A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 42. (Nyíregyháza, 2000)

Régészet - Révész László: Hitelesítő ásatás a tuzséri honfoglalás kori temető területén

Révész László Ez utóbbiak egyébként rendkívül kopottak, az aranyozás már csak nyomokban mutatható ki rajtuk. Nem elképzelhetetlen, hogy hajdan két, erősen sérült és hiányos veretsorból állítottak össze egy övkészletet. A széles ezüstveretek a karéjos övveretek csoportjába tartoznak.

14 E tárgytípus lelőhelyei főként a Felső-Tisza-vidéken valamint a Duna-Tisza közén találhatók, a Kárpát-medence más területeiről csak néhány sírból ismerjük e változatot. Közülük azokat, amelyek díszítése két kör alakra támaszkodó szívidom (a tuzsérin kívül ezek közé tartoznak a karosi I. temető 1., a kenézlői II. temető 29., a szeredi I. temető 15/53. sírjából, valamint a Jánoshalma—Kisrátáról származó övveretek) valószínűleg a felső-tiszai ötvösműhelyek termékei. E verettípust főként lovas, fegyveres harcosok használták, a jelenleg rendelkezésünkre álló adatok alapján a X. század első felében. Az ötszög alakú palmettamintás bronzvereteknek, melyeket az öv lecsüngő végére szereltek, zömmel szintén a Felső-Tisza-vidék X. század első felére keltezhető rangos temetőiben kerültek elő a párhuzamaik (Kenézlő II. temető 42. sír, Karos II. temető 60. sír, valamint Kunágota 2. sír).

15 A csat és a nagyszíjvég pontos párhuzamait az eddig előkerült honfoglalás kori leletanyagból nem ismerem. Összefoglalás Az 1900-ban végzett leletmentés és az 1998ban folytatott hitelesítő ásatás nyomán a tuzséri temető 11 sírja vált ismertté (VIII. tábla). A lelőhely azonban ezzel korántsem vált teljessé: az egyetlen észak—déli irányú sort alkotó síroknak legalább a fele — főként női és gyermek temetkezések — nyomtalanul elpusztultak. Sajnos még a megmentett sírok leletanyaga sem teljes. A XIX—XX. század fordulóján végzett szőlőtelepítés azok többségét is kisebb-nagyobb mértékben szétroncsolta, így egyedül a J5. és a J6. sírok mellékleteit sikerült csupán szinte teljes egészében feltárni. Az adott kor színvonalán végzett ásatás azonban — a sírokban hagyott tárgyak tanúsága alapján — minden buzgalom ellenére sem eredményezte a leletanyag lehető legteljesebb begyűjtését. Az 1998-ban folytatott hitelesítő kutatás során talált, s a korábbi leletmentés által nem érintett síroknak jószerivel csupán a helyét tudtuk rögzíteni, azok leletei szinte teljesen megsemmisültek az intenzív szőlőművelés során. Mindez erősen korlátozza a lelőhely értékelését és forrásértékét is. 14 A karélyos övveretek lelőhelyeit és értékelését ld. RÉVÉSZ 1996. 58., 118-119. 15 Az ötszög alakú öweretekről RÉVÉSZ 1996. 115., a kenézlői és a tuzséri veretek kapcsolatáról MESTERHAZY 1989/90. 241. A fentiek ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy immár elodázhatatlanná vált az évtizedekkel vagy akár egy—másfél évszázaddal is korábban közzétett lelőhelyek újabb feldolgozására, lehetőség szerinti hitelesítő kutatása, s valamennyi rendelkezésünkre álló adat alapján (az irodalomtudománytól kölcsönzött kifejezéssel élve) kritikai kiadása. Ennek hiányában ugyanis a honfoglalás kori régészeti kutatás továbbra is téves adatokat, hiányos információkat görget maga előtt. A megmaradt leletek egy része a X. századra jellemző, de ritkábban a XI. század során is használt tárgytípusok sorába tartozik (nyitott hajkarikák, íjcsontok, nyílhegyek, tegezvasalások, csont tűtartó, vaskések, csiholok). A méltóságjelvények azonban (tarsolylemez, valamint öv- és függesztőszíjveretek) a X. század első kétharmadára jellemzők. Párhuzamaik ez utóbbi periódus temetőiből láttak napvilágot, s zömmel a Felső-Tisza-vidék gazdag temetőiből ismertek. Ugyanerre az időszakra jellemző a temető egysoros szerkezete is. Negatív bizonyítékként arra is utalhatunk, hogy a leletanyagból hiányoznak a X. század közepén — második felében megjelenő újabb tárgytípusok. Mindezek alapján a tuzséri temető használatát nagy valószínűséggel a X. század első kétharmadára keltezhetjük. A megmentett sírok egy kivételével férfiak temetkezései voltak. Közülük azok, amelyek leletanyaga többé-kevésbé megmaradt, rendelkeztek az íjászfelszerelés egyes darabjaival. Sőt, szinte csak azzal rendelkeztek, hiszen egyéb mellékleteik csupán apróbb használati eszközeikből (kések, csiholok) álltak. Az egyetlen tipikus női melléklet a csont tűtartóba rejtett vastű volt. A temető kétségtelenül legrangosabb tagja, a hajdani közösség vezetője a J6. (1998/10.) sírban nyugodott. Méltóságát kétségkívül jelzi ugyan tarsolylemeze, de egymáshoz nem illő véretekből összetákolt öve arra is utal, hogy aligha tartozhatott a korabeli törzsi-nemzetségi arisztokrácia élvonalába vagy a katonai kíséret magas rangú vezetői közé. Jellemző módon — mint ahogy a temető többi halottja mellé sem — még neki sem jutott a sírjába ló vagy legalább lószerszám. A többé-kevésbé megmentett, illetve régész által feltárt tarsolylemezes sírok közül a tuzséri az egyetlen, amely nem lovastemetkezés! De maga a tuzséri temető is egyedülálló e jelenséggel a Felső-Tiszavidék X. századi lelőhelyeinek a sorában. 20