A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 41. - 1999 (Nyíregyháza, 1999)

Természettudomány - Csüllög Gábor: A középkori Tiszántúl mint földrajzi régió

A középkori Tiszántúl mint földrajzi régió 1500 méter közötti szintmagasságban a sűrű völgyi térosztást homogenizálja a nagykiterjedésű erdővel borítottság. A területi aktivitás a lejtőirányok és a völgyi irányok térhasznosításnak megfelelő összegződési pontjaira fókuszálódik (pl. mellékvölgyek betorkollási pontjai), így letelepedési viszonyai az előbbieknél sokkal kötöttebbek és a földművelés szempontjából hátrányosak. Az aktivitási térelemek előfordulása itt jóval kisebb mértékű és az egyéb funkciók (pásztorkodás, erdőhasználat, szénégetés, mészégetés, bányászat) jelentősége fontosabbá válik (FRISNYÁK 1995/A.). A csekély népességszám a külső térszíneket összekötő szűk völgytalpú átjárókban, valamint az oda vezető völgyekben, kisebb részben pedig az erdőhatár fölött található és a kötött életformához igazodó szórt megjelenésben nyilvánul meg. A borítottsági tagoltság megbontása és a népesség növekedésével párhuzamos magasabb szintre húzódás csak igen lassan megy végbe. Az összességében alacsony aktivitású térszín a regionális útvonalak és szerveződési irányok tagolásában, mint elhatároló és kitérítő szint játszik szerepet. Az áramlási erőtér A folyó- és erdő-térszínen a földművelésre kedvezőtlenebb adottságok a természeti térosztás jellege miatt, néhány speciális funkció (vasműves-erdőgazdálkodás, rév, menedék, átjárók, hágók, szorosok ellenőrzése stb.) helyét kivéve ritkábban megjelenő és gyengébben érvényesülő kötési irányok alakulnak ki. Az egymástól messze elhelyezkedő és speciális funkciókkal működő térhelyek között a szomszédsági érintkezések gyengék, ezért ezek nem generálnak térbeli áramlásokat és ezt a részben zárt térállapotot csak a behatárolt útvonalakon, bizonyos funkciókhoz kapcsolódó külső áramlások kapcsolják a régió folyamataihoz. A település- és vár-térszínen a térben jobban rögzülő földműveléshez erőteljes kötési irány társul. A növekvő település- és népességszám a kedvező tértagolódásból fakadóan relatíve sűrű térosztási állapotot és az érintkezések erőteljes térbeli dinamikáját hozza létre. A települések térhasznosításból adódó térbeli és funkcionális elkülönülését a jobbágy-szolgáltatásból, termékmozgási folyamatokból fakadó kapcsolódás és a jogi, politikai tulajdon érvényesítéséből származó hierarchia fűzi egységes rendszerré, amelyben a folyamatok meghatározott áramlási irányokban terjednek. Legkorábban és legerőteljesebben a belső hegységperem kedvező térosztási, hegylábi és magasabb térszínű hordalékkúpi érintkezési vonalában alakulnak ki az osztási irányokból határozott áramlási irányok. Itt részben a lejtő, döntőbben a peremi irányokból válnak jelentős érintkezési irányok, amelyeket különösen a völgykapukban erősítenek fel a hegységközi folyók menti a völgyi irányokból kialakuló láncés furtszerű települési térosztásokon átfutó közvetítő irányok (2. kép). Érintkezési zónák Az áramlási irányok összegződéséből több, a térfolyamatok szerveződésében meghatározó érintkezési zóna alakul ki (CSÜLLÖG 1998/A.). - A települési- és vár szintek Alföld-peremi érintkezési vonala: a települési szint felső peremén a magasabb helyzetű felszín miatt a talajviszonyok kedvezőbbek. Az alacsonyabb szintre lehúzódó erdősültség a korai időszakban még jelentősen befolyásoló tényező és a völgy-hát tagolódás váltakozásával védettebb helyzetű települések alakulnak ki, amelyek gazdálkodásába a hegység térszíneinek termékei is bekapcsolódnak. - A völgykapuk folyókhoz szerveződő térsége: az árvízjárta felszínek elhanyagolhatóbbak, mint az alacsonyabb helyzetű, hegységtől távolabb eső részeken. A hegységbe benyúló folyóvölgyek, belső medencék kifelé irányuló hatása itt halmozódik fel, amelyet tovább erősít a települési térszínen kialakuló magasabb funkciójú települések és a vár térszínen található várak közötti közvetlen kapcsolat. - A hegységben futó folyók mentén: itt az előbbinek alárendelődő, de fontos gyűjtő és átvezető funkciókat összegző vonal fut, amelynek főleg néhány speciális (egyházi, katonai, kereskedelmi) funkcióval összefüggésben az átvezető és a háttér felé szétosztó szerepe érvényesül. - A negyedik, kezdetben gyengébben érvényesülő érintkezési vonal az időszakosan vagy állandóan vízzel borított felszínek és az árvízmentes települési térszín peremén jött létre a két eltérő táji szerveződés gazdasági kapcsolatára és az átvezető vízi vagy szárazföldi utak ellenőrzésére. Centrumhelyek - energia- és vásárvonal A település- és vár-térszín érintkezésénél, a nagyobb völgykapuk előterénél kereszteződő áramlási irányok a szervező funkciók térbeli koncentrálásával minden térszínre kiható centrumhelyeket alakítanak ki. Ezek: Szatmár, Szalacs, Bihar, Várad, Zaránd (2. ábra). A központokhoz és a fő áramlási irányokhoz az állam területi egységei, a vármegyék kötődnek: Szatmár, Közép-Szolnok, Kraszna, Bihar, Zaránd. A külső és belső hatás folyamatok a centrumhelyeken keresztül terjednek a régióban, illetve döntően ezek közvetítésével összegződnek és jutnak ki a régióból. A központokat 493