kifejtetlen, definiálatlan, s gyakran csak közvetve érvényesülő - háttértényezője az érték, addig a népi műveltségben az értékrend a kultúra szervesen összeműködő koherens egészének integráns és elválaszthatatlan része, a tradicionális világlátás és gondolkodásmód nélkülözhetetlen szabályzó aspektusa. Lássuk csak közelebbről, miről is van szó! Mint fentebb már említettük, amikor a néprajztudomány esztétikai, történeti vagy tipológiai szempontokat alkalmazva minősíti tárgyát, akkor olyan kritériumok alapján teszi ezt, amelyek a népi kultúrában egyáltalán nem, vagy csak esetlegesen kaptak helyet. így például az esztétizáló szemlélet, a szépség önmagáért való keresése merőben idegen volt a tradicionális művészettől; mivel megnyilvánulásai mindig valamilyen kultikus jelentőségű cselekményhez kapcsolódtak, ezért funkciója nem az adott tárgy széppé tétele, hanem a hétköznapiság, a funkcionalitás világából a szakralitás világába való átemelése volt. Amit mi puszta díszítésként értelmezünk, az jelentéssel bíró jelként vagy szimbólumként valamilyen értelemmel ruházta fel a tárgyat; s amiben mi csak a szépséget vagyunk képesek felfedezni, annak valódi értékét elkészítése helyességének és díszítése révén is megnyilvánuló értelmének együttes jelenléte adta - a szépség csupán ezek hozadékaként, mintegy ráadásképpen született meg. A szépség a megfelelően kivitelezett, jól megcsinált tárgy stb. „kísérőjelensége" volt; nem cél, hanem ajándék, amely egyben hitelesítette is az adott dolog jó voltát. Az elkészítés helyes módja itt nemcsak a kivitelezés technikai értelemben vett színvonalas elvégzését jelenti, hanem mindenekelőtt a hagyománynak való megfelelést: azaz az adott tárgy anyagának, formájának, arányainak,