A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 42. (Nyíregyháza, 2000)

Régészet - Langó Péter: Megjegyzések a Kárpát-medence X–XI. századi huzalkarpereceinek és sodrott karpereceinek viseletéhez és használati idejéhez

Langó Péter A huzalkarperecek /. Elhegyesedő végű huzalkarperecek (3. kép) Ez a típus az egész X. században az egyik legáltalánosabbnak számított a Kárpát-medencében. Hampel József egy évszázadokon át folyamatosan továbbélő darabnak tartotta (HAMPEL 1907. 17.). Lubor Niederle úgy gondolta, hogy a szlávoknál alakult ki, s onnan került át a honfoglaló magyarokhoz. Zdenek Vana az avar emlékanyag hatását vélte felfedezni benne és szerinte is egy továbbélő típusról van szó (VANA 1954. 65.). Szőke Béla cáfolta meg végül azt, hogy ennél az ékszerformánál avar vagy szláv előképet kell keresnünk. Kimutatta, hogy a 900-as években sem a morva, sem pedig a balkáni területek emlékanyagára nem volt jellemző ez a típus és szerinte már a IX. században megvoltak az előképei a szaltovói kultúra területén, vagyis innen került át ez az ékszer a magyar törzsekhez (SZÓKÉ 1962.). Szabó János Győző úgy látta, hogy ez a típus a X. század második negyedében jelent meg a magyarok emlékanyagában, s a század végéig volt jellemző, majd pedig a XI. században fokozatosan felváltotta a megvastagodott, félkör és kerek átmetszetű huzalkarperec, valamint a négyzetes átmetszetű karperec. Véleménye szerint a X. században a karperecek fokozatosan megvastagodtak, illetve ezzel párhuzamosan megfigyelhető rajtuk a sarkításra való törekvés is. Ezek alapján a vékonyabb darabokat a század első felére, a vastagabb ékszereket pedig a század második felére, illetve a végére helyezte (Szabó 1978/79. 62-66., 112113.). A X-XI. századi köznépi temetők emlékanyaga azonban módosítja Szabó elképzelését, mivel a vékonyabb kerek átmetszetű karperecek nem tűntek el a X. század végén, hanem megtalálhatók a XI. századra datálható sírokban is.

13 Az újabb leletek jól mutatják, hogy a vékony darabok nem tűntek el a vastagabb karperecek megjelenésekor, hanem párhuzamosan továbbra is a viselet részét alkották. A karpereceket általában bronzból készítették, s csak ritkán ezüstből; ilyen ezüstdarabok kerültek elő a karosi II. temető 32. és 72. sírjából (RÉVÉSZ 1996/A. 21., 32., 89.),

14 Mezőtúrról (SUPKA 1909. 265.) KisdobraLigahomokról (DÓKUS 1900.), a karancs-lapujtői 2. sírból (DIENES 1964. 20.), Nagykövesdről

15

, Piliny—Sirmányhegyről, Prezmyslről (KOPERSKI 1996. 441.). Az ezüstből készített darabok valószínűleg korábban eltűntek a viseletből, mint a bronzok. Erre utal az is, hogy a későbbi időszakból megfigyeltek olyan darabot, melyet azért ónoztak, hogy ezüstnek tűnjék: ilyen volt a Szegvár-Szőlőkalján előkerült temető 4. sírjának karperece (LőRiNCZY 1985. 143.).

16 Voltak aranyozott karperecek is, mint például Szeged—Öthalom 17. sírjából előkerült töredék (BÁLINT 1968. 64.). A bronz darabok is korán megjelentek a leletanyagban, viszont míg az ezüstből valók a módosabb középréteg ruháját díszítették, addig a bronzból öntöttek inkább a szegényebb köznép viseletének az emlékét őrzik.

