A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 41. - 1999 (Nyíregyháza, 1999)

Természettudomány - Csüllög Gábor: A középkori Tiszántúl mint földrajzi régió

Csüllög Gábor kapcsolódások rögzülése is. Az így kialakuló településrendszer már nemcsak a természeti, hanem a társadalmi térosztást is megjeleníti a különböző térhelyzetű település-együttesi formákban. B. A vár-térszín A sűrűbb völgyhálózatú hegylábi felszínek, a kötött irányú fél- és a hegységi belső medencék (a település-térszín kiemeltebb magasságú felszínei), valamint a középhegységi felszínek (erdő-térszín) - 300 és 500 méter közötti érintkezési peremén a tagolt domborzat és a szűkebb terület, valamint a magasabb térszín miatt a térhasznosításnak az előbbitől eltérő lehetőségei vannak, különösen a földhasznosítással kapcsolatos funkciók térformái hiányosabbak. A korai időszakban ez a terület még igen jelentősen erdősült, a földművelésbe bevonható terület a völgytalpakról magasabb szintre húzódva folyamatos erdőirtással is csak kedvező lejtő és talajviszonyok között növelhető. Ezért ezzel a funkcióval kisebb számú népesség telepszik meg és a települések száma is kevesebb, térhasznosításuk pedig kiegészül az erdőhasznosítással és bizonyos nyersanyagok kitermelésével, feldolgozásával. A nagy területű birtokok jelentős területe a nagyobb folyók mellékvölgyeire felfüződő hegyvidéki erdőterületekre esett. Ezek igazgatására jöttek létre a völgykapuk megfelelő magasságú stratégiai pontjain a korábban csak az utakat, hadi mozgásokat figyelő és menedéket nyújtó erődítések, amelyek funkciója bővült a folyóvölgyek hegységközi átjáróhelyzetéhez kapcsolódó kereskedelem ellenőrzésével. Később megjelentek a hegyvidéki háttér és az előtér munkamegosztásából kialakuló termékpiac kezdeti lépcsői is. Az erőteljesebben érvényesülő völgysűrűség következtében az elhatárolások markánsak és az előrejelzett természeti osztások és érintkezési irányok kevésbé feloldhatóak. A menedéki, út-, terület- és erdő-ellenőrző, és az erdőgazdálkodási, valamint birtokirányító funkciók határozott térpontokhoz és településformákhoz rögzültek. A térszín várai a települési térszínhez kapcsolódó oldalon a fő- és a mellékvölgyek kapujában az alacsonyabb térszínek fölé emelkedve találhatóak. Fokozatosan fejlődve, társadalmilag szabályozott érintkezési rendszeren keresztül közvetítenek a települési térszín és a háttérterületek között. A térosztási irányokból hasznosíthatóvá a völgyi irányok mellett a peremi irányok válnak. A térszínen jelentős lejtő irányok az elhatárolódásokban meghatározóak. A hegységek belsejében a folyók mentén a térszín párhuzamosan felhúzódik az 500 és 800 méteres tengerszint közötti magasságokra. E térszín településkapcsolati formái a várgazdálkodáshoz kötődnek. Az elsődleges menedéki és terület-ellenőrzési funkciók részben zárt háttereket és ellenőrizhető, azaz kevés irányú nyitottságot igényelnek. A két térhasznosításban aktív és a települések jelentős részét tartalmazó térszín mellett a Tiszántúl egyéb területei megtelepedésre kedvezőtlenebb, szélsőséges térosztású területek. Itt a kötési helyzetek behatároltak, a távolságok nagyok és az érintkezések a természet által gátoltak és egyirányúak, ezért a passzív hatású zárt térállapotra egymással gyenge kapcsolatban álló, a környezethasznosítási lehetőségekhez igazodó, ritkuló és alacsony betelepültségi szintű települések jellemzőek. CA folyó térszín A Tisza és mellékfolyói mentén kialakult (a kicsit kiemeltebb, de folyóhátakkal elzárt Érmelléket és a Kraszna-Szamos menti térséget kivéve), többségében 100 méteres szintmagasság alatti, vízjárta és közbezárt vízmentes felszínekre osztott síkságok tájai (SOMOGYI 1997.) a térhasznosítás sajátos aktivitású területét, a folyó-térszínt adják. A völgysűrűségi tagoltság hiánya erős borítottsági tagoltsággal jár együtt. Az állandó, de különböző kiterjedésű nyílt vízfelszínek és a velük összefüggő talaj és növényzeti megjelenés természeti térosztása a vízjárásnak megfelelően állandóan változik (GLASER 1939.). A határok hosszabb távon csak jellegükben, de nem térhelyzetükben stabilak, a térosztási irányok gyengék és kaotikusak. Az alacsonyabb arányú társadalmi jelenlét települései -számukban és jellegükben - követik a természeti térosztás dinamikáját (GYÖRFFY 1943.). A belső vízfelszín váltakozásához igazodó peremi osztási irányok térhelyein a társadalmi térelemek közül a menedéki és a speciális gazdálkodási funkciók - fokgazdálkodás, monostori gazdálkodás, átjárók, révek használata és biztosítása -jelennek meg (FRISNYÁK 1 995/B.). A néhány kedvező helyzetű átjáróhelynek az átvezető aktivitástól függő alacsonyabb vagy magasabb szintű központtá fejlődése mellett, a térséget alapvetően az ide szűrten érkező térbeli hatásfolyamatok elnyelődése jellemzi. A Tisza nem jelentkezik éles regionális határként, mivel a folyó mind a két oldalán hasonló tájtípusok találhatóak, hasonló funkciók működnek és a folyó-térszínt a legtöbb esetben településitérszínek veszik körbe. A közöttük kialakuló kapcsolat határozott társadalmi érintkezési irányt alakít ki, amely nem a folyó-térszín belső aktivitásából származik. D. Az erdő-térszín Az erősen tagolt középhegységi felszínek (Bükk-, Réz-hegység, Meszes, Király-erdő, valamint Béli- és Zarándi-hegység), valamint a szélsőséges mértékben tagolt, magashegységi térszínek (Kőhát, Bihar-hegység, Gyalui-havasok) területén a többségében 500 és 492