A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 43. (Nyíregyháza, 2001)

Régészet - Almássy Katalin: Együtt- vagy egymás mellett élés? Szkíta és kelta lelőhelyek Tiszavasvári környékén

Együtt- vagy egymás mellett élés? Szkíta és kelta lelőhelyek Tiszavasvári környékén Almássy Katalin Az 1970-es évek elején Németh Péter arra a gondolatra jutott, hogy a honfoglalók letelepedését szabályozó tényezők között megvizsgálja egy-egy terület (jelesül Szabolcs-SzatmárBereg megye) talajtani adottságait. Az ötlet célra vezetőnek bizonyult, mert egyértelmű kapcsolatot tudott kimutatni a legjobb talajok és a honfoglaló lelőhelyek elterjedése között (NÉMETH 1973. 68.). Az ő nyomdokain haladva vizsgálom Tiszavasvári környékén a szkíta és kelta telepek és temetők szóródását és egymáshoz való viszonyát. A mai Tiszavasvári (mely Büd és Szentmihály községek egyesítésével jött létre) a Nyíri Mezőség egyik legfontosabb települése. Több fontos tiszai átkelőhelyhez is rajta keresztül vezetett az út. A legjelentősebb a mai Rakamaz-Tokaj közötti minden időszakban használatos rév volt, de számításba kell vennünk a Tiszalökön, illetve Tiszadobon keresztül haladó és a Taktaközbe vezető átkelőket is, melyeket csak az év bizonyos részében vehettek igénybe (GYARMATHY 1979.122.). A

II. József-kori katonai felmérésen (1. kép) jól látható, hogy a községtől K-re egy vizenyős-mocsaras, gyakran vízzel borított terület található, ami egészen a Tiszáig húzódott, és amelyen csak igen nehezen lehetett keresztülvágni. A leírás szerint „Ezen nagy mocsarak [közelítőleg Tiszavasvári és Kesznyéten között] sohasem száradnak ki, a köztük lévő rétekre is feljönnek úgy, hogy csónakokat is igénybe kell venni. Az összeköttetés csak télidőben áll helyre... A dobi országút kissé fekete és sáros talajú. Tartós esőzéskor nagyon rossz minőségű lesz.. Később ez az út óvatosság nélkül, minden módon és minden járművel járható. A Tokaj felé menő országút ugyanilyen minőségű. Aztán megy még egy út a pusztán keresztül Dobról Polgárra, de ez csak száraz évszakban, könnyű járművel járható. A Tisza áradásakor ez az egész vidék nem járható másként, mint kis csónakokkaf\ Ugyanakkor a „nánási országút kissé süppedős talajú, éppen ezért tartós esőzéskor nyálkás lesz, de aztán újból kiszárad, és minden járművel, minden időben jól járható'"' (SZABOLCS 32.) Ez a DDK-i irányú út tehát egész évben biztosította a Nyíri Mezőség és a Nyírség Ny-i szélének összeköttetését a D-i, hajdúsági területekkel. Vagyis Tiszavasvári egy É-D-i közlekedési folyosó egyik pontja. Ugyanakkor kapcsolódik egy ÉK-DNy-i tengelyhez is a Nyíregyháza felé vezető útnak köszönhetően. Nyíregyháza ugyanis a Szalacsot a hímesudvari (Tokaj) révvel összekötő út jelentős állomása. Ez az út a Felső-Tisza-vidék legősibb útvonalainak egyike (a vaskorhoz kapcsolódóan ALMÁSSY 1997.229.), ami mindenképpen a község területének jelentőségét növelte/növeli. A Borsy Zoltán által elkezdett, majd a nyíregyházi főiskola földrajz tanszékén folytatott történeti földrajzi kutatómunkának köszönhetően rendelkezésünkre áll egy, a megye területére vonatkozó, és a honfoglalás kori vízrajzi és talajtani viszonyokat bemutató térkép (FRISNYÁK 1995. 1. ábra). Mivel általánosan elfogadott vélemény szerint több száz évre visszamenőleg a „honfoglalás előtt a tájhasználat és környezetátalakítás lokális jellegű volt" (FRISNYÁK 2000. 259.), ezt a térképet a vaskor vizsgálatánál is felhasználhatjuk. A térkép szerint (2. kép) Tiszavasvári környéke is beleesik a megye egyik legjobb talajtípusának, a mezőségi talajú löszpusztának egyik övezetébe. Még egy érv szólt Tiszavasvári kiválasztása mellett. Az 1960-as években tevékenykedett az itteni helytörténeti gyűjtemény létrehozója Gombás András, aki az általa irányított múzeumbaráti kör tagjaival a község határának nagy részét bejárta, illetve az itt végzett földmunkákat is folyamatosan figyelte. Az egykori Büdszentmihály ezért a kevés számú, viszonylag jól kutatott település közé tartozik a megyében. Az I. katonai felmérés közelítő pontosságát bizonyítja az egymásra vetített mai és egykori térkép (3. kép). A lelőhelyek elhelyezkedése (a térképen és a szövegben a tanulmányom második felében olvasható katalógus jelzéseit használom) szinte teljesen megfelel a XVIII. századi 133