A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 42. (Nyíregyháza, 2000)

Régészet - Langó Péter: Megjegyzések a Kárpát-medence X–XI. századi huzalkarpereceinek és sodrott karpereceinek viseletéhez és használati idejéhez

Megjegyzések a Kárpát-medence X-XI. századi huzalkarpereceinek és sodrott karpereceinek viseletéhez spirális formába behajtották a karperec hurkos végei közé. A behajtott drótvégek alkották a jellegzetes spirális díszítőformát.

41 A korábbi kutatás a spirálisan bepödrődő végződést praktikus okokkal magyarázta. Ezek alapján felvetődött, hogy a hurkos végbe fonalat vagy bőrt fűztek, s ezzel fogták össze a karperec két végét. Bakay Kornél pedig úgy vélte, hogy a spirális dísz további díszítés alapjául szolgált, s a „csigavonalban visszahajlított" huzal, „pasztaberakás foglalata volt" (BAKAY 1978. 38.).

42 Ez a spirális díszítés valójában nem szolgált további rátét alapjául, mert — ha nem is minden alkalommal —, jó pár esetben megmaradt volna a pasztaberakás is. Ilyen üvegbetétre utaló nyomokat azonban egyetlen leírás sem említett. Az sem valószínű, hogy az ékszerek végét még egy bőr- vagy fonaldarabbal fogták volna össze hajdani viselőik. Ha az ékszereket ilyen módon hordták volna, akkor a hosszabb ideig viselt darabok hurkos végei kopottak lennének. A két hurok összefogása azért is nehezen megoldható, mert a spirálisan bepödrődő végződés akadályozta volna a fonalat. Az ékszer megjelenését Szőke Béla még közvetlenül az egyszerű S-végű haj karikákat megelőző periódusba helyezte, s azokat a kikerekedő végű lemezkarperecek olcsó utánzatainak tartotta (SZŐKE 1962. 95.). Szőke Béla elképzelését Szabó János Győző módosította, s felhívta arra a figyelmet, hogy a pántkarperecek nemcsak ezüstből, hanem bronzból is készültek, s a sodrott típusnál is megtalálhatók a nemesfémből készített darabok. Szabó érveit erősíti az a tény is, hogy gyakoriak az olyan sírok, melyekben a halott egyik karján sodrott, végein hurkos-spirális kialakítású karperec került elő, míg a másikat pödrött végű pántkarperec díszítette.

43 Szabó János Győző az aldebrői temetőben előkerült példányok alapján az ékszer megjelenését a 920-as évekre helyezte. A huzalkarperecekhez hasonlóan ennél a típusnál is abból indult ki, hogy a XI. századra a „vékony" karpereceket a két vastagabb szálból készített karperecek váltották fel, s ez a vastagabb forma megmaradt a XI. század végéig. Szabó János Győző elképzelése, hogy minél vastagabb egy karperec, annál későbbi, ennél a típusnál nehezen bizonyítható, mivel a karperecek spirális végződését csak úgy lehetett kialakítani, ha három felé hajtják a drótot nem pedig kettőbe, ahogy Szabó feltételezte. A karperec esetleges vastagodása pedig inkább a készítőtől, s az általa használt drót vastagságától függött (SZABÓ 1978/79. 64.). Ritkán fordult elő, hogy nem háromrét, hanem csak kétrét hajtották össze a drótot, azonban az így kialakított darabok sem tekinthetők minden esetben koraiaknak. A karperecváltozatlan formában megmaradt a XI. században is, ahogy ezt jól jelzi a Szőreg—Homokbánya 38. sír (BÁLINT 1991. 73.) vagy a kiszombori B. temető 321. sír (SZABÓ 1978/79. 64., 112, 94. j.). E sírok további mellékletei Szőregen a négyzetes átmetszetű huzalkarperec, Kiszomboron pedig a sírt datáló I. László érem. A Homokmégy—Halmon feltárt temető 8. sírjában fekvő karpereces nő, ha nem is tekinthető biztosan első generációsnak,

44 de mindenképpen a X. század első felében került végső nyughelyére. Az Aldebrőn, a tiszabezdédi 15. sírban és a Homokmégyen megtalált ékszereken kívül biztosan a X. század első felében temették el a Kál-Legelő 33. sírjában talált leányt, s talán még a Dunaszekcsőn talált karpereces sír halottját is. A X. század közepére keltezhető a Szob— Kiserdő 69. sír, ahol az ezüst karperec mellett szőlőfürt díszes fülbevalót is viselt a halott asszony (BAKAY 1978, MESTERHÁZY 1994/A. 219, 229.). Ebbe a horizontba tartozhattak a Tiszavasvári-Nagy Gyepároson és a Hajdúböszörmény—Bordaszőlő 7. sírjában előkerült darabok (NÉMETH 1996, NEPPER 1996/B. 220-224.). Míg ebben a periódusban is, a pántkarperecekhez hasonlóan, gyakoriak az ezüstből készített ékszerek, addig a század második felében a bronzdrótból kialakított darabok váltak dominánssá. A temetők egy részénél e karperectípus kapcsán megfigyelhető egy érdekes temetkezési szokás is. A karperec egyik végét levágták, s az ékszert töredékesen, megcsonkítva tették a sírba. Az Ipoly-kiskeszin feltárt X—XI. századi temetőben négy olyan sírt talált az ásató Milan Hanuliak, amelynél ilyen sodrott, mindkét végén hurkos, spirálissal kialakított karperec volt.

45 Mind a négy karperecet hasonló módon megcsonkították, de ilyen karperec került elő Pozsony41 Vannak ettől eltérő darabok is, így a Tímár—Béke Tsz. I. temetőmaradvány 22. sírjából előkerült két szálból sodrott karperec, amelynek töredékes végei is arra utalnak, hogy egy házilag készített vagy javított darabról van szó (KOVÁCS 1988. 143.). Egy másik rendhagyó darab az Ipolykiskeszin, a 18. sírból előkerült sodrott bronzékszer, amelynél két szál drótot kétrét hajtottak, majd ezt sodorták össze. Ez az ékszer is házilag készülhetett, amire az is utal, hogy a végeit összebogozták (HANULIAK 1994. 117.). 42 Bakay elképzelése valószínűleg a balkáni lelőhelyeken előforduló fonott, rátétdíszes ezüst karperecek alapján született. Vö. VAKLINOVA 981. 7., 50. 43 Ilyen sír többek között Aldebrő-Mocsáros 13. sír (RÉVÉSZ 1996/B.), Harta-Miklapuszta (HORVÁTH 1993.), Kistokaj 45. sír (VÉGH 1993. 57.), Sóshartyán—Hosszútető 30. sír (FODOR 1973.). 44 A temetőt első generációsnak határozta meg Horváth M. Attila (HORVÁTH 1996. 128.), de részben pont a sodrott karperecpár figyelmeztet arra, hogy nem kell ezt elfogadnunk, hisz a sírleletek esetleges keleti párhuzamai nem jelentik feltétlenül azt, hogy azokat a darabokat még sztyeppéi hazájukból hozták magukkal eleink. Vö. RÉVÉSZ 1998. 45 Ipolykiskeszi 269., 272., 339. és 487. sír (HANULIAK 1994. 128., 130., 132. és 137.). 43