A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 39-40. - 1997-1998 (Nyíregyháza, 1998)

Restaurálás - Hegedűsné Csiszár Gyöngyi: Egy XIX–XX. század fordulójáról származó vármegyei hajdúcsákó restaurálása

Egy XIX—XX. század fordulójáról származó vármegyei hajdúcsákó restaurálása Hegedűsné Csiszár Gyöngyi A nyíregyházi Jósa András Múzeum helytörténeti leltárkönyvében 89-11.1. szám alatt leltározott tárgyról a következőket olvashatjuk: „ Vármegyei (városi) hajdúcsákó. Anyaga vörös posztó, fekete bőr ellenzővel és fekete bőr tarkóellenzővel. Zsinórzata és vitézkötése sárga pamut. Csákórózsa és gombhurok fehér fém. Kora: XIX-XX. század fordulója. Megszerzés módja: Valószínűleg a volt Városi Múzeum anyagából." A megszerzés módjáról a fentiek csak keveset árulnak el. Tudjuk, hogy a fejlődő várossá vált Nyíregyházán több kezdeményezés indult egy városi múzeum létrehozására. 1832-ben már volt egy muzeális gyűjtemény, majd az evangélikus gimnáziumban alakítottak ki iskolamúzeumot. „Ezeken kívül a városi hatóságnak és intézményeinek hivatali helyiségeiben is felgyűlt az idők folyamán rendkívül sok olyan tárgy, amelyeket nem szervezett múzeumként, de híven őriztek. Ezek egyrészt ereklye számba mentek (mint zászlók, festett vagy kőbe faragott címerek, pecsétnyomók, nagynevű bírák, főjegyzők írótollai, kalamárisai, porzói, arcképek, térképek, látképek), másrészt a letűnőben levő közösségi élet használaton kívüli eszközeiként váltak muzeálissá, emléktárggyá. (Dobok, kürtök, bútorok stb.) Ezeket a változó tisztviselők kegyelettel, gonddal kezelték és adták át utódaiknak ." (DIENES 1985.45.) Ezzel párhuzamosan szerveződött Nyíregyházán egy magángyűjtemény, Saáry Sándor városi főorvos gyűjteménye is. Ebben a főorvos értékes anyagot gyűjtött össze, köztűk igen szép fegyverekkel. Amikor Saáry Sándor 1926-ban meghalt, gyűjteményét a városra hagyományozta. A tárgyak egyik helyről a másikra hányódtak. Végül 1950-ben a Jósa András Múzeum gyűjteményébe kerültek, ahol beleltározták azokat. Ehhez az anyaghoz tartozott az általam restaurált hajdúcsákó is. Bár a csákó nem katonai viseletre készült, mégsem választhatjuk külön a katonai viseletektől, mivel a magyar huszárokat az osztrák-magyar császári-királyi hadseregbe besorozták. Az osztrákmagyar közös hadseregnek 1767-ben egységesítették az egyenruháját. A színes leffentyűs, mosómedve prémes kalpagot hengeres, fekete posztócsákó váltotta fel fekete-sárga kokárdával és tollforgóval. 1772-ben néhány huszárezred színes csákót kapott. Ez a csákóforma maradt meg az 1848-49-es szabadságharc hadseregének egyenruhájához is azzal a különbséggel, hogy ahol a régi huszárok a császári névjelet hordták, oda az új huszároknál a magyar címer került a csákóra. 1867-ben a magyar uralkodó osztály kivívta az önálló magyar honvédség elismerését. Ennek során került Nyíregyházára a „Magyar királyi szabolcsi 41. honvéd zászlóalj és a magyar királyi hajdúsági 15. lovasszázad." Ők hozták magukkal a csákó formáját, s valószínűleg tőlük került a vármegyei hajdúk öltözetébe. Formája a 100120 esztendő alatt alig, készítéstechnikája pedig egyáltalán nem változott. A Jósa András Múzeum anyagából ez a harmadik csákó, amit restauráltam. Mind a három más-más időszakban szolgáló katona, illetve hajdú fejrevalója volt, s jól követhető, hogy a készítési technikájuk nem változott. Kik voltak a hajdúk a XIX. század végén - a XX. század elején Nyíregyházán? A városi tisztviselőket kiszolgáló, díszes egyenruhába és csákóba bújtatott altisztek, akiknek a hivatalokban külön szobája volt. Dienes Ö. István azt írja a Városi Gyűjtemény kiállításának anyaggyűjtésekor: „Én végigjártam a városháza minden zugát és mindenféle ódon holmit hordtam össze. Olyan porcelán tintatartókat, amelyekbe egykor még Inczédi György és Hatzel Márton mártogatták tollaikat: a hajdúszobákból; porzókat, amelyekkel Reguly, Miskolczy, nagynevű főjegyzők porozták teleírt árkusaikat, a kézbesítők szobájából kotortam elő." (DIENES 1985.48.) Margócsi József történeti munkájában leírja, hogy az évi 128 ezer ügyiratot nem a posta, hanem a hajdúk kézbesítették. Ugyanakkor a hírközlés is a feladatukhoz tartozott, „...egyenruhás hajdú végezte a dobolást. ...A dobos hajdút olykor népes gyereksereg követte..." (MARGÓCSI 1986.23.) A csákó leírása restaurálás előtt

1 Magassága: elől a simléder fölött 13 cm, hátul 16,1 cm. Alsó átmérő: 18x22,5 cm. Fejtető átmérője: 14,5x12,8 cm. Tarkóbőr: 10 cm magas és 35 cm hosszúságban fedi a vörös szövetet. Vörös posztó borítású, alsó részén bőrrel szegett. Elől kemény, fényes bőr szemellenzős. A szemellenző hosszúsága: 28 cm, legnagyobb szélessége 4,5 cm. A szemellenző felett sárga zsinór díszíti. A sapka felső peremén szintén sárga zsinór van, közvetlenül alatta, a zsinórhoz simulva 2,5 cm széles, sárga paszomány látszik. A paszomány két vége elől találkozik, a találkozást fehér fém takarja, mely rácsüng a szemellenző felett lévő fémből sajtolt kokárdára és a kokárdával együtt egy félgömb alakú fémgomb fogja le. A csákó jobb oldalán az eleje közepétől 10 cm-re fekete ruhakapocsra sárga vitézkötést függesztettek, 1 A csákót restaurálás előtt a szerző fotózta. A Jósa András Múzeum Évkönyve XXXIX-XL. 1997-1998. 429-434. 429