17 A karperecek mérete valamint kialakításuk hasonlósága arra utal, hogy az ékszert tömegesen készítették az ötvösműhelyekben. Vándorkereskedők közvetítésével került el tulajdonosukhoz ugyanúgy, mint más, a ruha díszítésére használt X. századi tárgyak. A tömeges előállítás oka a karperec iránt kialakult nagy igény volt. A zemplénagárdi, és a kenézlői karperecek is jelzik a bronzból készített darabok viszonylag gyors elterjedését, a későbbi példányok pedig azt mutatják, hogy az egyszerű előállítás és az ékszer olcsósága miatt még a XI. században is népszerű maradt a köznép körében. Az ékszer előállítása során a méretek standardizálódtak. A karperecek átmérője (általában 6-8 cm között) és vastagsága (a legtöbb esetben 0,3-0,6 cm) a legtöbb ékszernél csaknem egyforma. A gyermeksírokban előforduló darabok is arra utalnak, hogy ezek is 13 így például előfordul többek között viszonylag késői leletkörnyezetben a Kiszombor B temető 217. és 401. sírjában, Nagytőke—Jánoshalom 5/ 1902. sírjában, Szőreg—Homokbánya 15. sírjában, Berettyóújfalu—Pusztakovácsi lelőhelyen, Körösszegapáti—Pálapály 6. sírjában, Szakony— Kavicsbánya 11. sírjában, Szécsény—Kerekdombon, Majs—Udvari réteken. A közelmúltban közreadott, Ipolykiskesziben/Malé Kosihy valamint Csekejen feltárt temető XI. századra keltezhető sírjaiban is megfigyelhető ez az ékszerforma. (Ipolykiskeszi 69, 293. és 304. sír A 69. sír késői keltezésére utal az előkerült S-végű hajkarika. A sírt Milan Hanuliak a temető utolsó, negyedik fázisába helyezte a hajkarikák alapján — HANULIAK 1994. 120., 131-132.). Csekej 123., 127., 160., 257., 301., 661. és 712. sír (REJHOLCOVÁ 1995. 14., Tab. XXVIII; 15, Tab. XXVII. 13-15; 18, Tab. XXXIII.; 28, Tab. XLIV. 15-19.; 33, Tab.L. 19-20, 74, Tab. CVL 7-10.; 78-79, Tab. CXII. 1-11.), Szőreg-Homokbánya 15. sír S-végű hajkarikákkal (BÁLINT 1991. 83.), Gyulavarsánd-Laposhalom Krammer-féle 1902/03-as ásatás leletei közül (MEDGYESI 1995. 113-114. XII—XIII. t), valamint az 1903-as Domonkos-féle ásatás 1-2. sírjában (MEDGYESI 1995. 114. XV-XVI. t.). 14 Ilyen ezüst huzalkarperecként említi Szőke Béla a Csornán előkerült honfoglalás kori női sír karperecét is (SZŐKE 1962. 66.). Szőke Béla Hampel német nyelvű összefoglalója alapján említi a síregyüttest (HAMPEL 1905. II. 483, III. Taf 345.), a Lakner Ambró által írt, s az Archaeológiai Értesítő hasábjain megjelent levél azonban a bal kézen említett ezüst karperecet lemezkarperecként írta le. Lemezkarperecre enged következtetni az itt megadott 1,1 cm-es szélesség is. A huzalkarperecek vastagsága, amely egyben szélességükre is utal, általában 0,3—0,6 cm között van (LAKNER 1899. 267.). 15 A karperec együtt került be egy ezüstgyűrűvel, valamint egy granulált díszű fülbevalóval (FEHÉR—ÉRY—KRALOVÁNSZKY 1962. 47. No. 555, MNM 88/1913.1.). 16 Az ónozás nemcsak a huzalkarpereceknél, hanem más ékszereknél is előtűnik. Talán az egyik legjobb példa az ilyen ékszerek készítési gyakorlatára a Várpalota—Semmelweis u. 55. alatt feltárt temetőrészlet 1. sírja. Ónozott a bronz gömbsorcsüngős fülbevaló, az ezüstláncra akasztott lemezdíszek, s az egyik karperec. A két pödrött végű lemezkarperec közül az ónozott bronz mellett előkerült egy ezüst példány is. Az ezüstékszer valószínűleg előbb készülhetett (PEREMI 1986. 122—123.). 17 A karperecek kapcsán is elmondható az az általános megfigyelés, hogy a köznép által használt ékszerek a vezető és középréteg divatját követik fáziskéséssel és szerényebb kivitelben. 38