A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 42. (Nyíregyháza, 2000)

Régészet - Langó Péter: Megjegyzések a Kárpát-medence X–XI. századi huzalkarpereceinek és sodrott karpereceinek viseletéhez és használati idejéhez

Langó Péter vezekényről/Vozokany (1/1935. sír - TOCIK 1968. 62.) és Törökkanizsáról/Novi Knezevac (HAMPEL 1907. 38. t.) is. A használati tárgyak és az ékszerek megrongálását a kutatás gyakran a hitvilággal kapcsolta össze,

46 azonban azt is figyelembe kell vennünk, hogy ez a temetkezési szokás nem általános, mivel nem mutatható ki a korszak sírjainak nagy többségében. Kronológiai szempontból sem lehet elkülöníteni és meghatározni mint egy esetlegesen korai, „pogány" temetkezési szokást, mert még a XI. század elején is megvolt. A XI. század elejére keltezhető sírok azonban lehettek olyan személyek temetkezései is, akiknek a családja még nem tért át az új hitre. Abban az esetben, ha feltételezzük, hogy ez a gyakorlat a beköltözés időszakának vallási elképzeléseivel hozható kapcsolatba, akkor az sem elképzelhetetlen, hogy egyes területeken népszokásként a kereszténység felvétele után is fennmaradt. Ma még területileg sem határolható el egyértelműen ez a szokás, Ipolykiskeszi és Pozsonyvezekény a magyarok településterületének északi részén feküdt, ugyanakkor a már szintén említett Törökkanizsa lelőhely a Kárpát-medence déli régiójában helyezkedik el. A karperec Kárpát-medencei megjelenését Lubor Niederle, majd az ő hatására Zdenek Vana oroszszláv eredetűnek vélte. Szőke Béla ezzel szemben úgy gondolta, hogy a karperec „a Kárpát-medencében alakult ki és innen terjedt el Oroszország felé" (SZŐKE 1962. 95.). Az ékszer azonban nemcsak a Kárpátmedencében figyelhető meg X. századi leletkörnyezetben. Már Zdenek Vana, s Szedov is felhívta a figyelmet a mai Lengyelország területén, a balti területeken és az oroszországi lelőhelyeken talált darabokra (VANA 1954. 64.). Ez a karperec forma gyakori ékszere a Jakimowicz I—II. csoport területén fellelt leletegyütteseknek (JAKIMOWICZ 1931. 258-260.). Az oroszországi darabokat Arcihovszkij (ARCIHOVSKIJ 1930. 10-15.) és Laudanszki, valamint Tschnitnikov a XIII-XIV. századra datálta (TSCHNITNIKOV 1914. 124.), míg Szpicin szerint ezek már a XII. században megjelentek ezeken a területeken.

47 Szedov a novgorodi darabok kapcsán már az 1950-es évek végén utalt arra, hogy a sodrott, mindkét végén spirálissal kitöltött hurkos ékszerek a XI. századi leletanyagban is megtalálhatók (SZEDOV 1959. 246. Risz. 8.2.; 247.). Szedov munkája később megerősítette, hogy az ilyen kialakítású darabok már a X—XI. századi leletek között is előfordulnak (SZEDOV 1982. 126. Tab. LI. 16., LIV. 8., 17., LEVASEVA 1967.223-224.; 250.). A karperecek ezen a területen továbbélnek, s a későbbi időszakban is feltűnnek a hasonló darabok. A Szedov és Levaseva által ismertetett leletek összekapcsolhatók az északi kereskedelemmel. A XI-XII. században az egyszerű darabok mellett megjelentek a jóval díszesebb változatok is. Ezeknél a daraboknál a karperec elkészítéséhez felhasznált drótot megcsavarták, majd azt hajtották háromrét és úgy sodorták meg. Ilyen ékszerek azonban már nem fordulnak elő a Kárpátmedencei leletanyagban.

48 A lengyel kutatók a korábbi magyar és szlovák kutatás nyomán inkább a X. századi keltezést fogadták el, s kapcsolatba hozták az ékszert a törtezüst kincshorizonttal (ZOLLÓWNA 1960. 446.). Ez az ékszer azonban nemcsak a keleti és az északi területeken figyelhető meg, hanem előfordul a mai Bulgária területén is. Ez a forma itt a Kárpátmedenceivel egy időben tűnt fel (VZSAROVA 1976. 372373.), azonban erről a területről egyelőre még kevesebb korai darab ismert. Mesterházy Károly széles anyaggyűjtésre épülő munkája a balkáni eredetű X-XI. századi tárgyak között nem említi ezt az ékszertípust (MESTERHÁZY 1990. 88., MESTERHÁZY 1991.). A karperec forma ebben a régióban - hasonlóan az északi és az oroszországi területekhez - nem tűnt el a XI. század ban, hanem továbbra is divatozott. A Polevenből előkerült darabok, melyeket a leletegyüttesben talált bizánci pénzek a XII. századra datálnak, azt mutatják, hogy ilyen ékszerek, még ekkor is a viselet részét alkották (GENOVA 1981. 79.).

49 A Kárpát-medencén kívüli párhuzamok alapján Szőke Béla felvetése, hogy a karperec eredetileg a magyar mesterek készítménye volt, s csak ezt követően vált divattá, ma már kevésbé valószínű. Az ékszer esetleges déli áruként került a honfoglaló leletanyagba, azonban nem zárható ki az sem, hogy az északi és a lengyel területekről kerültek be az első darabok ahhoz hasonlóan, ahogy később a hegyesedő végű huzalgyűrűk és a fonott, elkalapált végű ezüstgyűrűk, melyek szintén a Kárpát-medence és az északi, lengyelországi területek kapcsolódási pontjaira utalnak (SZŐKE—VÁNDOR 1987. 75., MESTERHÁZY 1993. 458., ZAKI 1974. 330-332.). 46 A temetkezési szokásokká kapcsolatban: TETTAMANTI 1975. 110—111., DIENES 1959. 145. A megrongált tárgyak sírba helyezésének szokásáról legutoljára: RÉVÉSZ 1996/A.190. 47 Szpicin véleményét idézi ZOLLÓWNA 1960. 443. 6. j. A Szpicin által javasolt XI—XII. századi datálás sokáig meghatározta az orosz és az északi darabok keltezését. Vö. MOORA 1928. 272. 48 Ilyen kései változat került elő például a gocsevszki kurgánból (SZEDOV 1982. 60. Tab XXXVI. 8), Novgorodból (LEVASEVA 1967. 249.). 49 Bálint Csanád Vinca lelőhelyről közölte két spirálisan pödrött, sodrott karperec rajzát. A leletek érkezhettek akár a Kárpát-medence irányából, akár dél felől. A lelettel együtt közölt kengyelek azonban felvetik annak a lehetőségét is, hogy a tárgyak későbbiek (BÁLINT 1991. 106. Taf. XXXIII. B. 1—2., 4—5.). 44