A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Régészet - Várady Jenő: Az elkeresztelési vita előzményei

Várady Jenő Ezért a protestánsok feljelentgették őket (PAPP 1888.), igaz maguk is ugyanúgy kereszteltek, de a katolikusok őket soha nem jelentették fel ezért a hatóságoknál. Csáky Albin a protestánsok nyomására 1890. februárjában kiadta - a később elhíresült - elkeresztelési rendeletét. Ettől kezdve fellángolt a viszály a parlamentben és a közéletben. A katolikus világiak - az ország többsége idetartozott — nem törődtek a kérdéssel, a klerikusok problémájának minősítették, közönnyel reagáltak rá, ami elvezetett a vita jelentős mértékű kiszélesedéséhez (SALACZ 1938.). Ezt még tetézte a főpapság néha semleges, máskor langyos, legtöbbször közömbös politikája, amelyet éppen eleget bírált az alsópapság és a katolikus „szellem-lelkiség" megújításán fáradozó Prohászka Ottokár.

2 A katolikus egyház volt a dualista államberendezés egyik legerősebb támasza, így radikális meggyengülését főleg az uralkodó és környezete nem kívánhatta. Az uralkodó maga hitbuzgó római katolikus volt, aki birodalma tarka vallási színezete és a nagytőke szerepe miatt enyhítőleg kívánt hatni mind a Vatikánra, mind a kormányra, és a törvényhozásra.

3 A vegyes házasságokat mindkét oldalról rossz szemmel nézték (SZEGFŰ 1935. 9.). A katolikus egyház a reformkorban kijárta azt a kivételes engedélyt (XVI. Gergely 1840. április 30i engedélye), hogy a vegyes vallás akadálya alól felmentéssel megadhatóvá vált a házasságok ünnepélyes megáldása (nem kellett a Trienti formulát betartani). Az 1868-as LIII. számú törvény tervezetét benyújtó báró Eötvös József eredetileg figyelembe kívánta venni a katolikus tanítást (KN 1865/1968. VI. 24. VIII. k. 137-139.) „az egyes vallásfelekezetek nézetét, kívánalmait, érzületeit, mert vallási kérdéseknél puszta többség a kérdést eldöntheti, de nem oldja meg, a kérdéseknek pedig megoldása kívánatos". Azonban a protestánsok közül Szász Károly (református), Székács József (evangélikus) és Tisza Kálmán (református) a központi bizottság szövege mellett érveltek. A Ház a bizottság változatát fogadta el, azonban Deáknak és Eötvösnek sikerült megakadályoznia - ebben Deáknak volt oroszlánrésze - az 1868. évi LIII. te. 12. §. büntetőzáradékkal való ellátását kijelentvén, hogy az vallásháborút jelentene.

4 Az 1868-as LIII. törvénycikket 7-8 éven át nem hajtották végre

5 (annyi eredménye azonban volt, hogy 1876-ban elrendelték a középiskolákban való figyelembevételét), mert a protestáns lelkészek ama kívánságának teljesítése, hogy az „elkeresztelés" esetében a katolikus lelkész e keresztelés tényét anyakönyvében törölje, az anyakönyvek objektív hitelességének rovására is ment volna. Ezért a kultuszminisztérium 1879. januárjában rendeletbe adta (M.R.T. 171-172.), hogy az anyakönyvezendő tény mindig annak az egyháznak az anyakönyvébe jegyeztessék be, ahol végbement. Az 1879. évi XL te. III. fejezet 53.§. azt mondta ki, hogy „aki életkorának tizennyolcadik évét még be nem töltött kiskorú egyént az 1868: LIII. te. rendelkezése ellenére más felekezetbe felvesz: két hónapig terjedhető elzárással és háromszáz forintig terjedhető pénzbün-tetéssel büntetendő", ám Pauler Tivadar igazságügyminiszter javaslata (KN 1878/1879. I. 20. V. k. 244.) nem utalt az 1868. LIII. törvény 12.§-ára, hanem csak az áttérésekről szóló 2.§-ra, amely szerint csak az a lelkész büntethető, aki más vallásra áttérni akaró, de tizennyolcadik évét még be nem töltött egyént törvényes képviselőjének beleegyezése nélkül más felekezetbe bevesz. Ezért vitatta a püspöki kar a „fölvesz" kifejezést - mivel minden felekezetű keresztényt megkeresztelnek - ami nem vonat-kozhatott a keresztelés tenyéré, hanem csak az áttérésekre. A miniszter maga kitért a válasz elől és azt a bírókra hagyta (a bírói gyakorlatra). Samassa egri érseket Rómába küldte Simor esztergomi érsek, hogy a vegyes házasságokat akkor is megáldhassák (SALACZ 1938. 2 Prohászka Ottokár írásai 1890-1895 között a Magyar Sionban, a Magyar Államban és a Religioban. 3 KN 1892/1892. II. 22. 7. Trónbeszéd: „A vallási ügyeket illetőleg bizton reméljük és elvárjuk, hogy egyház és az állam magasztos hivatásaikat, kölcsönös érdekeik és jogkörük megóvása mellett, azon hagyományos összhangzásban fogják teljesíteni, mely, mint egyik főbiztosíték az általános jogrendnek és vallásosságnak kedvelt Magyarországunkban egyház és állam közt mindkettő érdekében és javára századok óta fennállott." 4 Hivatkozott Deák nyilatkozatára később Ugrón: KN 1892/1993. III. 13. X. k. 179. o.ü. 135-145., Sághy: u.a. III. k. 57. o.ü. 1892. V. 21. 268-279., Nagy István: u.a. III. k. 59. o.ü. 1892. V. 24. 314., Eötvös Károly: u.a. 186. o.ü. 1893. III. 22. 334-337. Képviselőházi268-279., Nagy István: u.a. III. k. 59. o.ü. 1892. V. 24. 314., Eötvös Károly: u.a. 186. o.ü. 1893. III. 22. 334-337. Képviselőházi beszédükben erre hivatkoznak. 5 Tudatja Vaszary beszédében FN 1892/1892.VII. 4. II. k. LX. o.ü. 28-35.