A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Németh Péter köszöntése - Fehérvári Béla: Németh Péter vicéje voltam (Hősköltemény)

miközben orrán kieresztette a füstöt, valami belső, szaggatott nevetést hallatott. Bulgakov Mester és Margaritája jutott eszembe: ilyen lehetett a sátán. Vagy egyenesen róla mintázta Bulgakov? Nem kell ahhoz puskacsőbe nézni, hogy gyorsan leperegjen előttünk az életünk eddigi filmje. Az oltár előtt álló szerencsétlen kettős érzelmeivel vívódtam. Egyrészt, hogy egy izgalmasnak, ígéretesnek tűnő, biztonságosnak képzelt jövő kapujában állok, másrészt pedig, hogy oda a szabadság, alkalmazkodnom kell a másikhoz úgy, hogy személyiségemen ne essen csorba. Vagyis: mennyi áldozatot kell hoznom a harmóniáért. Tehát házasodjak vagy ne. Még elfuthatok. Selmeczi finoman köhintett, Péter kérdőre állította dús szemöldökét - szemaforját. — Rendben van, vállalom! Csoda történt. Az áttetsző poharak egyszeriben vörössé váltak, égi magasságba emelkedtek és összecsókolóztak. Aztán elsápadtak, majd ismét elpirultak. Többször. Nos, megvolt a kézfogó, megvolt a lakodalom. Nyafogásomat, miszerint nekem abban a munkában nincs tapasztalatom, túl fiatal vagyok hozzá és...és...és... — Nyugodj meg, belejössz, segítünk, nem maradsz egyedül - biztattak. — Jó lenne, ha egy héten belül elutaznál Nyíregyre, megcsinálnánk a szerződést, megbeszélnénk a részleteket. — Rendben, igazgató úr! - mondtam színpadiasan. Már felszabadultan nevettünk, csók, puszi, ölelés (Selmeczinek majdcsak a köldökéig értem), s aztán elmentek. — No, cimbora, mit szólsz hozzá? - kérdeztem díszebédünk gasztronómiai zsenijét. Nem csináltam hülyeséget? Szemben velem nyeregbe vett egy széket. Rövid meditációt tartott és elmélyülten tanulmányozta az ujjai között forgatott trabantkulcsot. Ki tudja, hányadik cigarettára 31