A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 42. (Nyíregyháza, 2000)

Régészet - Langó Péter: Megjegyzések a Kárpát-medence X–XI. századi huzalkarpereceinek és sodrott karpereceinek viseletéhez és használati idejéhez

Langó Péter I, Abb. 95.), vagy a varég kereskedők ismerték meg és hozták magukkal keleti útjaikról hazatérve.

51 Az előkerült leletek alapján azonban az előbbi a valószínűbb, de ebben az esetben az is elképzelhető, hogy a két területen egymástól függetlenül alakultak ki ezek a típusok. Mindenesetre ez a probléma nem befolyásolja a Kárpát-medencében talált darabok kérdését, mivel ezek a darabok nem kapcsolhatók össze a sztyeppén előkerültekkel. 4. A sodrott, összebogozott végű karperecek (7. kép) A sodrott karperecek egy része már az előkerülése idején töredékes volt. A legtöbb töredékes darab a végeinél rongálódott meg. Minden jel arra mutat, hogy a kapcsolószerkezet, illetve a végződésnél megrongálódott ékszerek jelentős hányada már töredékesen került a sírba, egy részük pedig a találáskor sérülhetett meg. Lehetnek olyan darabok is, melyek később, a múzeumban törtek el, s a publikációk a töredékes állapotot rögzítették. A sodrott karperecek feldolgozása kapcsán már Szőke Béla felfigyelt ezekre a darabokra. Ügy gondolta, hogy ez a forma együtt jelent meg a hurkos-kampós típussal. Együtt is tárgyalta a két típust, valószínűleg azért is, mert úgy gondolhatta, hogy ezek a „levágott végű típusok" úgy alakultak ki, hogy ha egy hurkos-kampós darab kapcsolószerkezete megsérült, akkor levágták a végét és úgy viselték. A „használatban a végeik szétnyiladoztak", ezért összesodorták azt (SZŐKE 1962. 68.). A bizonytalanságok ellenére az újabb ásatások nyomán körvonalazódik egy olyan sodrott karperectípus melynek a végeit egyszerűen összedrótozták. Az eddig előkerült és publikált karperecek megjelenése a X. század utolsó harmadára tehető, s megmarad a XI. század első felében. A legkorábbi daraboknak minden bizonnyal a Püspökladány—Eperjesvölgy 17. sírjából előkerült (NEPPER 1996/A.), valamint a Dienes István által publikált orosházi tekinthető (DIENES 1965. 150.). Ezt a típust a leletanyag alapján, a társadalmi viszonyok megváltozása nyomán a szegényedő, lassan a köznépbe olvadó, de valamikor módosabb családok tagjai kaphatták sírmellékletként. Kialakításukra pedig 7. kép Sodrott, összebogozott végű bronz karperec (STANOJEV 1989. alapján) Abb. 7 Gedrehter Bronzedrahtarmring mit verknüpften Enden (nach STANOJEV 1989) az a legelfogadhatóbb magyarázat, ahogy azt Szőke Béla is megfogalmazta, hogy ezeket megrongálódott nyakperecekből vagy karperecekből házilag készítették.

52 A megrongálódott karperecek javítására más esetekben is láthatunk példát, ilyen a Letkés—Téglaégető 11/12. sírjában vagy a Székesfehérvár-Demkóhegyen lévő temető 28. sírjában lelt hurkos-kampós karperec (BAKAY 1966. 50-51.). A letkési sírban nyugvó, az ékszert örökül kapó hölgy keze még akkora volt, hogy a karperecet a viszonylag „szakszerű" javítást követően is hordani tudta (BAKAY 1966. 50., BAKAY 1978. 101.). Meglétük részben utalhat arra, hogy viselőjük nem akart teljesen lemondani korábbi társadalmi helyzetéről, s ezért ékszereit — még ha azok javításra szorultak is — tovább hordta, viszont új darabot már nem volt képes venni, vagy ha volt is ilyen ékszere, akkor sem azt, hanem a viseltesebb darabokat vitte magával a túlvilágra.

53 A XX. század elején az északi leletek ismerői, mint például Friis Johansen még amellett érveltek, hogy ezek a sodrott karperecek a skandináviai területen a X. században meginduló jelentős arab kereskedelem hatására jelentek meg az északi leletkörben, ezért a sodrott karperecek előképeit is a muszlim régészeti leletanyagban kellene keresni. A karperecek aztán északra kerülve a helyi ízlés szerint átalakultak. Schmiedelhem, Johansenhez hasonlóan ugyanúgy keleti importtárgyaknak tartotta még a 1920-as évek végén is ezeket a sodrott ékszereket (SCHMIEDELHEM 1929. 267.), s hasonló véleményen volt a korszak egyik legkiemelkedőbb kutatója, Arne is (véleményét idézi: STENBERGER 1958. I. 100. 2. j.). A karperec forma azonban már jóval korábban megtalálható volt az északi és az oroszországi vaskori leletek között ugyanúgy, mint a keleteurópai kelta és az antik világ ékszerei közt. A későbbi kutatás ezek alapján már egyértelműen arra az álláspontra helyezkedett — megcáfolva a korábbi vélekedéseket — hogy az ékszerforma az északi területeken helyi fejlődés eredménye. A kérdésről részletesebben: STENBERGER 1958. I. 99—100. A Szob—Koliba 25. sírjában talált sodrott nyakperec, melynek eltörött a vége arra utal, hogy a gyakorlat a nyakperecek esetében is meglehetett (MIKES 1956. 116.). Hasonlóan házilag készülhetett a Baranya megyei Siklósnagyfalu—Újhegyen előkerült szórványleletből ismert kerek átmetszetű huzalkarperec, melyet nyakperecből készítettek. Az ékszer arra utal, hogy az ilyen átalakítás a XI. század első felében nemcsak a sodrott torqueseknél fordult elő. Vö. Kiss 1983. 270-272. Ilyen értelemben esetleg elképzelhető, hogy ezt a karperectipust, ha áttételesen is, de a halotti ruha „darabjának" tekinthetjük az előkerült sírokban. 46