A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 42. (Nyíregyháza, 2000)

Régészet - Révész László: Hitelesítő ásatás a tuzséri honfoglalás kori temető területén

Hitelesítő' ásatás a tuzséri honfoglalás kori temető területén amelynek csak a felső negyede szélesedik ki, a húr beakasztására szolgáló vájat alatt néhány centivel elkeskenyednek. A keskenyre faragott rész elülső (a cél felé néző) élét irdalták, hogy megkönnyítsék az íj külső oldalára ragasztott rugalmas ínrostköteg vagy keményfa lemez felragasztását (SEBESTYÉN 1932. 185., NAGY—RÉVÉSZ 1986. 707.). A másik íjvég, valamint a markolat csontlemezei nem kerültek elő, nyilván az 1900. évi ásatás során elkallódtak. Nem csoda, hiszen akkoriban még nem ismerték fel az íjcsontok szerepét, s nyilván bordadaraboknak vélvén azokat, kihajították a sírból. Jellemző módon éppen a tuzséri sírok előkerülésének évében látott napvilágot Hampelnek az addig ismert honfoglalás kori sírleleteket összegező terjedelmes dolgozata, melyben az íjakról így nyilatkozik: ,J\degengedjük, hogy lehetnek a sírokból előkerült leltárban oly apróbb részletek, melyek íjhoz vagy puzdrahoz tartoztak, de tekintetünk még nem elég gyakorlott ily kisebb alkatrészek megítélésében és hiányzanak még oly támasztó pontok a biztos észleletekre, a minőket talán az ezutáni leletekből remélhetünk." (HAMPEL 1900. 761.) Pedig azok a bizonyos „apróbb részletek" és „támasztó pontok" olykor már évtizedek óta a múzeumi raktárakban pihentek, csak éppen másutt keresték a szerepüket. Többnyire szablyák hüvelydíszeinek vélték azokat, mint pl. a nemesócsai vagy Piliny—leshegyi íjvégcsontokat (HAMPEL 1900. 750.). Pontos meghatározásukhoz még három évtizednek kellett eltelnie, de addig sok régebbi és újabb lelet ment veszendőbe. Hogy a sok kínálkozó példa közül csak egyet említsünk, a nyilakkal, tegezekkel bőven megrakott bezdédi temetőből az ásató egyetlen íjcsontot sem vett észre (JÓSA 1896. 385—412.). Mindez nem kisebbíti a korabeli lelkes amatőrök érdemeit, de ismételten felhívja a figyelmünket arra a tényre, hogy az általuk feltárt temetők többsége nemcsak töredékes, de még a megmentett sírok leletanyaga sem tekinthető hiánytalannak. A rangjelző tárgyakat a J6. sír tarsolylemeze és öweretei képviselik. A tarsolylemez egyike a korszak magas rangot jelző méltóságjelvényeinek, melyek közül a X. századi magyar szállásterületről napjainkig 26 darabot ismerünk.

11 E tárgyak közül eddig tíz olyat ismerünk, amelyek szerényebb kivitelűek, felületük díszítetlen vagy bekarcolt mintájú, esetleg közepükön aranyozott bemélyedés látható (CSALLÁNY 1959. 282., DIENES 1964. 83—92.). Ezek sorába tartozik a tuzséri tarsolylemez is. Az ezüst előlapot és a vörösréz hátlapot, valamint a tarsoly hajdan általuk közrefogott bőrfedelét díszként is szolgáló félgömbfejű ezüstszegecsek rögzítették egymáshoz. Középtengelyében alul és felül két—két rozetta helyezkedett el (ma már csak az alsó kettő van meg, a feltárás idején még az egyik felső is látható volt). Ezek a rozettás szegecsek tartották hajdan a bőr függesztő- illetve zárószíjat. Hasonló rozettásfejű szegecsek vannak a kenézlői I. temető 14. és a II. temető 28. sírjából előkerült tarsolylemezeken is (JÓSA 1914. 319—323., FETTICH 1931. 84.), amelyek a tuzséri lelet legközelebbi párhuzamai. Ritka jelenség a honfoglalás kori leletanyagban a vasból készült tarsolymerevítők alkalmazása. A tuzséri ívelt, a tarsoly alsó szegélyére illeszkedő vaspánton kívül csak a Túrkeve környékéről előkerült, a tarsoly hátoldalán alkalmazott vaslemezt, valamint a karosi II. temető 60. sírjában lelt üreges kör átmetszetű vaslemezt ismerjük, amely a tarsoly bőrfedelének egyenes felső oldalát merevítette (DIENES 1964. 92., SZABÓ 1961. 25-26., RÉVÉSZ 1996. 152.). A J6. sírban a medence környékén talált nem nagyszámú, de sokféle típust képviselő ezüst- és bronzveretek, csatok és szíjvégek közül ma már nem dönthető el egyértelműen, hogy melyikük tartozott az övhöz és melyek a tarsoly, tegez függesztőszíjához.

12 A két szélén levélszegélyt mintázó, aranyozott árokkal díszített ezüst kisszíjvég tartozhatott a tarsoly zárószíjához vagy az öv kapcsolószíjához egyaránt. Párhuzamait a karosi I. temető 1. sírjából, valamint a Tiszaeszlár—bashalmi I. temető 9. és a II. temető 13. sírjából ismerjük (RÉVÉSZ 1996. 107. 4. t. 35., DIENES 1956. LIX. t. 52., RÉVÉSZ 1989/90. 10. kép). Ugyancsak a tarsoly vagy a tegez függesztőszíján lehetett a két kisméretű bronz- és egy aranyozott ezüstveret.

13 A három darab középen kör alakban áttört, négyszirmú aranyozott ezüstrozetta hasonmásai a karosi II. temető 52. és a III. temető 11. sírjának készenléti íjtegezéről ismertek (RÉVÉSZ 1996. 159-161., 81., 126. t). A bronzcsat, amelynek ötszög alakú szíj szorítólemezét az ovális csatkarikával egybeöntötték, minden bizonnyal a tegez felfüggesztésére szolgált, bár más leletekben előfordult az is, hogy övcsatként alkalmazták (RÉVÉSZ 1996. 106, 174.). A fennmaradó veretek feltehetőleg a díszövet ékesítették, bár az még így is eléggé eklektikus képet mutathatott. A csat, a nagyszíjvég és az öv lecsüngő részére illő veretek bronzból készültek, míg a hat — pontosabban az általunk 1998-ban felfedezettel együtt már hét — széles veret aranyozott ezüstből készült. 11 A tarsolylemezek és veretes tarsolyok kutatásának legutóbbi részletes összefoglalása RÉVÉSZ 1996. 133—153. további bőséges irodalommal. 12 DIENES 1961. 163. felvetette azt a lehetőséget is, hogy az övnek a halott visszajárásától való felelem miatt csak megcsonkított, szétszabdalt részeit tették a sírba. 13 Párhuzamaikat (Bodrogszerdahely szórvány, Izsák—Balázspuszta, Tiszaeszlár—Bashalom I. 9. sír, Zemplén) ld. RÉVÉSZ 1996. 146. 19