A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Németh Péter köszöntése - Fehérvári Béla: Németh Péter vicéje voltam (Hősköltemény)

megnyitó után dr. Egri Mária művészettörténészünk meghívta az „úri társaságot húsz literes fazeka köré babgulyásra. Szűk kis odújában ülve, állva, padlón, egymás ölében fértünk csak el. Alaposan elidőztünk, így az utolsó vonatomat lekéstem. Mit tegyek? Lajos bátyám mentett meg. — Mi a baj, Nagyfiam? Mondom neki, mi az a nagy baj. Nem tudom, hol tölthetem az éjszakát. — Csak ennyi? Ott alszol nálam. Reggel nekem is mennem kell, mert Erzsébet asszony, életemet megkeserítő házisárkányom dühös lesz. Kaptam egy hónapra beutalót a művésztelepre. Van ott egy kanapé, meg egy ágy. A kanapé a tied. Rendben? Már hogyne lett volna rendben! Átbotorkáltunk a Zagyva hídján, s végre „hazataláltunk". Egész jó kégli volt, fürdőszoba, teakonyha, fekvőhelyek. Mielőtt jó éjszakát kívánhattunk volna egymásnak, Lajos bátyám megkínált jófajta kisújszállási pálinkával, s csak úgy, a butellából húztunk még egyet a sikeres kiállításra s a nyugodalmas jóéjszakára. Aztán megszűnt a világ. Volt már frissebb ébredésünk is. Cihelődtünk. Trikónkat véletlenül összetévesztettük, az övé nekem térdig ért, az enyém neki köldökig. Megegyeztünk, eltesszük emlékbe. No de kutyaharapást szőrével! Aztán buszra szálltunk. Félúton az állomás felé ismerős figurát látunk a kapaszkodón lógva. — Ez Karesz, a fotósfenomén. Igen hervadt. — Miért, mi nem vagyunk hervadtak? - mondta Lajos bátyám. — Szevasz Karesz! - szólítottuk meg, miután odavergődtünk hozzá. — Eddig bírtad a gyűrődést? — Dehogy! Bementem a laborba, hogy egy kis erőt gyűjtsek, aztán elaludtam a fotelban. És ti? Haza? — És te? — Én is haza. Anyám már napok óta nem látott. — Tudod mit, Karesz? Gyere velünk! Főzünk egy jó, gyógyító halászlevet. — Hát menjünk, most ráérek. Kisújon még ejtőztünk keveset, aztán Karesszal átmentünk Kevibe halért. Ment minden simán, vacsoraidőben készen volt a halászlé. Ilyen túltelített napok után azonban egy normális ember vágyakozik saját lószagú vacka után. Este tíz órakor elhatároztam, hogy hazamegyek. Semmivel nem tudtak marasztalni. Nekiindultam az éjszakának. Valamivel éjfél után hazaérkeztem letaposva tizenkét kilométert. Nem a lakásba mentem, mert ott már nem voltam kívánatos. Behúzódtam a mosókonyhából átalakított műhelyembe. Volt egy prices, két lópokróc, s az egerek. Reggel szörnyen fáradt voltam. Alvatlan, ingerült és végtelenül szomorú. Akkor végérvényesen döntöttem: bárhová elmegyek, csak itt ne maradjak ebben a porfészekben, ami mindeddig szeretetteljes volt, de most gyűlöletet éreztem iránta. Itt már nem vagyok otthon. Az az élet, amit az utóbbi napokban éltem, csapódva ide-oda cél nélkül... Nem, ez az élet nem az enyém. El egy értelmesebb, tartalmasabb világba! Féltem. Itt kell visszakanyarodnom Selmeczi és Németh Péter túrkevei látogatásához. A minisztériumi gyúrásnak már utána voltam. Azt éppen nem vártam, hogy ismét rámkérdeznek, el akarok-e menni, és ha igen, hova. Kicsit macska-egér játék volt. Összepillantásaikból láttam, élvezik a szótologatást. Végül is Selmeczi Laci kimondta: kellene Nyíregyházára egy igazgatóhelyettes. Rád gondoltunk. Alaposan fontold meg, van rá bő két perced. Voltam már hasonló helyzetben, de ilyen kínosan és tanácstalanul még nem álltam döntés előtt. A szolnoki eset után ugyan elhatároztam, hogy bárhova elmegyek, ám most, hogy ez élesre vált, ellágyultam. Egyikőjük sem szólt, vártak. Péter kényelmesen hátradőlt székén, ferde szemei még ferdébbek lettek, fél lábát a térdére fektette és pödörgette bajuszát. Élvezettel szívta cigarettáját, s