A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)
Régészet - Pető Mária: François-Sulpice Beudant kelet-magyarországi utazása 1818-ban
meg az Alföldet. Augusztus vége volt, a szokatlanul nedves időjárás következtében a FelsőTisza-vidék folyói megduzzadtak, az egyébként is mocsaras terület összefüggő sártengerré változott. „Nyolc nap után, a szinte állandóan rossz idő és a mindenütt rossz utak, melyeken állandóan sárba léptem, kezdték megnyirbálni a bátorságomat. A nálam levő papírok többnyire eláztak és lehetetlen volt bármit is megőrizni abból, amit összegyűjtöttem, sem bármifele újabb megfigyelést végezni. így nem tudtam rászánni magamat, hogy átkeljek a Máramarosi hegyeken, ahogy terveztem, egy olyan vidék közepette, ahol nincs más lehetőségem, minthogy a szabad ég alatt háljak, ami ebben a pillanatban teljesen kivihetetlenné vált. Úgy kellett döntenem, vagy folytatom az utamat Debrecen felé, ahonnan az út tovább visz Erdélybe, vagy visszatérek Pestre, amint ezt az időjárás lehetővé teszi. Elhagytam hát Arnót és útnak indultam, hogy átkeljek a szabolcsi síkságon. Már előre figyelmeztettek, hogy az utak minden bizonnyal nehezen járhatók, de akkor még elképzelni sem tudtam, hogy valójában milyenek: a lovak hasig jártak a sárban és azt láttam, hogy a kocsi bármelyik pillanatban felborulhat, vagy ami még rosszabb, megreked a sárban. A tetejébe csak ökröket találtam, hogy az első állomásra elvigyenek, és a szarvasmarháktól eltekintve oláhokat kellett kocsisnak felfogadnom. Ez volt az első és szerencsére az egyetlen eset, hogy okom volt panaszkodni a magyarországi parasztokra..." (II. könyv 329-330.) Meg kell jegyeznünk, hogy Beudant könyvének alföldi vonatkozásait Birkás Géza részletesen feldolgozta (BIRKÁS 1931a.), ezért a továbbiakban elsősorban azokkal a leírásokkal kívánunk foglalkozni, melyek nála nem, vagy csak kisebb jelentőséggel szerepelnek, s ismétlésekbe csak ott bocsátkozunk, ahol ez értelemszerűen szükséges. Az Ardó és Nagykálló közt megtett, viszonylag hosszú útszakaszról Beudant csak a közlekedés elviselhetetlen körülményeit jegyezte fel, egyetlen település nevét sem említette vagy azért, mert - mint írta - nem állt módjában naplót vezetni, vagy valóban nem látott lakott helyeket. Az 1793-ban itt járt Robert Townson, aki ugyan Tiszafüredről érkezett Debrecenbe, hasonló tapasztalatok alapján így nyilatkozott az Alföld településszerkezeti viszonyairól: ,JSlincs egyetlen falu egész napi járóföldön, bár a távolság 50 mérföld." (HARASZTI-PETHŐ 1963.) Beudant sötét éjszaka érkezett Nagykálióba - nem Nagykárolyba, ahogy Birkásnál szerepel -, itt újabb kényelmetlenségek vártak rá. ,JErre a helyre úgy érkeztem meg hogy majd éhen haltam, a fogadó összes élelmiszerét valószínűleg megették ezen a napon és egy kis cipóval, egy üveg rossz borral kellett beérnem. Nagykálló ('Nagy Kalló') postaállomásként volt bejelölve a térképen, de hat év óta senki sem kért lovat a postamestertől, így kénytelen voltam beérni a Vorspann-nal. A bíró nagyon sokáig váratott, mivel csak ökröket talált, és mert nem merte azt javasolni, hogy vegyem igénybe az extraposta lovait, azaz, hogy dupla tarifát fizessek Biztosítottam őt, hogy mindenre hajlandó vagyok, még arra is, hogy borravalót adjak neki, csak már vége legyen a dolognak és ne kényszerüljek arra, hogy a marhákat és főképp az oláhokat vegyem igénybe. Bőkezűségem nem volt hiábavaló: szerzett számomra négy jó lovat, egy becsületes kocsist, akivel gyorsan elértem Téglás állomást. Az út jobb volt, mint amit eddig megtettem, mivel a síkság száraz részén haladtunk" (II. könyv 330.) Téglásról Debrecenbe utazott, itteni élményeit, a város leírását Birkás Géza részletesen ismertette, ezért ennek tárgyalásától most eltekintünk, csupán annyit jegyeznénk meg, hogy Debrecen nem nyerte el tetszését, s ebben a véleményében hasonlatos más, korabeli útleírások szerzőihez. Beudant mineralógus és geológus lévén nagy érdeklődést mutatott az alföldi szikes talajok iránt, ennek köszönhetően igen részletesen foglalkozott ezzel a témával. Hasonlóképpen a szintén természettudós Townson-hoz, akinek munkáját Beudant alaposan tanulmányozta, de szakszerűség tekintetében túllépett elődjén. Szerzőnk egy teljes napot fordított a Debrecen környéki szikes tavak és talajok vizsgálatára: ,*4 nátron, amit Magyarországon Szék só-nak ( c sel de latrine') neveznek, mert összekeveredik a salétrommal, nagy mennyiségben található Debrecen környékén, ahol oldott állapotban található a síkság minden részében elterülő mocsarakban és tavakban. Biztosítottak arról, hogy mindenütt megtalálható, nagyobb vagy kisebb mennyiségben a Szatmári síkságtól egészen Bács és Pest megyéig sőt a székesfehérvári és a soproni síkságon is" - itt megjegyezzük, hogy a Fertő tó környéki mocsarakat
